Aktuális

Így éli túl az ország a hőséget

Nyakkendő nélküli buszsofőrök, tovább nyitva tartó strandok, égető napsütés és kánikula. Fokozottan ügyel az ország a hőségriadó alatt.

Így éli túl az ország a hőségetHa nem írjuk le, akkor is érzitek: hőség van, és az előrejelzésekből tudni lehet: a héten egyre melegebb lesz. Az Országos Meteorológiai Szolgálat arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő napokban a nyár eddigi legerősebb hőséghulláma várható; péntek éjfélig másodfokú hőségriasztást rendeltek el (ez annyit jelent, hogy tartósan 25 Celsius-fok feletti lesz a napi középhőmérséklet).

Csütörtökön a hőség mellett a fülledtség veszi igénybe szervezetünket, ez pedig az eddigieknél is megterhelőbb lehet. A meteogyógyász sok pihenést javasol, és azt tanácsolja, hogy az erősebb fizikai megerőltetéssel járó tevékenységeket és a szabadtéri sportolást mindenképpen mellőzzük a hőhullám végéig – ilyesmi nem is nagyon jutott volna eszünkbe, bár a fanatikusok egy része ilyenkor sem függeszti fel az edzésprogramját.

Ha esetleg ebben a hőségben kell útnak indulnod, mindenképpen sok vízzel a táskádban tedd. Ha vonattal mész, akkor a jó hír az, hogy a budapesti pályaudvarokon és a miskolci, a szegedi, a békéscsabai, a celldömölki, a zalaegerszegi, győri, a veszprémi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai és a nyíregyházi állomásokon is literes ásványvizet osztanak az utasoknak.

Nemcsak a vasútállomásokon, több városban is vizet osztanak az utcákon és locsolják az utakat. Miskolcon pedig meghosszabbították a strandok nyitva tartását, így akár munka után is érdemes még beugrani.

A síneket is fokozottan ellenőrzik, és ha túlmelegszenek (akár 50-60 fokosak is lehetnek), akkor sebességkorlátozást vezetnek be. Készüljetek rá, hogy ilyenkor tovább tarthat az út!

Megerősített műszaki szolgálatot rendelt el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is a legmelegebb napokra, több buszvezetőt állítanak készenlétbe, és a felsővezeték-hálózatot is szabályozzák. Úgy látszik, megvolt a hatása a sok szoknyás demonstrációnak; lazábban dolgozhatnak a sofőrök: nem kell nyakkendőt és hosszúnadrágot viselniük, aminek mi szívből örülünk.

Így éli túl az ország a hőséget

A tűzoltóknak is rengeteg a dolguk: a hőség miatt kedden például hatalmas szalmabálatüzet kellett megfékezniük. Ha netán szabadnapotok van és kirándulni indulnátok, ne felejtsétek el, hogy tűzgyújtási tilalom van az ország egész területén!

Hogy mire kell ügyelni hőség esetén, ha gyógyszert szedünk, ha gyereket várunk, vagy csak úgy általában, az ÁNTSZ honlapján megtalálhatjátok.

Apró trükkök szerencsére akkor is léteznek, ha otthon akarod átvészelni a nagy meleget. Csinálj házi légkondit: egy ventilátor és egy lavór jég kell hozzá. Tedd a ventilátor elé a jeget, így az nemcsak a meleg levegőt keveri. Ha könnyű, lédús ételeket eszünk, sokkal könnyebben vészeljük át a meleget. Pörkölt helyett maradjunk inkább a friss zöldség- és gyümölcsfélékből álló salátáknál – ezt nem lesz nehéz betartani. Szellőztetni pedig csak éjszaka érdemes, amikor odakinn már tényleg hűvösebb van, mint bent.


Elindult a Nők Lapja Café NYÁR oldala. Gyere, és nyaraljunk együtt!
Nyár dobozok

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése