Miért mondok olyasmiket, amit nem kellene?

Erre akkor jöttem rá, amikor anyám egy pofont adott, mert szemtelenül beszéltem vele. Valami történik az emberekkel, amitől elfelejtik, hogy milyen gyereknek lenni. (…) Velem is ez fog történni? Elhatároztam, hogy harcolni fogok ellene. (…) Érvénytelenné tudom tenni, ha egész gyerekkoromban mindent leírok, amit felkelés és lefekvés közt gondoltam és mondtam. Egy ilyen fontos dokumentumot persze titkosírással kell írni, amit azonnal ki is dolgoztam: az ábécé minden betűjét a következővel helyettesítve. Sajnos a módszer már a következő nap csődöt mondott, mert majdnem lehetetlen volt elolvasnom, amit írtam, de az igény, hogy megőrizzem a gyerekkoromat, megmaradt bennem. Sokszor tértem vissza hozzá kamaszkoromban, amikor kétségbeesve próbáltam megérteni, hogy mindennapi elhatározásaim miért válnak füstté a nap folyamán. Nem vagyok ura saját cselekedeteimnek? Mi okozza, hogy olyasmiket mondok és teszek, amit nem kellene? Nagy reményeket fűztem tehát a pszichológiához.”

Olvasd! Meséld!

Southamptoni angol kiadó adta ki először 2009-ben Förster Vera, 1957 óta Angliában élő magyar gyerekpszichológus könyvét, melynek angol címe talán így volna magyarra fordítható: Századának lánya (A Daughter of Her Century). És már 2010-ben meg is jelent a második kiadás! Egy olyan élet leírása érte el ezt a sikert, amelyik Budapest kilencedik kerületéből, a Márton utcából indul 1924-ben, és amelyben a túlélés felé vezető utat az emberi jóakarat váratlan felvillanásai világítják meg az egymásra következő rettenetes korszakokban. Választékos szavak, elegancia, humor és elbűvölő költői erő kalauzolnak végig a XX. századon. Ezt mindenkinek olvasnia kell – vélik az angolok. És én itt Magyarországon hozzátenném: és továbbmesélnie! Elsősorban családi körben, gyerekeinek. És ezt most már akárki megteheti, mert a könyv – a könyvhétre – magyarul is megjelent. Címe: Kapaszkodj… Egy pesti lány a XX. századból. (Saxum, 2012 – ebből idéztem.)
A könyv három részből áll. Az első: A kezdetek. Itt tudjuk meg, hogy milyen kései, nem várt gyereknek lenni (és egyáltalán: gyereknek, kamasznak lenni); szegénynek gazdag rokonokkal; kiköltözni Szentlőrincre… Egy pusztító tífusz után, amit az anya a gyerektől kap el, félárvaságra jutni, internátusba kerülni új gyerekként, belelátni a felnőtt hazugságok világába… A Mária Terézia gimnáziumba járni az Andrássy útra, és tánciskolába az őszi esőkben mindig sárral összefröcskölt, egyetlen harisnyában. Közben kavarognak a világpolitika eseményei, már 1941-et írunk. „Az én szorongásom azonban nem a világpolitikára összpontosult, hanem a harisnyámra.” És lassan, de egyre határozottabban kiderül, hogy milyen is zsidónak lenni egy úgynevezett keresztény kurzusban – hogy aztán majd hamarosan burzsujként legyen üldözött „Sztálin apánk” védőszárnyai alatt. Mert a könyv második része a „Ha az ember húszéves” címet viseli – és az ember 1944-ben húszéves, ha 1924-ben született… Soha még ilyen finomságú és pontosságú leírását nem olvastam ennek a korszaknak, és ami kész csoda, itt sem hiányzik a kavargó humor, az önirónia… Ez is az, amiről gyerekeinknek mesélnünk kellene, hogy soha ne adják át magukat az általában meg sem értett zsidózásnak (cigányozásnak, buzizásnak).
A harmadik rész viseli a „Sztálin apánk” címet. Újabb rémes korszak, de itt ismerkedünk meg közvetlen közelből a gyerek- és embergyógyítás olyan mágusaival, mint Mérei Ferenc, vagy a mozgássérülteket kezelő Pető András, és itt tudjuk és tanuljuk meg, hogy hogyan is dolgoztak ők a mindennapokban. Közben járunk Párizsban, lezárul a vasfüggöny, de eljön végre ’56… Bukás, menekülés. Amitől a legnehezebb elszakadni: a magyar nyelv. Ami akkor is otthonosan fogad, amikor a koncentrációs táborból érkező, csontsovány embert a honfitársai nem éppen örömmel szemlélik. „…többen jöttek vissza, mint ahányan elmentek… És mégis, és mégis: az anyanyelv az igazi anya. A sárospataki állomáson az emberek ellenségesen vagy közömbösen néztek rám, de az a nyelv, amelyen beszéltek, melegen üdvözölt a hazatérésem alkalmából.” Ha el akarjuk mesélni – gyerekeinknek vagy egymásnak –, hogy milyen is volt az elmúlt édes, bús, rettenetes XX. század itt Magyarországon, azt e könyv alapján megtehetjük.