Aktuális

Még az idén lehet új babakötvény

A tervek szerint a kormány idén újraindítja a babakötvényprogramját.

Még az idén lehet új babakötvényAhogy arról beszámoltunk, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) már korábban felvetette a babakötvény ötletét: „Tettünk egy javaslatot a kormányzati szerveknek. Szeretnénk egy igazi babakötvényt csinálni. Van egy létező rendszer, ez a Start számla rendszere. Arról szól, hogy minden gyermek születésekor az állam ad 42 500 forintot. Ezt a gyermek számára egy számlán az állam jóváírja, a szülő pedig eldöntheti, hogy milyen befektetésbe teszi ezt az összeget. Ezt – illetve az erre befizetett pénzt – a gyermek majd 18 éves korában megkapja. Szeretnénk ezt egyfajta ösztönző konstrukcióvá alakítani, hogy ténylegesen kiszolgálja a gyermekkel rendelkező korosztályt” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak dr. Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. helyettes vezetője.

A javaslat pedig nem maradt javaslat, még az idén lehet új babakötvény, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miután a korábbi Start számlára épülő babakötvényprogramról is egyeztetett Töröcskei Istvánnal, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetőjével, aki hozzátette, olyan termékekkel állnak a lakosság elé, amelyek a jövőt, a gyermekek megélhetését segítik elő, és csökkentik az ország kiszolgáltatottságát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top