
A hír: Eljárást indított a Scotland Yard annak a két ausztrál rádiós lemezlovasnak az ügyében, akik a brit uralkodónak és fiának kiadva magukat bizalmas orvosi információhoz jutottak Vilmos herceg várandós feleségének állapotáról a hercegnőt kezelő londoni kórház megtévesztett személyzetétől. A hívást fogadó ápolónőt a hétvégén holtan találták londoni lakásában, és a brit sajtó tényként kezeli, hogy a 46 esztendős, kétgyermekes Jacintha Saldanha önkezével vetett véget életének.
Az eset másik oldalán, a kiváltó oldalon, a két fiatal ausztrál rádiós és családjaik szintén az ideg-összeroppanás szélén, és hasonlóan feldolgozhatatlannak tartják ezt a tragédiát, ahogy Jacintha családja.
Egy kereskedelmi rádióban napi gyakorlat az ilyesfajta beugratás, mindenki szereti – mielőtt bárki feltenné a kérdést, hogy juthatott eszükbe. Hány ezer ilyen filmet vetítettek, ahol emberek másokat szívatnak, majd a végén elárulják, hogy vicc volt, együtt nevetnek velük és nézők százmillióival. Megunhatatlan műfaj, a két rádiós és a velük dolgozó kreatív csapat vélhetően napi rutinnal gondolta ki és csinálta meg. Külön része a tragédiának, hogy a felvétel sugárzása előtt – ahogy minden esetben, most is – jogászaik próbáltak kapcsolatba lépni a kórházzal és őket informálni, hogy mi van a háttérben. Nem tudni, ez miért nem sikerült.
Mi a tanulsága ennek? És mi a tanulsága annak fényében, hogy nem ilyen banális tréfával, de hűvös cinizmussal véghezvitt, pusztán a megszerezhető hatalom és haszon céljával tömegesen behülyített, hitelfelvételbe, értelmetlen költekezésbe bepörgetett kontinensek omlottak össze 2008-ban, maguk alá temetve családokat, egzisztenciákat, mindent? Mi a tanulsága a hasonló cinizmussal a torkokon letolt politikai víziók fényében, melyek végén igazán nagyon rosszul járó tömegek ácsorognak. Az élet megy tovább. Nem hallunk öngyötrődésbe belehaltakról, a következmények súlya alatt megroppanó idegrendszerekről. Hány sztorin megyünk végig naponta azzal a kérdéssel, ez komolyan, hogyan fordulhat elő? Értelmetlen, igazságtalan, önző, rövidlátó, kártékony. Kevesek érdekét szolgálja tömegek árán. És a napok mennek. Nézünk kíváncsian, megannyi fejlemény, ami után azt várnánk, szégyenében elsüllyed az érintett, és nemhogy tisztségeiről lemond, de önként száműzetésbe menekül. De nem. Mert ha ez a mostani a nagy megbánások, szembenézések ideje lenne, más megítélése lenne egy ilyen – mindenképpen eltúlzott – áldozatfelmutatásnak. De a következményeknélküliség felől végképp felfoghatatlan ez a személyes cselekedet.
Mi értelme van annak, hogy egy anya, egy téttelen, ráadásul a happy end felé mutató történet – hiszen végre terhes Katalin – részleteinek nyilvánosságra kerülése miatt itt hagyott mindenkit? Titkon még abban reménykedem, ki fog derülni valami, ki fog derülni, hogy ez a telefonkapcsolás egy utolsó csepp volt a pohárban. Mert ha nem, és itt csak egy amúgy boldog, kiegyensúlyozott nő van, akinek értékrendje nem bírta el a szégyen és önvád terhét, azt nehéz lesz elvinni.
Így látja Winkler Nóra:
Adventi vásár kontra sorozatgyilkosok
A férfihoz mész hozzá, vagy az egész családjához?
„Hihetetlen, hogy hiánycikk lett az ölelés”