A hír: Rémisztő külsővel jelent meg Sylvester Stallone kilencvenéves anyukája fiának új filmje, a The Expendables 2. Los Angeles-i bemutatóján. Teste olyan, mint egy harmincas-negyvenes nőé, ám az arcán valami nem stimmel…
Winkler Nóra véleménye: Jackie Stallone, Sylvester Stallone 90 éves anyukája kétségkívül elvitte a show-t fia új filmjének bemutatóján. Szerintem az, hogy ki mit varrat fel a testén, magánügy, mármint ha valakinek ez esik jól, akkor csinálja. Persze vannak közmegegyezések, hogy például általában mit tartunk éppen divatosnak, ízlésesnek, követendőnek satöbbi, de ha mindenki a középutat választaná, unatkoznánk.
Jackie néni abban nem mutat újat, hogy plasztikáztatja magát, de a mikéntjében azért most komolyan odatette magát. A világ egyik legismertebb színészének – ha ez a megfelelő szakmai besorolás – az anyukája úgy érzi, nem teheti meg, hogy kilencvenévesen úgy nézzen ki, mintha kilencvenéves lenne. Jackie, aki elkötelezett hirdetője volt a női birkózásnak, dolgozott táncosként, sőt korábban akrobatikus mutatványokat vállalt trapézon, jelenleg asztrológusként aktív. Celebstátuszával nem egyeztethető össze, hogy közben nagymamakorú lett. De ilyet már sokat láttunk.
Nézegettem fiatalabb kori képeit. Dekoratív nő volt, nyilván szerette, ha nézték és feltűnőnek tartották. Hatalmas szemeit mindig is jól hangsúlyozta, de ahogy teltek az évek, elég rémületes alakításokat végeztetett magán. Büszkén áll fia mellett a partifotókon, néha a néhai Michael Jacksonra, máskor egy kései Liz Taylorra hasonlít, de az utóbbi évtizedben eleresztette a gyeplőt. Volt kesevörös, sötétre húzott szájkontúrral, brrrrrr, kipróbálta a szélfútta frizurát nagy rózsaszín ajkakkal, de amit most láttunk tőle, kétségkívül viszi a pálmát. Egy plasztikai sebész becslése szerint legalább 25 millió forintnyi összegbe került, hogy a miniszoknya mutatta lábak, a rövid ujjú blúzból kilógó karok, a dekoltázs, a nyak és az arc ennyire feszes, friss és fiatal hatást keltsenek. Az már az ő saját érdeme, hogy képes ekkora sarkakban állni, sőt menni is, és hogy úgy egyáltalán a lépteinek van valami rugalmassága. Megnyerhetetlen a harc az öregedéssel szemben, de ő most vett magának egy kis előnyt. De. De. De. A szája. Arra nincs magyarázat. Abban mi lehetett a koncepció? A sima bőr fiatalít, a feszes vádli, a ránctalan térdek, persze hogy. De miért él az az elképzelés – bárkiben, nemcsak ebben az 1921-es születésű asszonyban –, hogy a szafaládéra fújt száj jól néz ki? Miért gondolja bárki, hogy egy már nem fiatal arcot pont egy ekkora, tájidegen elem fog visszarántani az illető ropogós, húszas éveibe? Hol jött létre ez a tévképzet? Minden más beavatkozás egy egykor volt állapotot igyekszik visszaállítani, de ilyen szájakkal elbuktuk volna az evolúciót, ezért inkább akkora szánk lett, amekkora van, nem akkora, mintha slagdarabokat szorítottunk volna be oda.
Szóval kár ezért, Jackie Stallone. Elküldeném neked kedvenc amerikai újságom múlt heti számát, amiben egy karikatúra van. Két nő kocog, kezükben vizespalackkal, és az egyik azt mondja: „Tudod, arra gondoltam, lehet, hogy megengedem magamnak az öregedést.”
Winkler Nóra: „Ciki, hogy cikizik olimpikonjaikat az amerikaiak”
Winkler Nóra: „A sorsnak megbocsátanám, egy másik embernek nem”
Winkler Nóra: Nincs jogunk megérinteni egy várandós nő hasát?
