A hír: Az általános iskolás gyerekek jól teljesítenek pénzügyi szituációs feladatokban és megértik a pénzügyi, gazdasági információkat tartalmazó szövegeket, de a családi költségvetésről fogalmuk sincs – például szerintük nem lényeges befizetni a rezsiszámlát, és szerencsejátékokból remélnek bevételt – ez derült ki a Vigyázz, Kész, Pénz! elnevezésű pénzügyi tudásversenyből, amelyre idén 539 3–5 fős csapat és 226 iskola nevezett az ország minden területéről.
Soma véleménye: Nagyon fontos, hogy elkezdődjön az iskolákban az életre nevelés – hiszen ezt nem lehet a szülőknek előírni. Az, hogy a felső osztályos tanulók 37 százaléka nélkülözhető tételként jelölte meg a különböző számlák befizetését, azt igazolja, hogy a szülők nem értetik meg a gyermekeikkel, hogy mi mindent kell kifizetni ahhoz, hogy egyáltalán legálisan lakjanak, létezzenek valahol.
Az én gyermekeim 14-15 éves korukban költöztek be az egykori leánylakásomba, amiből ki is fúrtak, és a hétvégi-időnkénti találkozásokat leszámítva heti 2-3 napot voltam/vagyok bent velük. Az óraállásokat nekik kell bediktálni, és a számlákkal is szembesítem őket. A lányom fürdésmániás, így most például a legutóbbi kéthavi víz- és csatornaszámlám (csak a városi lakásban) 53 ezer forint volt. Ez átlagosan a mindennapos egy teli (hidromasszázs) kád víz. Hozzávettük a fűtés nélküli, illetve a fűtési időszakra szóló havi rezsit, és elgondolkodtattam (ezt nyilván nem először teszem, évek óta készítem őket az életre) őket azon, hogy mindez egy átlagos magyar fizetéshez hogyan viszonyul, és mennyi pénzt kell keresni ahhoz, hogy mindemellett még egyen, öltözködjön, esetleg utazzon az ember. Ezzel nem paráztatom őket, mert bízom bennük, tudom, hogy önállóságra nevelt, ügyes gyerekek, de nem érdemes őket bura alatt tartani. Tizenéves kortól fontos az önállóság fele terelni, segíteni őket. Az, hogy ők külön élhetnek, tudom, hogy luxus, de az meg, hogy a hírben szereplő gyerekek 37 százaléka nélkülözhető tételként jelölte meg a számlák befizetését, teljes mértékben az életre való felkészítés hiányát üzeni.
Az, hogy a szerencsejáték a családi költségvetés bevételi oldalán szerepelt a csapatok 40 százalékánál, számomra a következőket üzeni:
1. Ezt látják a családtagoktól, az emberek a szerencsében bíznak.
2. Ezt látják a reklámokból, hogy elhitetik az emberekkel, rád vár a szerencse, csak vedd meg a szelvényt és töltsd ki. (Olyat nem hirdetnek, hogy ismerd meg magad, fedezd fel és aknázd ki a rejtett képességeidet, virágoztasd a kreativitásodat, érezz rá, mi az, amire szüksége van általad a világnak…)
Ezek igen fura tények. Valamiféle gyermeki álomvilág-létet mutatnak. Talán általános iskolában ez még nem nagy baj, bár a felső tagozat nincs messze években a középiskolától. Ez a mutató összefüggésben van azzal, amit a diákok a szülőktől látnak. Én azt látom, hogy túl sokan várják még mindig kívülről a változást, túl sokan tespednek (Európában mi vagyunk az elsők az egy főre jutó napi négy és fél óra tévézéssel), és viszonylag kevesen cselekszenek. Kevesen mondják azt: magamra számíthatok! Bennem minden megvan ahhoz, hogy boldog, sikeres életem legyen! Csak csinálni kell, hinni kell magamban!
Egyszer együtt dolgoztam egy olyan lúzer pasival, aki minden héten úgy várta a lottószámok kihúzását, mint a messiást. Persze sose nyert (ha nyert volna, akkor se lett volna jobb az élete, csak hitte, hogy valamibe meneküljön), és utána még több óra bosszankodással telt el. Szánalmas volt. Ez volt az összes koncepciója arra, hogy jobbá tegye az életét. Elég sok embernek ennyi… (Talán ők nem is tudják, hogy a lottónyertesek 90 százalékának rosszabb lesz az élete a nyerés után néhány évvel.)
Szóval nagyon fontos felkészíteni a fiatalokat az életre, gyakorlati módon, mindenféle paráztatás nélkül, bizalmat fektetve beléjük, és önálló feladatokkal bízva meg őket.
És még valami. Én már középiskolákban oktatnám a diákoknak Bruno Bettelheim Az elég jó szülő című művét, és több olyan irodalmat, ami felkészíti őket arra, hogy hogyan legyenek majd felnőttkorban jó szülők.
