D. Tóth Kriszta: Háború békében

Lola és másfél évvel fiatalabb unokahúga, Sophie baba közös története három évvel ezelőtt kezdődött. Sophie volt az első kisbaba, akivel Lola találkozott. És az első, akivel osztoznia kellett – a figyelmen, a játékokon, a rajongáson, a nagymamán. Egészen addig örömmel várta az unokatesót, amíg ő a sógornőm hasában volt. Ahogy kijött onnan, keserves küzdelem kezdődött. Először is, Sophie helyzeti előnnyel indult Lolával szemben, hisz ugyanabban az országban él, mint a nagymama és a nagypapa. Vagyis: kéznél van az a fajta rajongó szeretet, és gyakorlott kényeztetés, amit az ember gyereke csak a nagyszüleitől kaphat meg. Aztán, ott van az a csöppet sem elhanyagolható tény, hogy Sophie a kisebb, vagyis, gyámoltalanabb, ügyetlenebb, óvni valóbb. És, bizony, ez így is marad nagyon sokáig – amit nem könnyű megemészteni. A problémák ráadásul Sophie cseperedésével egyáltalán nem csökkennek, sőt. Amióta a kicsi is rendes ételt eszik, öltöztetős babákkal, építőkockákkal, színes ceruzákkal, gyurmával, gyöngyökkel játszik, a megoldandó feladatok megsokszorozódtak. Van sok bosszankodás és vita, megsértődés és krokodilkönnyek, versengés és lemondás, a végén fáradt belenyugvás.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy Sophie és Lola ne imádnák egymást. A család angliai felével internetes videotelefon segítségével kommunikálunk, és nincs annál viccesebb, mint amikor a két kismajom versenyt mutogatja egymásnak a pocakját, cuppanós puszikat küld a másiknak 2200 kilométeres távolból, és a végén együtt kiszámolják, hogy hányat kell még aludni a nagy találkozásig. Minden második hónapban látják egymást, és úgy várják ezeket az édes napokat, mint semmi mást. Az utolsó előtti látogatás után itt büszkélkedtem önöknek, hogy micsoda okos nagylány volt a mi Lolánk. Segítőkész, nagylelkű és nyugodt. Odaadta mindenét a kisebbnek, fölsegítette, amikor megbotlott, megosztotta vele a fagylaltját, és még azt sem bánta, hogy Sophie csakis az én ölembe fészkelődve volt hajlandó meghallgatni az esti mesét. Megnyugodtunk mindannyian, és azt mondogattuk egymásnak, hogy túl vagyunk a nehezén. Vérmes reményekkel indultunk neki Sophie első hétvégéjének Lola „újkertesházában”. Terveztünk kerti focibajnokságot, teraszrajzversenyt, bogárgyűjtést, virágültetést, falusi sétákat. De leginkább fűben ülős, nagy beszélgetéseket, amíg a gyerekek egymással játszanak.

Utóbbi a látogatás első órájában megdőlt. Lola és Sophie ugyanis minden egyes, a kertben, a teraszon, illetve a gyerekszobában található tárgyon összeveszett. Hiába van a lányunknak öt különböző babája, mindkettejüknek csak és kizárólag egy bizonyos baba kellett. Ugyanaz a baba. Ahogy csakis ugyanazzal a krétával akartak rajzolni, ugyanazzal a rollerrel akartak száguldani, és ugyanazt a tündérszárnyat szerették volna fölcsatolni. A hétvége első fele azzal telt, hogy felváltva próbáltuk tompítani köztük a feszültséget és megoldani a helyzetet, általában a figyelemelterelés módszerével. Újabb és újabb ötletekkel álltunk elő, hogy mit is játszhatnának ők ketten, együtt, vita nélkül. Attól függően, hogy a sógornőmön vagy rajtam volt a sor, próbáltunk hatni Sophie-ra („Loláé a játék, kicsim, add vissza neki, ha megunta, játszhatsz vele”), illetve Lolára („add oda Sophie-nak, drágám, tudod, hogy ő a kisebb, ráadásul a vendég, kérlek légy te az okosabb”). Mindhiába. A menetrend szerinti legutolsó lépés az volt, hogy fölmentem Lola szobájába valamiért, ami elterelheti az éppen nyafogó gyerek figyelmét. Aztán, mire visszaértem a tett színhelyére, általában 1. már valami máson veszekedtek, 2. az összeveszés tárgyát birtokló gyermek kiborult azon, hogy a másik kapja az újdonságot, és minden kezdődött elölről.

Az ördögi körnek Alex vetett véget, aki két dolgot elégelt meg. A gyerekperpatvart, és a két anya kétségbeesett küzdelmét az elemekkel. Ötlete életmentő és logikus volt. Legközelebb, ha összevesznek, tegyétek föl a lábatokat, szürcsöljétek tovább a kávétokat, és hagyjátok, hadd oldják meg maguk a dolgot. Mi pedig kénytelen-kelletlen így tettünk. Mondanom sem kell, hogy előbb-utóbb minden konfliktus megoldódott, és a verekedést is megúsztuk. De nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen fárasztó lábföltevős hétvégénk.