Aktuális

Börtönre ítélték a lógós diákok szüleit

Jogerősen 10 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítéltek egy házaspárt kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A hírt Soma Mamagésa kommentálta.
Börtönt kaptak a lógós diákok szülei Mesék a börtönből – Karafiáth Orsolya különvéleménye 

A hír: A 36 éves sajókazai férfi és 34 éves felesége jelenleg 6 kiskorú gyermeket nevel. Martossy György azt mondta: a gyerekek nevelése során a szülők megszegték kötelességüket, elmulasztották gyermekeik iskolába járását biztosítani, illetve nem ellenőrizték, hogy a gyerekek reggelenként valóban elmennek-e az oktatási intézménybe. Ezzel veszélyeztették szellemi és értelmi fejlődésüket – tette hozzá.
Mint mondta, a szülők három gyermeke a 2008–2009-es tanévben 591 óra (118 nap), 483 óra (96 nap) és 379 óra (75 nap) igazolatlan hiányzást gyűjtött össze. A szülőket 2006-ban 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélték ugyanilyen cselekmény miatt, 2007-ben szintén kiskorú veszélyeztetése miatt 35 nap közérdekű munka büntetést kaptak, 2009-ben pedig 10 hónap végrehajtandó börtönre ítélték őket. Ezen ügyben azonban köztársasági elnöki kegyelemben részesültek, így nem kellett a börtönbe bevonulniuk.
(MTI)

Börtönt kaptak a lógós diákok szülei Különvélemény Soma Mamagésától
Mint a történtekből kiderül, a házaspárra nem hat a fenyítés. Sem a 6 hónap felfüggesztett börtön, sem a közérdekű munka büntetés nem volt elegendő figyelmeztetés. Hogy a mostani börtönbüntetés lehetősége mennyire hoz pozitív változást, az idő fogja kideríteni. Nyilván komoly problémák vannak a családon belül.
Ha valaki nihilben él, bekerül a minden mindegy állapotába. Nincs felelősség, nincs erkölcs, és remény sincs. Semminek nincs súlya. Ha a reménytelenség, a perspektíva hiánya eluralja az embert, kiég belül. Nem fog megijedni a büntetések lehetőségétől, a negatív csak tovább húzza le. Mit tehet ilyenkor az ember?
A kérdés, hogy mi segíthet rajtuk? Mert az, ha a szülők börtönbe kerülnek, a gyerekek pedig állami gondozásba, feltehetően nem fog javítani a helyzetükön. Az iskolába nem járásnak viszont kell hogy legyenek következményei. (Erről eszembe jutott Weöres Sándor „Birkaiskola” című verse, ahol a kis barik azért kapnak jutalmat, mert nem járnak iskolába.)

Beszélgettem Ózd-Hétes táborában olyan cigány asszonnyal, aki elpanaszolta, hogy nem tud a 13 éves fiára hatni, aki nemcsak hogy iskolakerülő, de a bűnözése miatt javítóotthonban is van. A többi négy gyermekével pedig magam hallottam, hogy folyamatosan üvölt. A szegénység, a műveletlenség (ez az asszony analfabéta is), a munkanélküliség és perspektíválatlanság idegbeteggé teszi az embereket. Tetemes részük noxironon él (azt tapasztaltam, hogy ez az elterjedt, népszerű nyugtató ott, Ózd-Hétesen), kemény élet az, amiben ők benne vannak.
Az igazi változáshoz mélyebbre kellene nyúlni. Elsődlegesnek a munkahelyek teremtését látnám (az a vidék egykor iparból élt, ami mára halott), mert amíg azt látják a gyerekek, hogy hiába tanulnak, úgyse lesz munkájuk, hisz a szüleiknek sincs (a gyereknek a szülő a minta), amíg otthon állandó feszültségben élnek, addig az iskolai kötelesség, felelősség lepattan a gyerekről. A „cirkuszt és kenyeret a népnek” mondást kijavítanám arra, hogy kultúrát, szeretetet és kenyeret a népnek! Máskülönben a nihil teljesen antiszocializálni fogja az embereket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top