Aktuális

A kivétel erősíti a szabályt

Gaál Noémi, a TV2 időjósa a Mérleg jegy szülötte. Horoszkópja szerint rendkívül színes személyiség, és mindaz, ami e jegy szülötteire jellemző, nála duplán érvényes, hiszen az aszcendense is Mérleg.

Ám Noémi az a kivétel, aki erősíti a szabályt, miszerint kedveli a nem szokványos, különleges, az átlagosnak nem nevezhető dolgokat is, ami viszont a Mérleg-szülöttekre kevésbé jellemző.

– Ezt miből gondolod? – kérdezi Gaál Noémi.

– Abból, hogy a dupla „mérlegségeden” kívül négy bolygó áll a horoszkópod első házában, ami arra utal, hogy színes egyéniség vagy, és mivel itt tartózkodik az Uránusz is, nyitott vagy a különlegességekre, a nem szokványos dolgokat is el tudod fogadni.

– Ha ez például vonatkozhat arra is, hogy a párom – akivel nyolc éve élünk együtt – közel tíz évvel fiatalabb nálam, akkor igen. Egyébként azt hiszem, hogy ő is sokoldalú, ahogy te mondtad, színes egyéniség, mert a tévés munkáján kívül zenekarban játszott, énekelt. És mit jelent az, hogy nagyon Mérleg vagyok?

– Azt, hogy az állatövben egyetlen jegy sem olyan hiú és imádja a szépséget, mint a Mérleg, aki akár súlyos pénzeket is hajlandó ezért áldozni.

A kivétel erősíti a szabályt– Igen, hiú vagyok, nem tagadom. Sokat teszek azért, hogy jó formában legyek, hogy egészséges maradjak, és hogy a tükörből olyan arc nézzen vissza rám, amilyet szeretnék. Vagyis foglalkozom azzal, hogy egészséges ételek kerüljenek az asztalra, nem dohányzom, sokat sportolok, kéthetente járok kozmetikushoz, és nem tagadom – de azt hiszem, hogy ez már nem új információ –, hogy plasztikai sebész kése alá is feküdtem, immár tíz évvel ezelőtt. Mit jelent az, hogy négy bolygó helyezkedik el a horoszkópom egyes házában?

– Ezeket a bolygókat figyelembe véve nagyon jó a diplomáciai érzéked, jól tudsz kommunikálni, jól tudsz előadni dolgokat, netán saját magadat is remekül képviseled, és azt is mondhatnám, hogy kereskedelmi vénád van. Ne feledkezzünk meg, hogy itt áll a Plútó is, ami arra enged következtetni, hogy remek a regenerációs készséged, és nagyon jók a megérzéseid.

– Hát ezekben sok igazság van. Mert a diplomáciai készség már gyermekkoromban kiütközött, a környezetem visszajelzéseiből tudom, hogy jól tudok bánni az emberekkel, a nehéz helyzeteket is úgy tudom kezelni, hogy abból nem lesz végül konfliktus. Az eladás érdekes, mert nem mindig érzem azt, hogy jól el tudom adni magam. Ebben nem vagyok még elég biztos, úgy gondolom, hogy önmagam menedzselése területén van még mit tanulnom. Nem vagyok az a fajta, aki arcátlanul kiáll a saját érdekeiért, mert én figyelembe veszem a másik emberét is. Vagyis mérlegelek…
Ugyanakkor valamilyen szinten mégis csak jól megy saját magam menedzselése, mert sok helyen megfordulok, és a képernyőn való jelenlét is talán erre utal. A kereskedelmi véna nagyon tetszik, megmosolyogtat, ugyanis több lábon állok, nemcsak időjós vagyok a TV2-nél, hanem Gödöllőn van egy kis ajándéküzletem is. Egyébként ott találkoztam a Nők Lapja Ezotériával, és szoktam olvasgatni. Visszatérve a bolygócsoportosulásra a képletemben, ahol a félelmetes Plútó is jelen van, ez mire utal? Vigyázzak magamra?

– A Plútó nem olyan félelmetes, inkább arra utal, hogy nagyon jó a regenerációs készséged, és arra is, hogy nagyon fejlett a hatodik érzéked.

