Pataki Ági: “Már tudom, hogy mi tesz boldoggá”

– Több mint tíz éve találkoztunk, s arra emlékszem, hogy siettél haza a család miatt. A fiad akkor még kicsi volt, s minden körülötte forgott.
– Igen, ez egy semmihez nem hasonlítható érzés, ami minden elé került, betöltötte az életemet.

– A férjed nem volt ezért féltékeny rád?
– Nem, sosem. Ő ugyanúgy imádja, mint én. Pitykó nagyon jó gyerek, minden természetesen és simán ment a nevelésével kapcsolatban. Jól tanult, nem adódtak vele magatartási problémák. Elvárásaim voltak vele szemben, sőt azt sem tagadom, hogy néha indulatok, viták is előfordultak. Egyszer például elcsattant egy pofon is, de az nekünk fájt a legjobban a férjemmel. Ma is emlékszem rá, ő biztosan elfelejtette. Tudtuk, hogy nem szabadott volna megtörténnie, és mégis…

– Mit csinált?
– Úgy emlékszem, hogy világgá akart menni tizenévesen. Természetesen egy bocsánatkéréssel feloldottuk az egészet, mégis hordozzuk a traumát.

– Zongorázik még? Mesélted, ez a te kérésed volt.
– Igen, azt mondtam, hogy ha már nekem nem adatott meg a zenetanulás lehetősége, akkor neki adjon örömet. Tizenhat éves koráig köteleztem, hogy játsszon, aztán rajta múlt a folytatás.

– És hogy döntött?
– Amint betöltötte a tizenhatot, abbahagyta. Ugyanígy gondolkodtam a sportolásról, szerettük volna, ha valamit rendszeresen csinál: teniszezett, vitorlázott. Nem lett élsportoló, de szerzett egy tudást, és ha kedve tartja, hobbiszinten gyakorolja őket.

– Nem bántad meg ezeket a döntéseket?
– Megmutattunk neki lehetőségeket, de éreztük, hogy mi az a határ, amikor már nem lennénk hasznára, ha erőltetnénk a zenetanulást vagy a sportolást. Boldogtalanná nem akartuk tenni.

– Szerinted kellenek az elvárások?
– Igen, az én időmben még németül kellett tanulnunk, akkor az volt fontos, engem is köteleztek a szüleim, pedig utáltam ezt a nyelvet. Ha adódna egy helyzet, ahol németül kellene tárgyalnom, örülnék, ha meg tudnék szólalni, és egyáltalán nem neheztelnék a szüleimre. Szerintem a megszerzett tudást soha nem veheti el senki tőlünk. És így nincs lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy nem adtam meg neki minden lehetőséget… Most a kutyánk miatt van, ha nem sétáltatom meg, tudom, hogy szomorú. Jelenleg róla kell gondoskodni.

– Milyen kutya?
– …jaj, hirtelen nem is jut eszembe.

– Várj, kitalálom. Golden retriver?
– Honnan tudtad?

– Valahogy az illik hozzád. Nagyon szép, nyugodt…
– Tudod, a fiamra visszatérve, szeretném, ha nem lenne ránk utalva, mert az neki sem lenne jó. Jelenleg egy külföldi egyetem budapesti tagozatára jár, ami talán azt jelenti, hogy nyitottabbak a lehetőségei. Könnyebben indulhat el a világba. Közben azért fáj is a szívem, ha így dönt, mert akkor kevesebbet látjuk majd.

– Neked is lett volna lehetőséged máshol folytatni az életed, hiszen modellként nyitott volt előtted a világ. Végül is itthon maradtál.
– Minden földrészen jártam modellként. Sőt volt alkalmam belekóstolni egy másfajta életbe, amikor Spanyolországban tolmácsként dolgoztam. Madridban megkeresett egy ügynökség, hogy dolgozzam velük, legyek egy nagy kozmetikai cég arca. Amikor ezt itthon bejelentettem, bevonták az útlevelemet. Végül is nem bánom, mert ezután, ezzel szinte egy időben itthon a Fabulon kozmetikai cég is megkeresett egy exkluzív szerződéssel, amit alá is írtam.

– Mit jelentett számodra a szépség?
– A szépség kényelmes, jó dolog szépnek lenni. De nem elég. Az, hogy húsz évig maradhattam a pályán, azt természetesen nem csak a szépségemnek köszönhettem. Mással tudtam pótolni egy idő után a hiányosságokat. Most is azt mondom, hogy csak erre építeni kevés.

– A modellkedésből a divat világába kerültél, a nyolcvanas években egy jól működő butik tulajdonosa lettél.
– Bátorság kellett hozzá. A Váci utcában elcseréltük az emeleten lévő lakásunkat a földszinten lévő vizes helyiségre, amit üzletté alakítottunk. Volt egy lány, aki az anyósomék üzletében kirakatot rendezett, és tisztán látva saját hiányosságaimat, megkerestem, hogy társuljunk. Bíztam az ízlésében, a tehetségében, hogy együtt sikerre tudjuk vinni a vállalkozást.

