A hír: Az egész világon jobbak a karrierkilátásaik azoknak, akik simulékonyak főnökükhöz, még akkor is, ha alkalmatlanok a magasabb poszt feladatainak ellátására és értelmi szintjük gyengébb kollégáikénál – erősítette meg a Futurestep nemzetközi munkaerő-toborzó cég nemzetközi felmérése. Öt földrész 1500 vállalatát vizsgálták meg, és úgy találták, hogy mindenütt – Kínától Brazíliáig, Franciaországtól Ausztráliáig – ugyanaz a helyzet: az előléptetéshez nem a szakmai hozzáértés a legfontosabb, hanem a kedvesség a munkahelyi feletteshez – írja a The Daily Telegraph című brit lap.
Soma véleménye: Az, hogy – a felmérés szerint – az egész világon jobbak a karrierkilátásaik azoknak, akik simulékonyak főnökükhöz, még akkor is, ha alkalmatlanok a magasabb poszt feladatainak ellátására, és értelmi szintjük gyengébb kollégáikénál, két dolgot bizonyít számomra.
Az egyik, hogy az emberek alapvetően játszmáznak. Tehát az emberi viszonyok nem igazak, nem őszinték, hanem manipuláltak. A főnök „nyalat”, a beosztott „nyal”. Ez természetesen nem azonos az alapvető emberi kedvességgel, udvariassággal. Kedvesnek vagy simulékonynak lenni két külön dolog – nem véletlenül vannak rá külön szavak. A főnök akkor igényli a simulékonyságot, ha a klasszikus fölérendelt, uralkodói pozíciójában kívánja magát folyamatosan erősíteni. Tehát nem igényli a partnerviszonyt (ami szakmailag nyilván sokkal gyümölcsözőbb), csak a folyamatos pozitív visszajelzést. Vagyis azt, hogy legyen olyan a beosztott, mint a bólogató tacskók a régi Ladák és Trabantok hátsó ablakában. Nyilván a felelősség mindig a főnöké, de egy játszmamentes partnerviszonyban (ahol mindenki tudja, hogy nélkülözhetetlen a maga helyén, és mindannyian részei az egy egésznek) sokkal konstruktívabb az együttműködés, mint az imént leírt helyzetben.
A másik dolog, amit ez a helyzet bizonyít, az az, hogy az emberek nem bíznak magukban, és vágynak a pozitív visszajelzésre, a szeretetre. (De legalábbis az annak tűnő dolog megnyilvánulására.) Csak egy önbizalom-hiányos ember vágyhat arra, hogy állandó mosoly, bólogatás, és mézes-mázos kedveskedés, egyetértés vegye őt körbe. Egy egészséges ember tudja, hogy természetes, hogy bizonyos dolgokban egyetértünk, másokban nem, és hogy a konstruktív együttműködés szinergiát hoz, ami meghatványozza a dolgokat.
Sérült kisfiúk és kislányok vágynak arra, hogy elhitesse velük apu és anyu helyett a környezetük, hogy „folyamatosan nagyszerű vagy, úgyhogy megérdemled jutalmazó figyelmünk”.
Hát ez van. Valahol mindannyian sérültek vagyunk.
Mindenesetre az tény, hogy előbb-utóbb minden játszma visszacsap. Vagy a teljesítményben, vagy egyszerűen egyszer csak lehull a lepel a hazugságokról. Bár sokan vannak azok is, akik egy életen át becsapják önmagukat. De mivel ezt képtelenek meglátni, a rossz mindig rajtuk kívül lesz.
Most belegondoltam a viszonyomba a saját asszisztensemmel. Adok a véleményére, mert megtapasztaltam az évek folyamán, hogy nagy tudású, profi és intuitív. Ostoba lennék, ha nem élnék az ő véleményével, és mindig csak magamra hagyatkoznék. (Szinergiában 1+1 az nem 2, hanem 3, 5, 17…) Ehhez a nézeteltéréseket egymáshoz való alázatteljes közelítéssel közös nevezőre kell hozni. Ettől függetlenül mindenki tudja a helyét a munkában.
A főnökkel szembeni nyájaskodásnál egy dolog tud még taszítóbb lenni: a prostitúció, tehát az érdekből való szex. Házinyúlra vadászni nagy hiba, a főnök-titkárnő szexe pedig már annyira ciki, hogy burleszkbe illő.
Hogy a vizsgálatba bevont országok dolgozóinak főtulajdonságai valóban ezek-e, vagy pedig a felmérést összeállítók szemüvege eleve erre volt színezve, nem tudni. Mindenesetre az ember az életben nem az általánosítással találkozik, hanem mindig az egyedivel.