– Ez igaz, mármint a hatodik érzék, ezt is gyermekkoromban fedeztem fel. A környezetem jót szokott derülni azon, amikor például megszólal a telefon, én mindjárt megmondom, hogy ki van a vonal másik végén. De ezt a képességet az édesanyámtól örököltem, akinek ez sokkal fejlettebb volt, mint nekem. De mind a ketten a földön járunk, vagyis a realitások talajától nem rugaszkodunk el, gyakorlatias emberek vagyunk.

– Apropó, a horoszkópodból úgy tűnik, hogy anyukád volt az, aki összetartotta a családot, netán ő volt a családfenntartó?

– A családfenntartó az ő esetében nem jó kifejezés. Inkább azt mondanám, hogy ő volt a családunkban a meghatározó, a családi élet vitelében, a döntésekben vagy bármiben; amit elértem az életben, abban az édesanyámnak nagy szerepe volt. Ő a mai napig az első számú segítségem. Mindent megbeszélhetek vele, és ez kislány korom óta így van. Ugyan Mikivel, a barátommal nyolc éve élünk együtt, és vele is szoros és harmonikus a kapcsolatom, de anyuhoz természetesen más érzelem köt.

– A horoszkópodból az is látszik, hogy az édesanyád nem végezhette azt a munkát, amit szeretett volna. Vagy a pénz, vagy az ő édesanyja, a te nagymamád akadályozta meg benne.

– Hát ezt is jól látod. Az anyukám köztisztviselő volt, de a jogi pályához lett volna érzéke, ott tudott volna igazán sikeres lenni. Viszont mivel ő volt a családban az elsőszülött lány, ez azzal járt, hogy otthon, a ház körüli feladatokat el kellett látnia. És valóban a nagymamám nem akarta őt elengedni – a segítséget a háztól –, valamint a továbbtanulásban sem támogatta igazán. És igazad van, szegények voltak, ez pedig tovább rontotta édesanyám esélyeit. Az anyukám semmiféle anyagi támogatást nem kapott otthonról. A szüleimnek a családi házunk minden egyes téglájáért meg kell dolgozniuk.

– Három bolygó áll a horoszkópodban, a pénz házában. Mennyire fontosak az anyagiak?

– Az a három bolygó sok a pénz területén…? – kérdezi nevetve.

– Igen, ráadásul közöttük van a nagy szerencse bolygója is, ami arra utal, hogy anyagilag elég mázlista vagy. Ha ezt eddig még nem érezted, akkor például a szolárhoroszkópod alapján a jövő évben érezni fogod.

– Nem tagadom, hogy fontos a pénz, erős motivációt jelent. De azért nem mindenáron, vannak határok, amelyeket nem lépek át. Azért fontos a pénz, mert mindig van újabb és újabb célom, amelyeket anyagi javakkal lehet elérni. Például a vágyaim között szerepel – ha már a pénznél tartunk –, hogy a társasházi lakásból elköltözzünk, és szép családi házban élhessünk. És ha mázlista vagyok, akkor inkább ezt a munkára érteném, hogy már tizenöt éve a TV2-nél dolgozom. És azt is, hogy ez alatt a 15 év alatt megálltam a helyem, felkészülten el tudtam végezni a munkámat, és partnere voltam/vagyok a munkaadómnak. Mindez – szerintem – azt mutatja, hogy a munkától nem félek. Sajnos vagy nem, sem lakás-, sem kocsikulccsal nem indítottak útnak a szüleim. Amit elértem, azért meg kellett dolgoznom, illetve gyűjtenem, olykor bizonyos javakról lemondanom. De ez nekem nem jelentett problémát, mert a munkától sohasem féltem, céljaim pedig mindig voltak.

– Mi az, amitől félsz?

– Ha már a képernyős jelenlétről esett szó, bennem van a félsz még iskolás koromból, hogy ne süljek bele a szövegbe. Egy élő műsor óriási kihívást jelent, és nagyon kemény munkát. Hiába nyertem az iskolában például szavalóversenyt, akkor is bennem volt ez a drukk, hogy elfelejtem a szöveget, megbotlik a nyelvem.

