nlc.hu
Aktuális
Te hol szereted? – Mellrák elleni kampányok a neten

Te hol szereted? – Mellrák elleni kampányok a neten

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Különféle kampányokkal igyekeznek felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára, a félreérthető üzenetektől kezdve a Guinness-rekordkísérleten át egészen Boticelli festményének átdolgozásáig.
Számos módon lehet felhívni a figyelmet erre a fontos ügyre, amely minden nőt érint. Mi most kifejezetten az interneten terjedő akciók között kutakodtunk.
 
 
Ki hol szereti?
 
A legnagyobb figyelem talán azt a kezdeményezést övezte, amelynek keretein belül a nők olyan rejtélyes üzeneteket írtak ki angolul Facebookra, hogy “A kanapén szeretem”, “A konyhapulton szeretem” vagy “Az asztalon szeretem”. Hogy mi az a dolog, amit itt-ott-amott szeretnek, az természetesen sosem derült ki a státuszüzenetből, csak a titokban körbeküldött levelekből. A körüzenet szerzője ugyanis arra buzdította nőtársait, hogy az “I like it…” sort azzal fejezzék be, hol szokták hagyni a táskájukat, de egyéb kommentárt ne fűzzenek hozzá, nehogy kiderüljön, pontosan miről is van szó.
 
Te hol szereted? - Mellrák elleni kampányok a neten
 
Januárban hasonló akció indult, akkor a melltartóik színét tették közzé a nők a közösségi oldalon. Minden egyéb megjegyzés nélkül, csak színeket írtak ki a státuszüzenetekben, az instrukciók ugyanígy “titokban” terjedtek. Sem a mostani, sem a hónapokkal ezelőtti körlevélről nem derült ki, hogy ki indította el. Így a kezdeményezés okairól sem lehet bővebbet tudni, illetve azt is csak találgatni lehet, mi köze a kétértelmű mondatoknak a betegséghez. Az üzenet, ami magyarra lefordított verzióban is terjedt, így kezdődik: “Október a mellrák megelőzésének, és az erre való figyelemfelhívásnak a hónapja, aminek alkalmából mi, nők is csinálhatnánk valami érdekeset.” A záró mondat pedig a következő: “A tavalyi melltartós akció a hírekbe is bekerült – mutassuk meg, mennyire erősek vagyunk mi, nők! :)” Ennyi utal pusztán a megelőzésre és a figyelemfelhívásra. Azt a célt természetesen elérték, hogy bekerüljenek a hírekbe.
 
 
A rák mondjon le!
 
Sokkal direktebb módon, de Facebook státuszüzenetekkel foglalkozott a F*** Cancer oldala is. (Ha az oldal nevét a csúnya szavakat mellőzve próbálnánk magyarra fordítani, körülbelül ezt kapnánk: a rák mondjon le!) Az emberek “felajánlhatták” a saját státuszüzenetüket jótékony célra. Gyakorlatilag olyan alkalmazást készetettek az oldal tulajdonosai, ami az emberek nevében küldözgetett üzeneteket a Facebookra. Természetesen csak az előzetes figyelmeztetés és a telepítés után, történt mindez, és csak annyi üzenet került ki, amiennyit az “adományozó” engedélyezett. Az üzenetek érdekes, azaz inkább sokkoló információkat tartalmaztak a rákról, illetve a vizsgálatok fontosságát hangsúlyozták. Ez az akció több szempontból is kilóg a válogatásunkból, ugyanis nem csupán az emlőrákra koncentrált, és nem is októberben zajlott. Mint az alkalmazás neve (F-Tember) is mutatja, a múlt hónapban zajlott a dolog, de az érdekessége miatt nem hagyhattuk ki.
 
Te hol szereted? - Mellrák elleni kampányok a neten

(Fontos megjegyezni, hogy óva intünk mindenkit az olyan alkalmazásoktól, amelyek a nevünkben küldözgetnek üzeneteket. Mielőtt ilyen programot telepítenénk a Facebookon, mindenképpen bizonyosodjunk meg róla, hogy nem valamiféle átverésről van szó!)

…ha egy vagy a fennmaradt 3%-ból

 
Figyelemfelhívó üzenetet természetesen saját kezűleg is kitehetünk a Facebookra, erre buzdít például az Összefogás a mellrák ellen (rózsaszín Lánchíd) csoport is.
 
Te hol szereted? - Mellrák elleni kampányok a neten

 

Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület tagjai természetesen a közösségi oldal egyéb funkcióit is kihasználták például az október 2-i rendezvényük, a “IX. Rózsaszín Lánchídi Séta a mellrák ellen” szervezésében: buzdították az oldal kedvelőit, hogy terjesszék az esemény meghívóját, visszaszámolást indítottak a rendezvény előtti hónapban, illetve fontos információkkal látták és látják el az oldal kedvelőit.

Rekordkísérlet

Tavaly 70 000 dollárt gyűjtöttek, és Guinness-rekordot állítottak fel a #BeatCancer akció szervezői. A rekordot a “legszélesebb körben, közösségi hálókon terjesztett üzenet” kategóriában hozták össze. A kampánynak ugyanis annyi a lényege, hogy 24 óra alatt minél több ember említse meg a #BeatCancer (azaz győzzük le a rákot) kifejezést egy Twitter vagy Facebook üzenetben, esetleg blogbejegyzésben. Az idei #BeatCancer napon minden egyes megjelenésért 5 centet adományozott a PayPal és a SWAGG a mellrák ellen küzdők javára. Múlt pénteken kísérelték meg megdönteni a tavalyi rekordot. Végül nem tudtak több említést elérni, de azért 20 000 dollárt idén is sikerült összegyűjteni a jótékony célra.

Több, mint beszéd
 
A Samsung fotókat és történeteket gyűjtött, “Everyone is Art” (mindenki művészet) címszóval. A More Than Talk (több, mint beszéd) oldalon olyan emberek fotóit és történeteit várják, akik kapcsolatba kerültek a mellrákkal.
 
A képek közül nemrégiben kiválasztottak 1096 darabot, és Samira Harris brit művész egy óriási montázst készített belőlük, ami Boticelli híres festményét, a Vénusz születését formázza. Azért pontosan 1096 képet választottak, mert Európa-szerte naponta átlagosan ennyi embernél diagnosztizálnak mellrákot. A képet később elárverezik, és a betegség elleni küzdelemre fordítják az összeget.
 
 
A módszerek tehát különböznek, és a komolyság foka is változó, a cél azonban közös: felhívni a figyelmet a betegség, a megelőzés és a vizsgálatok fontosságára.
 
Bővebb információt korábbi cikkeinkben találhatsz a témáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top