„Külföldön vagyok, írj SMS-t”, jön néha az üzenet a nyaraló ismerősöktől, miután hiába csörgettük őket. Tudjuk, hogy a határon túl nem árt csínján bánni a telefonálással, mert egy hosszabb csevegésért akár több ezer forintot is legombolhatnak rólunk. Ezért megörültünk, amikor az unión belüli országokban júliustól központilag csökkentették a roaming árát. Tegyünk egy próbát, vajon mennyivel is járunk így jobban!
Csókolom, ellopták a kártyám
Az alaphelyzet: ellopják a bankkártyánkat, és kénytelenek vagyunk addig navigálni a telefonos ügyfélszolgálat menüjében és hallgatni a várakoztató dallamokat, amíg le nem tiltjuk. A teszt a következőképpen néz ki: hívás közben számoljuk a másodperceket, majd a három szolgáltató segítségével összehasonlítjuk, mennyibe kerülne ugyanez a hívás egy EU-s országból, Horvátországból, és egy még távolabbi, de szintén népszerű nyaralóhelyről, Thaiföldről. Az összegeket egész forintokra kerekítjük.
Első lépésben magabiztosan tárcsázzuk a bank ügyfélszolgálati számát, fejünkben a kódunkkal és a bankszámlaszámunkkal, mire a kártyán olvasható számot kéri az automata. Szerencsére adnak kerülő utat, de egy félrekapcsolással egy másik ügyféllel folytatott telefonbeszélgetés közepébe csöppenünk. Hallózunk egy sort, de hiába, úgyhogy kinyomjuk. Egy perc 32 másodperc ment kárba. Másodjára sikerrel járunk, és bediktálunk mindent az édesanyánk nevével bezárólag. Így a nem várt problémákkal együtt összesen 8 perc 43 másodpercet vesz igénybe a művelet.
Spanyolország
Nézzük, mennyibe került volna, ha mindez Spanyolországban történik velünk, mert mondjuk kifogtunk egy olcsó repülőjegyet Barcelonába. A Vodafone-nál a korábbi 1033 forint helyett júliustól egészen pontosan 931 forintba kerül ilyen hosszan telefonálni. Ugyanennyibe a T-Mobile-nál az új percdíjjal, ami így 136 forinttal lett kevesebb. A Telenornál ugyanez június végéig 999 forintra jött volna ki, most viszont 924 forint, amivel a cég hajszállal olcsóbb a többieknél. Úgyhogy olyan sokat nem spóroltunk, még egy gombóc fagyit sem vehetünk a különbségből.
Telenor | T-Mobile | Vodafone | |
Percdíj | 106 Ft/perc | 106,8 Ft/perc | 106,8 Ft/perc |
A kártyaletiltás | 924 forint | 931 forint | 931 forint |
Horvátország
Mégis áldottuk az EU-t, amikor megláttuk, mennyivel húzósabb tétel felhívni az otthoni bankunkat, ha éppen egy horvátországi kempingből tűnik el a kártyánk. 2700 forint alatt biztosan nem ússzuk meg a kalandot, és ennyiből már egy ember megkajál valahol. Jövőre viszont eljön a Kánaán, mivel ha minden jól megy, júliustól Horvátország is csatlakozik az EU-hoz.
Telenor | T-Mobile (kártyás) | T-Mobile (előfizetéses) | Vodafone | |
Percdíj | 325 Ft/perc | 307 Ft/perc | 323 Ft/perc | 369 Ft/perc |
A kártyaletiltás | 2925 forint | 2763 forint | 2907 forint | 3217 forint |
Thaiföld
Aki Thaiföldön nyaral, az vagy annyira el van eresztve, hogy nem számolja az ezreseket, vagy marad az SMS-eknél, mert itt nagyjából a Horvátországban számolt összegek duplája jött ki. Ha viszont eltűnt a kártyánk, akkor nincs pardon, muszáj telefonálni.
Telenor | T-Mobile (kártyás) | T-Mobile (előfizetéses) | Vodafone (kártyás) | Vodafone (előfizetéses) | |
Percdíj | 695 Ft/perc | 584 Ft/perc | 702 Ft/perc | 869 Ft/perc | 599 Ft/perc |
A kártyaletiltás | 6255 forint | 5256 forint | 6318 forint | 7575 forint | 5221 forint |
Kedvezmények
Ha nem vagy az típus, aki a határt átlépve kikapcsolja a mobilját, akkor érdemes jobban körülnézni a szolgáltatóknál, mivel többen előálltak különböző kedvezményekkel a külföldre utazók számára.
Ha például előfizetésünk van a T-Mobile-nál, akkor egy SMS-sel aktiválhatjuk a Travel&Talk nevezetű szolgáltatást. Így az EU-s országokból olcsóbban telefonálhatunk, a 8 perc 43 másodperces hívásunk például 931 forint helyett 765 forint lenne. Ha viszont Horvátországban vagy Thaiföldön nyaralunk, akkor nem tudunk vele spórolni, mert itt ugyanazok a percdíjak. Még jobban járhat az, aki az olimpiára utazik, mert a Travel&Talk-osoknak még 30 százalék kedvezményt adnak, de ezt is külön aktiváltatni kell. Így ha a londoni metrón szívódik fel a bankkártyánk, már potom 536 forintból letilthatjuk.
Ha a Vodafone-nál vagyunk és a nyaralás alatt is sokat cseverésznénk, akkor megéri kiváltani az EU Napijegyet a spanyolországi vagy horvátországi nyaraláson is. Ez 990 forint egy napra, és ha aktiváltuk, akkor ugyanolyan árakon telefonálhatunk, mintha otthon lennénk. Ez az EU-s országok mellett Horvátországban, Svájcban és Törökországban is működik. Így még akkor is megéri, ha mindössze a bankkártyát kell hirtelen letiltanunk, mert csak pár száz forinttal számláznak majd ki nekünk többet a 990 forintos alapdíjnál.