Aktuális

Ma újra bíróság elé áll Geréb Ágnes

Ma áll először bíróság elé Geréb Ágnes azóta, hogy tavaly december végén kiengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték.

A szülész-nőgyógyász és társai elleni perben négy otthonszülési ügyet tárgyalnak, a vád egyebek mellett foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés. A vád szerint Geréb Ágnes a négy ügyből háromban érintett, ezek 2003-ban, 2006-ban és 2009-ben levezetett otthon szülések. A per tavaly júniusban kezdődött meg. Geréb Ágnes korábban azt vallotta, hogy nem bűnös a két újszülött halálában.

Olvass tovább!
Hazánk ellen döntött a strasbourgi bíróság
Ki akar a kórok házában szülni? – Soma Mamagésa különvéleménye
Az otthon szülés 6 feltétele
Olvasói vélemények a Nők Lapja Cafe fórumában

Geréb Ágnest – akit 2007 októberében három évre eltiltottak szakmája gyakorlásától – tavaly október 8-án helyezték előzetes letartóztatásba foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt egy újabb eset után: az általa vezetett születésházban egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteniük.
A meggyanúsítás után foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint kuruzslás miatt további két korábbi eset kapcsán is eljárást indított ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A fogva tartásával kapcsolatban parlamenti bizottsági jelentés is készült, mert a szülészt kéz- és lábbilincsben vitték az első tárgyalásra. Geréb Ágnes a lábbilincstől megsérült, illetve a börtönőrök több alkalommal indokolatlanul vetkőztették meztelenre, a büntetés-végrehajtás pedig nem engedélyezte, hogy parlamenti képviselők látogassák meg. /MTI/

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése