Egy átlagos nyári szombat estének ígérkezett. Budapest lüktetett. A klubokból kiszűrődő zene és az utcán csapatokban vonuló külföldiek azt üzenték: ma éjjel ez a város nem fog aludni! Mi sem terveztünk lustálkodást, négyen, lányok, szedtük is a lábunkat a kedvenc szórakozóhelyünk felé. Bent már a koktélom felénél jártam, amikor odalépett hozzám egy srác. Elkezdtünk beszélgetni. Pár évvel idősebb volt nálam, ő már dolgozott. Ez nagyon imponált, olyan érettnek tűnt. Majd megkérdezte, hogy van-e kedvem sétálni egyet a Duna-parton. Hogyne lett volna? Vágytam a romantikára.
A fiú le akart menni a Dunához. Én maradtam volna a sétányon, hiszen a lenti lépcsőknél már túl sötét volt, de meggyőzött. Ott vadul megcsókolt, és olyan erősen szorított magához, hogy szinte fájt. Nem ilyen jelenetre számítottam. Majd hirtelen lenyomott a földre, rám feküdt úgy, hogy a súlyától moccanni sem tudtam. Annyi helyet azért hagyott köztünk, hogy a keze beférjen a szoknyám alá. Igyekeztem megőrizni a hidegvéremet, és szavakkal próbáltam hatni rá. Mondtam, hogy ne itt, hanem menjünk inkább fel hozzá, vagy hogy van a táskámban óvszer, legalább hadd vegyem elő. De meg sem hallotta. Na, akkor kétségbeestem. Üvöltöttem, de a forgalom zaja elnyomta a hangomat. Ott csíptem, rúgtam, haraptam, ahol értem. Ő pedig egyre agresszívabb lett.
A telefonom kicsúszott a zsebemből, mellém a földre. Az egyik kezemmel abbahagytam a védekezést, tárcsáztam a híváslistám első számát, a barátnőmet, aki bent szórakozott. Nem hallotta meg a csörgést. Még volt annyi lélekjelenlétem, hogy beütöttem a rendőrség számát. Kicsengeni sem volt ideje, a támadóm észrevette az akciómat. Fogta a telefont, és a földhöz vágta. Tudtam, hogy ennyi volt. Kibírhatatlanul fájt a szorítása, az erőm fogyott. Egy idő után inkább hagytam, essünk túl rajta. Úgy két perc múlva vége is lett, de óráknak tűnt. Mire gondoltam közben? Arra, hogy vajon életben hagy-e ezután. Amikor végzett, elkezdett felöltözni. Ez alatt én felkaptam a táskámat, és futottam, futottam, futottam. Bele a barátnőm karjaiba, aki a szórakozóhely előtt ácsorgott, és próbált engem visszahívni.
Újra meztelenül
Beültünk az első taxiba, és a legközelebbi kórházba vettük az irányt. Útközben sírni sem tudtam, bámultam ki az ablakon. Nem akartam elhinni, ami történt. Hiszen csak szórakozni mentünk egy színvonalas helyre. Csak egy ártatlan séta volt egy teljesen normálisnak tűnő sráccal… A sürgősségi várójában akkor éjjel csupán néhányan üldögéltek. A pult mögött ülő hölgyhöz siettünk, mondtam neki, hogy megerőszakoltak. Akárhányszor kimondtam, mintha újra és újra átéltem volna a történteket. A nő rezzenéstelen arccal vette fel az adataimat – mintha csak azt mondtam volna, hogy eltörtem a karom! -, majd felküldött a nőgyógyászati ügyeletre. Kiderült, hogy egyenesen oda kellett volna mennem. Az ügyeletes orvos szerencsére kedvesebb és türelmesebb volt hozzám, ennek ellenére elmondhatatlanul megalázónak éreztem, hogy újra meztelen vagyok, immár a vizsgálat miatt.
| Köpenyes segítség Dr. Szabó Anna nőgyógyász már több hasonló esettel találkozott, így pontosan tudja, mi történik az áldozattal a kórházi kivizsgálás során. Először is ruha nélkül végig kell feküdni az ágyon, hogy az orvos megnézze a látszódó sérüléseket. Ezt később a traumatológián is át kell élnie a sértettnek, ahol látlelet készül a külső nyomokról. Miután ezeket feljegyzik, nőgyógyászati kenetet vesznek az áldozattól, amit a spermalaborba küldenek, megvizsgálnak, és az eredményt mint lehetséges bizonyítékot továbbítják a rendőrségnek. Hogy ez a bizonyíték használható legyen, a lánynak mosdatlanul kell a kórházba érkeznie. Sajnos sokan lezuhanyoznak az incidens után, mivel undorodnak attól, hogy még mindig érzik támadójuk szagát. Így viszont a jeleket is lemossák magukról, amik elvezetnének a tetteshez. Végül felírnak egy esemény utáni tablettát, és adnak egy beutalót az ÁNTSZ-hez, ahol ingyen kivizsgálják, nem kapott-e el valamilyen nemi betegséget. |
Sikerült, vallottam
A rendelőből kilépve a rendőrség már várt rám, a kórház értesítette őket az esetemről. Egyenesen a rendőrkapitányságra vittek. Még mindig „mocskos” voltam, nem zuhanyozhattam le, borzasztóan éreztem magam. Bekísértek egy szobába, ahol vallomást tettem egy barátságos rendőrnőnek. Ezután mintát vettek a körmöm alól, hiszen mondtam, hogy úgy védekeztem, ahogy csak tudtam, a karmolást sem hagytam ki. Majd kérték, hogy vegyem le a bugyimat, amit zacskóba tesznek a többi bizonyíték mellé. Mivel szoknya volt rajtam, nem akartam, így is olyan védtelennek éreztem magam. Így elvittek a kollégiumba, ahol akkoriban laktam. Még csak hajnalodott, így nem sok diáktársam látott kiszállni a rendőrautóból, mindenesetre így is megalázó volt. Felvettem egy másik bugyit, a „bizonyítékot” levittem az autóban várakozó egyenruhásoknak, majd elhajtottak. Öt perc múlva már a zuhany alatt álltam, és zokogtam.
| Jelvényes segítség Monostoriné Vass Anikó rendőr alezredest kérdeztük, mi történik egy megerőszakolt lánnyal a rendőrségi eljárás során. Mielőtt belement volna a részletekbe, leszögezte, hogy az áldozatnak elsőként őket kellene értesítenie a támadás után. Így a kollégái rögtön elkezdhetik a nyomozást, amit egy helyszíni szemle előz meg. Eközben gondoskodnak a sértett orvosi ellátásáról. Ezután egyből a rendőrkapitányságra viszik, ahol kihallgatják. Hang- és képanyag is készül, ami a bíró és az ügyész munkáját segíti. A rendőrség arra törekszik, hogy a vizsgáló a sértettel azonos nemű legyen, és empatikus. Az áldozat feljelentést tehet személyesen és írásban is, amit jegyzőkönyvbe foglalnak. Ennek alapján, az orvosi eredmények és a bizonyítékok segítségével nyomoz aztán a rendőrség. Végül a bántalmazott megkapja az Áldozatsegítő Szolgálat ismertetőjét, abban ingyen igénybe vehető szakembereket ajánlanak. |
Vágytam a durvaságra
Tudatosan el akartam felejteni a történteket, így nem fordultam szakemberhez, csak feltépte volna a sebeimet. Inkább a bulizásba menekültem. Hetente háromszor-négyszer szórakoztam, ittam. Pasizni akartam, flörtölni. Majd amikor forrósodott a hangulat, elhajtottam őket. Élveztem, hogy összezavarodnak, hogy megbántom a fiúkat. Rajtuk akartam bosszút állni a saját sérelmeim miatt. Aztán úgy két hónap múlva lefeküdtem az egyikkel. Akkor döbbentem rá, hogy megváltoztam. Vágytam a durvaságra. Azelőtt a gyengédség izgatott fel, de már azt akartam, hogy keményen bánjon velem. Attól függetlenül, hogy ezt megkaptam tőle, nem volt jó a szex. Mélyen belül bűnös dolognak éreztem. Úgy egy évnek kellett eltelnie, hogy megint élvezzem a szeretkezést.
| Lelki segítség Bokor Judit pszichológus és pszichoterapeuta szerint akármennyire is közhely, csak annak lehet segíteni, aki hagyja. Legtöbb esetben az áldozatok azért zárkóznak el, mert szégyellik, és hibásnak érzik magukat amiatt, hogy megerőszakolták őket. Ha ezeken képesek túllépni, és nyitni a pszichológus felé, akkor érdemes segítséget kérni. Viszont ha az áldozat képes félrerakni bűntudatát, szégyenérzetét, akkor legkönnyebben egyéni terápiával tud segíteni a pszichológus, hiszen minden eset más, mindegyik teljesen egyedi. Ezért a kezelési idő hosszúsága is a probléma mértékétől függ, de a terápiának hivatalosan akkor van vége, ha az áldozat újra képes visszaszerezni a lelki biztonságérzetét. |
Örök búcsú
| Ha hasonló történik egy ismerősöddel: – Hívd ki a rendőrséget. – Ne engedd, hogy lezuhanyozzon. – Bátorítsd, hogy tegyen vallomást. – Menj vele a kórházba. – Próbálj tiszta ruhát, fehérneműt szerezni neki. – Mondd el többször, hogy nem az ő hibája, ami történt. – Maradj vele, amíg szeretné. |
Közeledett a nyár vége, de a rendőrség nem talált semmit, így lezárták az ügyemet. Már nem is érdekelt, örültem, hogy vége van. Egyik este bulihoz készülődtünk a lányokkal. Éreztem, itt az idő, hogy visszamenjünk arra a bizonyos szórakozóhelyre. Álltam a táncparkett közepén, és arra gondoltam, mindjárt kezdődik a suli. Mindig céltudatos voltam, aki tudja, mit akar, de az élet kihúzta alólam a szőnyeget. Akkor és ott eldöntöttem, hogy felállok, és újra önmagam leszek. Hiszen szeretem, aki vagyok, senkinek nem engedem, hogy ezt az érzést elvegye tőlem. Hát nem hagytam, és elbúcsúztam attól a nyártól. Örökre.
| Nem te vagy a hibás! Slut shamingnek, azaz az áldozat hibáztatásának hívják azt a jelenséget, amely gyakran nagyon megnehezíti a megerőszakolt lányok számára, hogy vallomást tegyenek, illetve feldolgozzák a velük történt szörnyűségeket. Elég, ha egy szakember egy rossz mondatot szól („senki nem kényszerítette arra, hogy miniszoknyában vagy mélyen dekoltált ruhában menjen bulizni”), az áldozatban már elindul az örvény… Próbáld tudatosítani magadban, hogy senkinek, még neked sincs igazad, ha ezzel vádolod meg önmagad. Az ilyen megjegyzések vagy az ettől való félelem miatt az áldozatban gyakran olyan erős szégyenérzet keletkezik, hogy nemhogy pszichológushoz nem mer fordulni, de a rendőrséghez vagy orvoshoz sem, inkább elhallgatja a történteket, hogy elkerülje a megaláztatást. Legyél erős: nem vagy bűnös, az viszont, aki ezt tette veled, igenis büntetést érdemel, amit csak akkor kaphat meg, ha feljelentést teszel. Kérd olyan pszichológus segítségét, akiben megbízol – ha ez nem az első szakember, keress másikat! |
