 Díjazták Tarr Béla búcsúfilmjét Berlinben |
Latif szökése után először az I was Saddam’s son (Szaddám fia voltam – a szerk.) címen írt könyvet, majd The Devil’s Double (Az ördög hasonmása – a szerk.) című regényben írta meg élete szörnyű négy évének történetét.
Noha mint azt Berlini Filmfesztiválon a regény alapján készült, azonos című film európai premierje után elmondta: több száz oldalt ki kellett dobni a könyvből, így amit ott olvashatunk és amit a filmben láthatunk, az közel sincs ahhoz, ami a valóságban Irakban történt.
Ahhoz, hogy a férfi Uday hasonmása legyen, néhány plasztikai műtéten is át kellett esnie.
 |
| Latif Yahia a Berlinare filmfesztiválon |
Már a film egyes jeleneteinél elfordultam, így elképzelni sem tudom, hogyan lehetett túlélni azt, ami a valóságban történt. Szaddám őrült, végtelenül brutális fia, ha úgy tetszett neki, elvitte az esküvője napján a menyasszonyokat férjük mellől, és megerőszakolta őket.
Volt olyan lány, aki öngyilkosságot követett el mindezek után. Uday gond nélkül kínzott, kínoztatott meg bárkit, így például az iraki olimpiai csapat azon tagjait, akik nem az elvárásoknak megfelelően szerepeltek a versenyeken, illetve apjának egyik bizalmasát a nyilvánosság előtt mészárolta le. Latifot is azzal fenyegette meg, hogy amennyiben nem vállalja el a „munkát”, abban az esetben megerőszakolják a testvéreit. Latif megfogalmazása szerint Uday-ra a pszichopata is gyenge kifejezés.
– Minden igaz, amit a filmben láthatunk és a könyvben olvashatunk? – hangzott az újságírói kérdés a berlini sajtótájékoztatón.
– Minden igaz, és még annál is több. Szaddám Huszein bukása után számos dokumentum előkerült, amelyekből az én állításaimat is igazolni tudták. Sokszor az igazság felülmúlja a képzeletet. Amit a fimben láthatunk, az minimális része annak, ami a Huszein-időszak alatt valójában történt az országban.
– Mi történt önnel, miután elmenekült az országból?
– Üldöztek az irakiak. Megtámadtak Bécsben (megpróbáltak lelőni, bombát tettek az autóm alá), Londonban és Norvégiában is. Egészen a rendszer bukásáig nem fejeztem be a harcot az iraki kormány ellen. Szaddám elfogása után számos titkosszolgálat tisztázta a nevem – többek között az amerikai, az izraeli –, de még mindig nem kaptam sehol állampolgárságot.
– Visszamenne Irakba? Hogyan látja az ország jelenlegi helyzetét?
– A feleségemnek azt mondtam: még a holttestemet se küldje vissza Irakba, soha. Én már nem szeretem azt az országot. Iraknak vége. Irak ma már Irán része. Az emberek megváltoztak, nem a megfelelő személyek vezetik az államot. Szégyen, hogy mi lett abból az országból, amelyet a Közel-Kelet Párizsának hívtak. Iraknak mindene megvolt: kultúra, múzeumok, kitűnő gazdaság. Egykor biztonságosan lehetett ott élni. Mára tudjuk, hogy 4 millióan hagyták el az országot, 1,5 millió embert öltek meg. Hova menjek vissza? A rendszer bukása utána felajánlották nekem az igazságügyi miniszteri pozíciót, de nem vállaltam el.
