Aktuális

Adománygyűjtés idén is – ha tudtok, segítsetek!

Köszönjük nektek az elmúlt évek segítségeit: Borsod megyében nagyon örültek a karácsonyi ajándékoknak. Idén ismét nekik gyűjtünk: Soma gondoskodik róla, hogy jó helyre kerüljenek az adományaitok. December 17-én várunk mindenkit, aki akár a legkisebb dologgal is segíteni tud.

Mint azt az elmúlt években megszokhattátok, állandó szerzőnk, Soma, karácsony előtt adománygyűjtést szervez az Ózd-Hétes telepen, mélyszegénységben élő emberek részére, sőt legutóbb az iskolakezdést is segítettük. Idén december 17-én 17 és 19 óra között lesz az akció, vagyis az adományok fogadása a Sanoma Kiadó főépületében (Bp. III., Montevideo u. 9.).

„Mondanom sem kell: MINDENNEK örülünk, amit kapunk (gyermek- és felnőttruhák, cipők, bármely korosztálynak játékok, ágynemű, edények, könyvek…) – üzeni Soma. – A gyűjtés alatt meg lehet venni az ózd-hétesi kézimunkázó asszonyok munkáit is. Ebben az évben már nemcsak terítőket hímeztek népművészeti alapmotívumokkal, hanem az általam kirajzolt egyedi pólókat, ingeket is. Másnap én magam viszem le az adományokat, és a kézimunkákból befolyt összeget az ott élőknek, akiknek a karácsonyához ez is hozzájárul.”

Adománygyűjtés idén is - ha tudtok, segítsetek!

Kérjük tehát, ha bárki bármi olyat tud hozni, aminek valaki még örülhet, tegye meg. Biztos lehet benne, hogy jó helyre kerülnek az ajándékai.

Adománygyűjtés idén is - ha tudtok, segítsetek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése