Aktuális

Kifigyeli a telefonod, ki van ott a buliban

Van, ahol már nem zsákbamacska az esti buli: pontosan megnézheted, hány srác van a helyen, ahová tartasz, és mennyi idősek.

Kifigyeli a telefonod, ki van ott a bulibanSosem felejtjük el azokat a kínos pillanatokat, amikor elmegyünk „pasizni” úgymond, és pár óra múlva egy csomó rockerpólós, műanyag söröspohárral hadonászó, félrefésült hajú kamaszfiú közül próbálunk hazamenekülni. Hát igen, már megint nem a súlycsoportunknak megfelelő szórakozóhelyet választottuk. (És persze az sem a kedvenc szitunk, amikor királylánykoronás leánybúcsúsok közé csöppenünk.)

Mondjuk nem könnyű a dolog: elég kevés az a hely, ahol mondjuk harmincon felüliek (vagy legalább azt megközelítők) is buliznak – sokunknak ez volna az ideális. Vagy ha le is néznek páran olykor ebből a kategóriából, sosem tudhatjuk, épp mi a helyzet, csak amikor már befizettük a belépődíjat.

San Franciscóban már kitalálták a megoldást a problémára: egy okostelefonos alkalmazás segíti a mulatni vágyókat. 25 vendéglátóhelyen tettek ki kamerákat azért, hogy lekövessék a „felhozatalt”, vagyis listázni tudják, épp kik szórakoznak az adott helyen, amit aztán az alkalmazást letöltők a telefonjukon ellenőrizhetnek. A telefonon persze nem egyes arcok láthatók, hanem egy adott kocsma éppen jelen lévő vendégeinek becsült átlagéletkora, és a nemek aránya. Nem is rossz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése