A hír: Nem alkalmaznak elhízott orvost vagy nővért egy amerikai kórházban, mondván, a kövér doktor vagy ápolónő nem megfelelő példa a beteg számára, akit egészséges táplálkozásra, mozgásra igyekeznek tanítani. Náluk csak akkor állhat munkába valaki, ha a testtömeg-indexe nem több, mint 35 egység. Valójában ez az érték már jelentősen meghaladja a normálisnak vett 20-25 egységnyi számot… A gyógyintézet vezetése egy éve kezdte el az ilyen felvételi kritériumok alkalmazását. Hangsúlyozták, hogy az alkalmazottak közül senkit nem küldenek el, ha náluk dolgozva sikerült ilyen mértékben elhíznia, de a munkára jelentkezőknél ezt a szabályt szigorúan betartják.
Winkler Nóra véleménye: Kocsis Ágnes tavaly bemutatott, a cannes-i filmfesztiválról nagy sikerekkel hazahozott filmje, a Pál Adrienn ugrott be a hír olvastán. Főhőse egy túlsúlyos ápolónő, aki az elfekvőben dolgozik, és egyre rezignáltabban szemléli, hogy éjjelenként elhalálozik egy-egy ápoltja, egyre kifejezéstelenebb tekintettel kíséri a hullákat a liften. Sivár, érzelemszegény, az intimitástól rég elköszönt házasságban tölti a kórházon kívüli időt, és voltaképpen egy öröme maradt, az evés. Fordulatot az okoz, amikor egy halott neve egyezik gyerekkori barátnőjéével, és e véletlen kapcsán elhatározza, megkeresi az utoljára gyerekéveikben látott egykori bizalmasát.
A film – amiről elképesztően lelkes kritikák jelentek meg, ahol csak bemutatták – minden kezdeti kiégettségen túl nagyon is pozitív üzenetet suttog a nézőinek, hogy meg kell találni, vissza kell találni a fontos érzelmi kapcsolatokhoz, nem elengedni őket a mindennapokból, nem hagyni a romlást úgy eluralkodni, hogy az minden szegletbe beszivárogjon.
A film karakterénél nagyon pontosan detektálható oka van annak, miért ekkora, mi az, amitől védekezvén ilyen vastag réteget épített maga köré.
Érthető a logika, amivel a texasi kórház érvel; szerintük egy kövér ember az „önmagunkkal nem foglalkozás” szimbóluma, így aztán egy ilyen ember hogyan is képviselhetné kifelé a gyógyuláshoz való szakértelmet. Ha tornázni megyünk, teljesen evidens, hogy a gyakorlatokat mutató oktatón szépen kidogozott izmok feszülnek, hogy az egyetemi tanárunk minden kérdésre választ tud adni fejből, hogy a főzős blogokon a szakácsok saját készítésű fotói mutatják a végeredményt, hogy az ügyvédünk meggyőző, és saját életét nézve a rendezettség benyomását kelti. Ha valakihez fordulunk, akit magunkban nagyobbnak/okosabbnak/szakértőnek tartunk, akkor ezt a többlettudást mindenképpen elvárjuk.
Nem tudom, hogy Amerikában, ahol óriási az elhízott lakosság aránya, mennyire veszi el egy páciens bizalmát, ha megnyugtató, okos, hozzáértő orvosán tizenöt kiló túlsúly van. Ha dietetikus, akkor nyilván a kérdés fel sem merül. Ott azonnali lenne a hitelvesztés. De ha fül-orr-gégész, csupa jó gyógyítási tapasztalattal, akkor nem biztos, hogy ez számít.
