nlc.hu
Aktuális
Férfiak is felvonultak a nőkért

Férfiak is felvonultak a nőkért

Kétszázan tiltakoztak Budapesten a nőkkel szembeni erőszak ellen. A legsúlyosabb esetek 40 százaléka családon belül történik, de a társadalmi kultúra is felelős érte.

Kétszázan – köztük férfiak – vonultak fel vasárnap Budapesten a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozó, figyelemfelhívó demonstráción.
A rendezvényen ismertették azok halálának körülményeit, akik az elmúlt egy évben párkapcsolati erőszak miatt vesztették életüket. Arra kívántak rávilágítani, hogy a nők elleni erőszak súlyos emberi jogi jogsértés, amely az áldozatok életét, emberi méltóságát, testi épségét, egészségét és biztonságát veszélyezteti, ám emellett a teljes társadalmat rombolja.

 Férfiak is felvonultak a nőkért

„Az erőszakra nincs mentség” és „A hallgatás is erőszak” voltak a felvonulás fő jelszavai. A tiltakozók a már jól ismert, áldozatokat jelképező piros bábukat vitték magukkal, melyre az elhunytak keresztnevét, életkorát írták, illetve azt, hogy milyen módon kellett meghalniuk.
A szervezők adatai szerint Magyarországon minden ötödik nőt ver, évente mintegy 70 nőt megöl a partnere, az emberölések 39 százaléka családon belül történik, és a családon belüli erőszakos cselekmények 95 százalékában nők a sértettek.

A megmozdulás csak az első eseménye volt annak a 16 akciónap nevű programsorozatnak, amelyet 1991 óta az egész világon november 25. (a nők elleni erőszak megszüntetésének napja) és december 10. (az emberi jogok világnapja) között tartanak. A kampányt összefogó NaNe szervezet szerint jelenleg a legfontosabb, hogy olyan kultúrát teremtsünk, amely eleve nemet mond a nők elleni erőszakra. „A világ minden részén jellemző, hogy felhasználják a kultúrát a nők elleni erőszak legitimizálására” – vélik. „A kultúra (vagyis  a közös értékek, szokások, viselkedés…) a segítségével támasztják alá az erőszakkal kapcsolatos hiteket, elvárásokat és intézményeket. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a kultúra nem statikus, hanem állandóan változik. (…) Számos példát találhatunk arra, hogyan változtak meg a nők elleni erőszakos cselekmények. Az idei kampányban arra bátorítjuk az résztvevőket, hogy a nők elleni erőszak bármely formájának a kultúrával való összefüggését megvitassák és a középpontba állítsák. (…) Meg kell vizsgálnunk, hogy ki hozta létre, és tartja életben azokat a kulturális hiedelmeket, amelyek legitimizálják a nők elleni erőszakot, illetve hogy kinek az érdekeit szolgálják ezek az állítások.”

És hogy mi játszódik le az elkövetőben? Erről Spronz Júlia mesélt nekünk a Damu-per kapcsán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top