Aktuális

Kapcsolatban a hűség, munkában a hűtlenség kifizetődőbb

Vajon még van értéke a munkavállaló hűségének? A szakember szerint két-három évente váltani kell, különben karrierünk sínyli meg a ragaszkodásunkat.

József 2006-ban végezte el az egyetemet, és lépett be első munkahelyére – egy japán multicéghez – mint kereskedelmi munkatárs. Az azóta eltelt hat évben öt munkahelyen fordult meg, és nem azért, mert bárhonnan kirúgták volna. „Az első munkahelyemet kicsit több mint egy év után egy szerelmi csalódás miatt hagytam ott. Angliába menekültem, de pár hónap után visszajöttem, mert diplomával a kezemben nem akartam mosogatófiút játszani. Itthon felvettek egy skót céghez irodai munkakörbe. Több mint két évig dolgoztam ott, de gyorsan rájöttem, hogy nem értékelik a munkámat. Egyre több feladatot kaptam, amit arányaiban nem követett magasabb fizetés, sem pedig előléptetés. Egy idő után elegem lett, és munka mellett sikerült állást találnom egy olasz elektrotechnikai cégnél. Itt már a fizetés és a beosztás is megfelelő volt, de a cég bizonytalan hazai jövője miatt kicsit több mint egy év után továbbálltam. Ekkor jött a mostani munkahelyem, ahol már lassan másfél éve dolgozom” – mesélte nekünk József. Hat év alatt öt munkahely, ráadásul, amikor megkérdeztük őt, hogy ma mennyivel keres többet a hat évvel ezelőtti kezdő fizetésénél, meglepő választ kaptunk: „a három és félszeresét kapom a kezdő béremnek”.

Kapcsolatban a hűség, munkában a hűtlenség kifizetődőbb

 

Megéri váltani?

„Igen, mindenképp, de József példája azért extrém sikertörténetnek mondható. Nem gyakori, hogy hat év alatt valaki megháromszorozza a fizetését, de a duplázás teljesen reális” – magyarázza nekünk Holló Ágnes HR-manager. Fekete Balázs HR-szakember még optimistább: „Szerintem hat év alatt megfelelő pozícióváltásokkal ez egy reális béremelkedés.”
Józsefet arról is kérdeztük, vajon ma mennyit keresne, ha kitart első munkahelyénél? „Pont nemrég beszéltem egy barátommal, akivel nagyjából egy időben kezdtünk a cégnél, de ő még mindig ott dolgozik. Egy idő után előléptették, és a fizetése is javult, de még mindig csak a kétszeresét keresi a kezdő bérének. Ez is meggyőzött arról, hogy annak idején nem döntöttem rosszul” – konstatálta elégedetten.
Holló Ágnes szerint a munkáltatók a válságot gyakran ürügyként használják arra, hogy ne emeljenek dolgozóik fizetésén, és nem motiváltak abban sem, hogy előléptessék vagy képezzék őket. „Mivel a mostani gazdasági helyzetben mindenki félti az állását, ezért a legtöbben nem kockáztatnak, és az egyre rosszabb körülmények ellenére kitartanak a munkájuknál. Így a cégeknél rengeteg pozíció gyakorlatilag bebetonozódik, és szinte lehetetlenné válik az, hogy valaki előrébb juthasson a ranglétrán. A fizetéseken is csak akkor emelnek, ha új dolgozókat vesznek fel, akik a korábbi, alacsonyan tartott bérekért nem jönnének a céghez, így a bérfeszültségek elkerülése miatt ilyenkor kénytelenek engedni egy kicsit a vasszigoron – magyarázza Ágnes. – Az egészséges helyzet persze az volna, ha az emberek egy munkahelyen sok éven keresztül dolgoznának, és házon belül léphetnének előre, de ez a mostani világ sajnos nem erről szól” – teszi hozzá Balázs.

Mozgásból is megárt a sok

Ma már a munkahelyváltásokat a HR-esek sem a munkavállaló „hűtlenkedéseként” tartják számon. Ez egy természetes eszköze annak, hogy valaki egyre előbbre lépjen a karrierjében. A két szakember egyetért abban, hogy két-három évente kifejezetten ajánlott váltani. „A legtöbb vállalat egyéves távlatokban gondolkodik, ritkán képesek csak előrébb látni. Ezért ha felveszünk valakit, azt szeretnénk bebiztosítani, hogy legalább egy évig velünk maradjon” – mondja Ágnes. Balázs szerint vigyázni kell, mert nem mindenkinek való a sok váltás: „Mindenki képességének vannak határai. Nem mindenki alkalmas például vezetőnek, nem mindenki viseli jól a változó munkakörülményeket, új kollégákat… Az is lehet, hogy valaki jó asszisztens, de »nincs benne több«. Neki nem érdemes olyan pozíciókért harcolnia, melyekben a képességeinél jóval magasabbak az elvárások. Az ő esetében inkább azonos szinten vagy hasonló területre váltanék, ha egy másik cégnél ugyanazért jobb feltételeket kínálnának.”

Kapcsolatban a hűség, munkában a hűtlenség kifizetődőbb

„Ha egy életrajzban azt látom, hogy az illető évente vagy pár havonta állást vált, azért az gyanús. Az interjú során ilyesmire mindig rá szoktunk kérdezni. Ha látom, hogy valaki egy-két évente új munkahelyre kerül, és a pozícióra jelentkezik egy ugyanolyan képességekkel bíró másik ember, aki az életrajza szerint hűségesebb típus, valószínűleg az utóbbit választanám – taglalja az állásgyűjtögetés veszélyeit Ágnes. – Ha az elmúlt öt évben valakinek ötnél több állása volt, az már soknak számít. Persze arra oda kell figyelni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben sok cég dőlhet be, így az ilyesmi nem feltétlenül a jelentkező hibája.”

A legtöbb esetben persze az ember nem annak tudatában vált, hogy ettől jobban vagy rosszabbul fest-e a cv-je. András például idén már két helyen is dolgozott, de mindkettőről eljött: „Egy pénzügyi befektető cégnél voltam, és alig pár hónap után kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot egy nemzetközi szervezettől. Ám nem voltam felkészülve a stresszre, ami ezzel járt, ezért három hónap után őket is otthagytam. Most épp álláskeresőben vagyok, és rögtön az első interjún jött is a kellemetlen kérdés: mi ez a sok munkahelyváltás az életrajzomban? Kivágtam magam, de azt már látom, hogy túl sok ilyen gyors váltást nem engedhetek meg magamnak. Nem lehet mindent kimagyarázni.”

Hogyan győzzük le az irodai fáradtságot?
Lányok napja: csajokat toboroznak műszaki pályára
A hét álláshirdetése: 8 éves alkalmazottat keresnek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top