Stars Hollow-ban akarok élni!

Gilmore Girls

Amibe rögtön és végzetesen bele tudsz szeretni, az a helyszín. Stars Hollow egy képzeletbeli kisváros Connecticut államban, és HIHETETLENÜL békés és vidám. Nincsenek bűncselekmények, vannak viszont kedvesen buggyant lakók, elvihető, papírdobozos kávé Luke kávézójában, cukorkabolt, romantikus szálloda, pagoda a parkban, egy harcias koreai néni által igazgatott régiségbolt, ünnepek-fesztiválok. És közösség, persze, egy nagy család, amely egyként imádja és ünnepli a tagjait – például sátoros mulatsággal köszöntve azt, hogy Rory, az egyik főszereplő Gilmore lány diplomát szerzett a Yale-en.

Aki nem tudná: a két Gilmore lány, anya és lánya a sorozat főszereplői. Az anya, Lorelai 16 évesen szülte Roryt, és a köztük lévő kis korkülönbség miatt legalább annyira barátnők, mint anya és lánya. Kitűnően megrajzolt karakterek, ahogy az összes fő- és mellékszereplő is hasonlóan jól kitalált és megírt figura. Rory és Lorelai kávéfüggő, pörgős-hadarós, a humoruk leginkább önreflexív, mást nem rugdosnak, legfeljebb csipkednek. Egy modern, liberális, engedékeny, de féltő anya és a szabályokat tisztelő, szuperintelligens és stílusos lánya (apropó: kiváló termékelhelyezéseket figyelhetünk meg a sorozatokban, még Rory pizsamájának a márkája is beazonosítható, mégsem zavaró. Mondjuk úgy, hogy nem a Família Kft.-féle megoldást választották: „Apuka, megitta már a … teáját? Tudja, aztán menni kell a … boltba, venni … felvágottat meg … sorsjegyet!”)

Telitalálat a két Gilmore nagyszülő is: a karót nyelt Emily, aki hetente cseréli a szobalányokat, az arisztokrata etikett lábjegyzeteit is pontról pontra betartja, kemény, de azért időről időre kiderül, hogy van szíve; valamint Richard, a szálfatermetű, mindig elegáns nagypapa, aki kemény üzletember, de az unokája mégis azt tesz vele, amit csak akar.

Azt pedig az NLC törzsolvasói is bízvást meg fogják erősíteni: Luke karaktere igazi tankönyvi pasiábrázolás. A szerethető darabosság, a hülye kis frusztrációk, a kockás inggel és baseballsapkával felépülő divatbalesetek, a rusztikus kaják, a „bizonyos méret alatt nem veszek észre dolgokat”, meg a „ha szerinted ez így szép, akkor biztos az” mind-mind az XY-kromoszóma üzemszerű működésének bizonyítékai.

És persze ott vannak még a hasonlóan eltalált mellékszereplők: a falu bolondja, akit mindenki istápol, az idióta városi vezető, a szigorú vallásos nevelésben részesített, de egy rockbandában doboló koreai csaj, a gurulós-mosolygós szakácsnő… és még hosszan sorolhatnám. A magyar szappanoperák írói a kezüket összetehetnék, ha csak egy ilyen figurát ki tudnának préselni.

Milyen tehát a Gilmore-univerzum? Elsőként és leginkább: szórakoztató, izgalmas, de mégis nyugis. Aranyos, megható, ugyanakkor megfelelően adagolt drámával van felcsapva. Egyetlen emberölésre, halálos balesetre vagy káromkodásra sem emlékszem az elmúlt évadokból, a konfliktusok vagy viccesek (borzasztó uborkaszag lengi be a várost, vagy éppen a tervezett fesztivál teljes költségvetését a keretül szolgáló szalmabálákra költötték, a programokra már semmi pénz nem maradt), vagy a Gilmore család atipikus működéséből adódnak. De mindig tudod, hogy a végén minden jóra fordul, az esetleges veszteségeknek is oka van, a szakításból, az elrontott felvételiből, a nem tervezett terhességből, sőt akár egy szállodatűzből is új lehetőségek fakadnak.

Ez pedig Stars Hollow legnagyobb erénye. Tudod, hogy amikor két fiatal lány sötétedés után a téren álló pagodában beszélget, akkor a legnagyobb probléma az lehet, hogy kikapcsolódik felettük a fényfüzér – de nem inzultálják őket részegek, nem fogják őket megerőszakolni, megölni. Tudod, hogy a fedél nélkül maradót úgyis befogadja valaki, tudod, hogy nem törnek fel autókat, nem lopnak a boltban, nem érdekes, hogy kinek milyen színű a bőre, milyen vallású, milyen a szexuális érdeklődése, vagy hogy kire szavaz. Békés, egymásra figyelő, jól karbantartott közösség, olyan, amilyenekben a mai Magyarország egyáltalán nem bővelkedik. Ha lehetne, ha nem csak egy kitalált hely lenne, én nagyon szívesen élnék Stars Hollow-ban – és ezzel tutira nem vagyok egyedül.