Aktuális

Megvan az ország leggazdagabb nője

155 milliárd forintot kell összegyűjtenie annak, aki az ország leggazdagabb embere szeretne lenni. Jó hír, hogy a 92. helyhez 6 milliárd forint is elég lesz... Kattints a leggazdagabbak listájáért!
Megvan az ország leggazdagabb embere
11 állás, amit azonnal elfogadnánk
Fotó: netkarrier.blog.hu
Fotó: netkarrier.blog.hu

Női versenyzők idén viszonylag visszafogott számban képviseletik magukat a mezőnyben, az első 100-ban mindössze két nőt találunk. Az első helyen Kósa Erika található, aki az összetett versenyben a 13. helyet érte el. A Brókernet egyik alapítójának vagyona 34 milliárd forint, azaz kétmilliárd forinttal növekedett a tavalyi évhez képest. A női lista második helyezettje Schmidt Mária, aki a maga 6 milliárd forintos vagyonával a koedukált mezőny 92. helyét kaparintotta meg. Schmidt a „mindössze” 6 milliárd forintos vagyonát Ungár András szociológus-üzletembertől örökölte, aki alapítója a Budapesti Ingatlan Fejlesztési és Hasznosítási Részvénytársaságnak (BIF). Jelenleg a BIF részvényeinek közel negyede van a család birtokában, Schmidt Mária Anna nevű lánya tagja a cég igazgatóságának és részt vesz az irányításban.

A nyerő hármas

Továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank vezetője Magyarország leggazdagabb embere, tavalyi 120 milliárd forintos vagyonát 35 milliárd forinttal sikerült növelnie. A második helyet Demján Sándor kaparintotta meg magának, aki 2010-hez képest 10 milliárd forintot bukott ugyan, de összvagyona még így is eléri a 140 milliárd forintot. Várszegi Sándor 120 milliárd forinttal és 20 milliárd forintos vagyonnövekedéssel a verseny bronzérmese.

Érdekesség, hogy a 2002-ben megjelent listán szintén a Csányi–Demján–Várszegi trió osztozkodott az első három helyen.

  A 15 leggazdagabb magyar    
Helyezés Név 2010 2011 Változás
   (Mrd Ft) (Mrd Ft) (Mrd Ft)
1.Csányi Sándor120155+35
2.Demján Sándor150140–10
3.Várszegi Gábor100120+20
4.Leisztinger Tamás8085+5
5.Bige László4076+36
6.Széles Gábor  73,5 75+1,5
7.Veres Tibor  6873+5
8.Anka Márton    5062 +12
9.Wáberer György 4960 +11
10.Pap Gézan. a.47 –
11.Futó Péter 40,545 +4,5
12.Kovács Gábor4141 0
13.Kósa Erika3234 +2
14.Kostevc Péter3234 +2
15.Gattyán György Zoltánn. a.33 –

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése