A hír: Már az első héten közel tízezren látták a Murder – A gyilkos tárlat című kiállítást a budapesti Vörösmarty téri Üvegpalotában. A tárlat sorozatgyilkosokat és bűneseteket mutat be több mint 1000 négyzetméteren, 23 szobán keresztül, a reklámszöveg szerint „minden érzékre ható speciális effektekkel és a legmodernebb technológiákkal” a maguk véres valójában mutatva be a hírhedt eseményeket. Mindez „magas szintű művészeti alkotásokat ötvözve válik az érzékeinket és az értelmünket együttesen magával ragadó interaktív élménnyé”. A véres kiállítása az adventi vásár közvetlen közelében nyílt meg. Eközben a híradókat az egyre erőszakosabb hírek „adják el”, a televízióban pedig legnépszerűbbek a gyilkosságos-nyomozós sorozatok. Eközben a valóságban megtörtént eseteket közfelháborodás övezi.
Winkler Nóra véleménye: Amióta világ a világ, az embereket a rossz hírek sokkal jobban izgatják, mint a jók. Ebbéli megérzésemben kommunikációt oktató egyetemi tanáraim is megerősítettek előadásaikkal. Például sajtótörténet-órán világos lett, hogy az első újságnak nevezhető kiadványok is leginkább a közeli települések fenyegető eseményeiről és fordulatairól adtak számot, mint arról, hogy Thomas Jones gazdaságában szépen, gazdagon nő a fű. Ilyesmik is voltak, de inkább olyanok, hogy valakinek leégett a tanyája, farkasok tépték a bárányait, betörtek hozzá, illetőleg elvitte az aszály a termést. Szóval, annak a reflexnek, hogy a híradásokból tragédiákat fogunk hallani, volt ideje kialakulni, és ne feledjük, ez nem egy ránk erőltett szempont, melynek szép lassan már nem tudunk ellenállni, ezek a nyomtatott termékek az emberek valós, meglévő igényeit szolgálták, különben ott maradtak volna a kocsmafogason lógva, és nem fejlődött volna ki ez az iparág. Az emberek tájékozódni szeretnének, elsősorban saját túlélésük érdekében. Szükségük van információkra, melyből összeáll, biztonságban vannak-e ott, ahol, abban, amiben.
Budapest-szerte hirdetik a Murder kiállítást, és ez olvasói levelek írására késztetett sokakat, leginkább felháborodottakra. A Murder sorozatgyilkosok tetteit eleveníti fel, erős látvánnyal, sok erőszakkal. Az, hogy ez sokakat érdekel, voltaképpen természetes. Ezek az esetek az általunk ismert élet sokféle, de azért egy ponton nagyon is szilárd kereteiből durván kilépnek, ezek a bomlott elmék joggal teszik kíváncsivá az embereket, kik ők, mitől voltak képesek ilyen módozatokon megszegni az egyik alaptörvényt, miszerint ölni tilos.
Személyesen, ha választhatok, nem ilyen tartalmú kiállítással indítom a „10 dolog, ami nagyon érdekel”-listámat, de nem kétlem, hogy sokakén ott van, és azt sem, hogy ha megnézném, találnék benne érdekes információkat. Hogy a kiállítás plakátjai megerősítenék az egyébként is jelenlévő agressziót, vagy hogy hangsúlyos médiajelenlétével pozitívnak állítanák be e sorozatgyilkosokat, sérült elméket, kétlem.
Sokkal veszedelmesebbnek látom, hogy a tévéhíradókban egyre hosszabb blokk foglalkozik rémesetekkel, balesetekkel, rablásokkal, erőszakkal, holott ennek lenne önálló helye egy adáskínálatban, egy kifejezetten tematikus műsorban, mondjuk mint amilyen a Kék fény. Néha arra jutok, biztosan azért kap ekkora blokkot az, hogy mi minden katasztrófa zajlik, mint amiért a szocializmusban esett bizonyos hírekre nagy hangsúly, például hogy Svájcban megnőttek a mindennapi élet költségei. És aki ezeket olvassa, jó érzéssel gondolhatja, hogy azoknak, ott, talán még nálunk is nehezebb a helyzete.
Winkler Nóra: Egy földöntúli pasi
Winkler Nóra: „Jár a szabadság Janics Natasának”
Winkler Nóra: „A tehetetlen családtagok fellélegezhetnek”
