Nemrég írtunk egy pályázatról, ahol diákok álmodhattak maguknak tökéletes iskolát a Facebookon. Ezúttal három tanár és egy pszichológus álmodta meg a jövő ideális iskoláját a Tempus Közalapítvány kísérleti „élménykonferenciáján”.
Nem kényszerből oktató tanárok
Tari Annamária pszichológus szerint komoly probléma, hogy a mai „netgenerációs” gyerekek az internetes információdömping hatására rohamgyorsasággal válnak koraéretté.
„Jó lenne látni egy olyan oktatási rendszert, ahol a diák a saját biológiai életkorának megfelelően tanulhat. Ma a szülő, aki a legjobbat akarja a gyerekének, már 8-10 éves korára olyan követelményrendszer elé állítja, amely csak látszatra működik. A gyerek meglévő érzelmi kapacitásai ugyanis nem elégségesek azokhoz az elvárásokhoz, amikkel találkozik, ennek pedig később lesznek következményei. Ezt a gyereket aztán tíz év múlva pszichológushoz kell vinni, mert olyan szorongása lesz, amit nem fog tudni uralni.
Jó lenne olyan iskolát is látni, ahol nem osztályfőnöki óra van, hanem szabad interakciós csoportbeszélgetések, ahol a tanulók kifejezhetik érzelmeiket és gondolataikat. A 21. század két legfontosabb követelménye a jól működő önértékelés és önbizalom. Ez az, ami segít megtalálni a gyereknek a saját helyét a világban.
A jövő iskolájában pedig a tanár olyasvalaki, aki önmagával elégedett, nem kényszerből tanít, és nem olyan ember, aki véletlenül ezen a pályán ragadt.”
A jövő iskolája tükörfolyosós
Gortva Tamás fiatal pedagógus, egy szegedi gimnáziumban és egy kereskedelmi szakközépiskolában is tanít. Gyakran tapasztalja, hogy a tizenéves gyerek nemcsak a bal kezét nem tudja megkülönböztetni a jobbtól, de a nevét sem tudja leírni helyesen. Magyartanár lévén a tükör metaforát használta a jövő iskolájának vizionálására. „A jövő iskolájában szeretném látni, hogy a tudást, amit megszereztem, át tudom adni, és viszontlássam, mint egy tükörben. Most sajnos egy sötét alagútban haladunk, miközben én egy tükörfolyosót szeretnék. Ott állok én, és ott van a harmincöt gyerek tükörképe, és ha ezeket a tükröket egymással szembe állítjuk, akkor végtelen folyosót kapunk. A végtelen gondolkodás és a folytonos oda-vissza interakció lehetőségét.
| A Kaliforniából 25 éve útjára indult TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, dizájn) élménykonferenciák lényege, hogy a meghívott szórakoztató tudósok, színészek és kreatív emberek a pódium közepére kiállva meghatározott rövid idő alatt mondják el konkrét víziójukat egy-egy aktuális, mindenkit érintő problémáról, témáról. Ezek felvételét felteszik az internetre, amelyek vírusvideóként terjedve formálják a közvéleményt, gondolataikkal másokat is inspirálnak, hogy aztán a víziók valósággá váljanak. |
Megtanulni tanulni
Mázsás István online kommunikációs szakértő, az ELTE PPK oktatója szerint a legfontosabb feladat, hogy a gyereket megtanítsuk tanulni, hogy megértse, miért lesz szüksége egyszer egy-egy információra. „Ne csak a bölcsészek tanuljanak meg helyesen írni és beszélni, hanem mindenki. Fontos a nyelvtanulás, akár már bölcsődés kortól kezdve. Már csak azért is, hogy aztán később – ahogy a régi céhes világban is tették – elinduljon a fiatal világot, kultúrát látni, és hazahozhassa a külföldön megszerzett tudást.
A mai iskolarendszerből hiányzik néhány alapvető ismeret, mint például hogyan osszuk be a pénzünket, az időnket, miért érdemes vállalkozni. Szívesen látnék olyan tanárokat is, akik a hét egy napján az általuk oktatott területen dolgoznak, így tényleges gyakorlati tudást adnának át a diákoknak.”
A 21. században nem kell iskola?
„Ha vissza tudnánk utazni az időben száz évet, és onnan magunkkal hozhatnánk öt tanárt és öt orvost, utóbbiak már a bemosakodásnál elvesztenék a fonalat a műtőben, a pedagógusok viszont tíz perc akklimatizálódás után ugyanott tudnák folytatni a katedrán, ahol abbahagyták száz éve – mondja
Lénárd Sándor, az ELTE PPK egyetemi adjunktusa. „Erre lehet azt mondani, hogy az oktatás értékstabil dolog, de mondhatjuk azt is, hogy száz évet átaludtunk. Persze nem mindegy, hogy miket tanítunk. A mai iskolában a hatéveseknél olyan kompetenciákat, készségeket, képességeket kell fejleszteni, amire húsz év múlva lesz szükségük… A jövő iskolája az én optimista víziómban gondolkodik különbözőségekben, az egyénben és a jövőben. A pesszimista víziómban viszont pont olyan, mint ma, nem akar megváltoztatni semmit, mert hiszi, hogy úgy jó, ahogy száz éve megalkották. Ennek következménye, hogy a 21. században nem kell iskola. És ma ez a legreálisabb kép.”