– Nem erre gondoltam.

– Miért, a horoszkópom másfajta félelmet mutat?

– Igen, a gyermekvállalással kapcsolatban.

– Hát igen, be kell vallanom, hogy vannak bennem ilyen irányú félelmek is. Amitől tartok, az a nagy felelősség, amit egy gyermek jelent, a másik félelmet pedig a világ jelenti. Nem annyira biztonságos a világ, a jövőkép is homályos. Hogyan tudom majd az én babámat erre a szeretettel kevésbé átszőtt világra felkészíteni, hiszen néha magam is nehezen boldogulok. Olykor döbbenten állok, és felteszem a kérdést: Uramisten, mi, emberek, tényleg ilyenek vagyunk? De azért abban is biztos vagyok, ha lenne gyermekem, akkor már nem lenne bennem ennyi kérdés. És azt is tudom, hogy vannak olyan emberek, akik ha gyermekvállalásról esik szó, nem gondolják végig felelősséggel, de én másmilyen vagyok. Kérdezhetnék most én is?

– Hát persze!

– Mi a karmám, milyen karmikus feladattal születtem?

– A jótékonykodás a karmikus feladatod. Ami nem azt jelenti, hogy a megkeresett pénzeddel kell jótékonykodnod, hanem például jótékony szervezetben való részvételt vagy egy ilyen szervezetnek a létrehozását.

– Igazán érdekes, mert ezt más asztrológus is mondta.

– Ezek szerint jársz asztrológushoz?

– Ezt így túlzás lenne kijelenteni, kétszer voltam mindössze. Az elsőnél csalódtam, mert amit mondott a horoszkópomból, azokból nem ismertem magamra. A másodiknál már igen, olyan jellemrajzot adott, ami szépen fedte a valóságot.

– Miért kerested fel az asztrológust?

– Pusztán kíváncsiságból.

– Véletlenül nem akkor lettél a csillagokra kíváncsi, amikor valamilyen fontos esemény történt az életedben?

– Elsősorban azért mentem el, hogy jobban megismerjem önmagam. Persze visszagondolva, ez abban az átmenetinek nevezhető időszakban történt, amikor véget ért egy 3 éves párkapcsolatom, és 2-2,5 évig nem volt senki az életemben, majd ez után találkoztam Mikivel, a jelenlegi párommal. Igen, mondhatjuk, ha akarjuk, hogy nemcsak azért kerestem fel az asztrológust, hogy jobban megismerjem önmagam a horoszkópom segítségével, hanem kíváncsi voltam a magánéletem alakulására is.

Visszatérve a jótékonykodásra, én ezt gyakorlom magánemberként az állatok, elsősorban a kutyák felé. Sok kóbor kutyust vittem már haza, akik aztán az anyukámék kertes házában vígan élnek. És a TV2-nél is nagyon sokat jótékonykodunk, olyankor minden akcióban részt veszek. Érdekes és elgondolkodtató, hogy a sors arrafelé terelget, ami a karmikus feladatom.

– A későbbiek során aztán valószínűleg olyan helyzetet is teremt, hogy a karmát teljesíteni tudd. Mennyire hiszel az asztrológiában?

– Ha mérni lehetne, akkor egy képzeletbeli skála közepén helyezkedne el. Vagyis elolvasom a horoszkópokat, tudom, hogy Mérleg vagyok, tudom, hogy mit jelent az aszcendens, de azért nem futok asztrológushoz, ha az életemben eldöntendő kérdések merülnek fel. Szóval nem utasítom el, amit a csillagok mondanak, de közben a realitás talaján maradok…

A kivétel erősíti a szabálytA Nők Lapja Ezotéria tartalmából

December végén világvége?
Asztrobeszélgetés Gaál Noémivel
Teréz anya és Lady Diana horoszkópja
Luca-napi varázslatok
Útmutatás boldogságvadászoknak
Elengedés, megbocsátás, megtisztulás
Boldogság rendelésre
Akiről sugárzik a harmónia: Borbás Marcsi
A tartós boldogság receptje
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top