– Miért tudtad a modellkedéssel járó sikert ilyen jól kezelni és aztán ebből újabbat kovácsolni?
– A családi háttér, a neveltetés miatt. Normális családból jöttem, ahol az erkölcsi értékek is normálisak voltak, a szüleim szerettek, támogattak, és soha semmi nem vitt félre. Szerénytelenségnek tűnhet, de talán más pályán is ugyanígy megálltam volna a helyem. Mindeközben ismerem a saját korlátaimat. Éppen ezért hiszek a csapatmunkában, mindig tehetséges emberekhez csatlakoztam.

– Miért hagytad el a divat világát?
– Mert a rendszerváltás után már nem tudtunk versenyezni a multikkal, lépést, nagyságrendet kellett volna váltanunk, ahhoz már nem volt kedvünk. Erőből szerintem semmit nem szabad csinálni.

– A férjed révén bekerültél a film világába. Mondhatjuk, hogy ott is megálltad a helyed.
– Én most tanulom a filmezést, ezért nem is szólok bele a dolgokba. Nagyon kemény szakmának tartom, de megtaláltam, hol segíthetek. Először elolvasom a forgatókönyveket vagy az alapjául szolgáló regényt, és véleményezem. Gábornak erre kevesebb ideje van. (Kovács Gábor producer, Ági férje – a szerk.) A film elején és végén kapcsolódom be különböző szervezési feladatokba. Izgalmas, szeretem csinálni, jó együtt lenni ennyi tehetséges emberrel.

– Ugye megengedheted magadnak, hogy ne járj be mindennap dolgozni?
– Igen, de úgy érzem, hogy ezért nagyon sokat tettem az első harminc évben. Amikor hozzámentem Gáborhoz, azt hittem, hogy én fogom eltartani, mert ő akkoriban, velem ellentétben, nem gondolt felelősséggel a hétköznapokra. Aztán ez teljesen megváltozott, anélkül hogy számítottam volna rá, ő lett a családfenntartó minden tekintetben.

– Sikeres üzletasszonyként ismerünk, a magánéleted azonban nem volt ennyire egyenes. Ma már tudod ennek az okát?
– Szerintem igen. Az első házasságom fél évig tartott, szerelemből házasodtunk, de túl fiatalon, s hamar elmúltak az érzelmek. Hiába mondta az anyukám, hogy nem lesz ez jó, erőből nem akadályozta meg az esküvőt. A második házasságom tizenöt évig tartott, és most már tudom, hogy nem vigyáztunk rá eléggé, nem becsültük meg igazán a kapcsolatot. Harmincöt évesen újra elváltam, és teljesen új életet kezdtem.

– És a harmadikról tudod, hogy örökké fog tartani?
– Szeretném, hogy így legyen, és mindent meg is teszek ezért. Egyébként nem hiszem, hogy lehet tudni, egy kapcsolat fél évig vagy húsz évig életképes… De tényleg lehet rá vigyázni.

– Ti hogy éltek a férjeddel, ha nem titok?
– Hangosan, olaszosan, ezt a kollégák már megszokták. Én nem vagyok egy bújós kis cicababa, mindenről megvan a véleményem és nem rejtem véka alá. A férjem ugyanígy. De miután jól kiordítottuk magunkat, rendszerint kibékülünk. Sosem fekszünk le haraggal. Szeretünk együtt lenni. Ha a munkánk miatt nem is kell találkoznunk, akkor is összefutunk egy kávéra a városban, mert jó együtt. Meg is állapítottuk legutóbb, hogy eltúlozzuk egy kicsit…

– Jó rád nézni, kicsattansz az életerőtől. Ezt otthonról hoztad, vagy ezt is „fejleszted”?
– A mamám kilencvenegy éves, és éppen ma látogattam meg a kórházban a csípőprotézis-műtéte után. Mosolygott, amikor kitolták a műtőből. Bízom benne, hogy minőségi életet tud élni még sokáig, újra tud majd járni. Szóval a génjeim is jók lehetnek.

– De te tudatos is vagy…
– Igen, jó pár éve elkezdtem sportolni, mert féltem, hogy elhízom. Imádom a töltött káposztát, a krumplis tésztát, paprikás krumplit, ha tehetem, ezeket zabálom. De rájöttem, hogy büntetlenül nem ehetek. Eleinte nehezemre esett rendszeresen sportolni, ma pedig már el sem tudom képzelni nélküle az életem. Igaz, van egy barátnőm, aki kiváló partner ebben, legutóbb például kipróbáltam a sífutást is. Sosem gondolkodom azon, hogy ezt meddig csinálhatom majd. Szerintem az egyik legfontosabb az életünkben, hogy új dolgokra is nyitottak legyünk.

– Miért, még mi fontos szerinted ahhoz, hogy jól legyünk?
– Hogy legyen dolgod az életben, akár a munka vagy a család. Hogy aktív maradj, mert ez segít megőrizni a szellemi frissességet. Fontos, hogy legyen egy érzelmi közeged, amiben boldog lehetsz: kötődés a szerelmedhez, vagy ha szingli vagy, a családhoz, barátokhoz, akikkel jól érzed magad. A negyedik a biztonság. Függetlenül attól, hány éves az ember, jól érezheti magát, ha már tudja, hogy mi jó neki. Én például most jobban érzem magam a bőrömben, mint valaha. Az új dolgokra való nyitottság nagyon fontos, hogy mindenki a maga környezetében, a saját szintjén képes legyen felfedezéseket tenni, mert akkor gyönyörű dolgokat kaphat az élettől.