nlc.hu
Aktuális
Narancssárga figyelmeztetés a hó miatt

Narancssárga figyelmeztetés a hó miatt

Péntektől többfelé járhatatlan utakra és áramkimaradásokra is számítani lehet, főként az ország délnyugati területein, és lehetnek elzárt települések is.

A várható jelentős mennyiségű hó, hófúvás és ónos eső miatt több megyére első, illetve másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki péntekre. A közútkezelő arra kéri a közlekedőket, hogy azokban a megyékben, ahol hófúvásra, intenzív havazásra és ónos esőre lehet számítani, lehetőség szerint ne induljanak útnak. Az előrejelzés szerint péntekre virradóra délnyugat felől kiterjedt csapadékrendszer éri el az országot. Az északkeleti megyéket leszámítva sokfelé várható csapadék.

Támad a hó és az ónos eső

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a havazás miatt narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki Somogy és Zala megyére. Ezeken a területeken 24 óra alatt 20 centiméternél is több hó hullhat. Emellett ugyancsak jelentős mennyiségű – 24 óra alatt több mint 10 centiméter – hóra kell készülni Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Tolna, Vas és Veszprém megyében, ezért ezekre a területekre citromsárga, vagyis első fokú figyelmeztetést adtak ki.

A hófúvás miatt Baranya, Somogy és Zala megyére másod-, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Tolna, Vas és Veszprém megyére első fokú figyelmeztetést adtak ki. A friss hóval borított területeken a viharos szél hótorlaszokat is emelhet. Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Tolna megyére az ónos eső miatt első fokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Megnézem
Összes kép (1)

Készenlétben a honvédség

A katasztrófavédelem 2700 melegedőhelyet jelölt ki, ahol akár 710 ezer embert is el tudnak helyezni. A közútkezelő 772 járművel, a katasztrófavédelem 680 speciális eszközzel, 220 terepjáróval, a megyei, országos és járási, önkéntes mentőszervezetek 6000 fővel, a polgári védelem 4300 tehergépkocsival és munkagéppel biztosítja a védekezést. További 37 karitatív jármű és 1500 mentőautó áll készenlétben, szükség esetén a rendőrség és a honvédség is biztosítja a megfelelő erőket.

A lakosságtól azt kérik, hogy kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit, felkészülten induljanak útnak, ne foglalják el a leállósávokat, és segítsék a hóeltakarító gépek és a hatósági járművek mozgását. A közútkezelő arra kéri a közlekedőket, hogy ha tehetik, ne induljanak útnak ezekben a térségekben addig, amíg az időjárás nem enyhül, és akkor is csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművekkel.

A társaság Útinform szolgálatának munkatársai hivatalos Facebook– és Twitter-oldalukon reggel fél 6 és este fél 6 között naponta hatszor osztanak meg országos összesítést az aktuális útállapotokról, útviszonyokról. A Útinform honlapján folyamatos tájékoztatást kaphatnak a közlekedők, megtalálhatók rajta a megyei és az autópálya-diszpécserek telefonos elérhetőségei is, az Útinform munkatársait pedig a 06-1-336-2400-as telefonszámon kereshetik az autósok.

Budapest is felkészült

Klug Lajos, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója csütörtök este 10 órától fokozott készenlétet rendelt el, hogy ha a fővárosban is havazni kezd, haladéktalanul megkezdhessék a síkosságmentesítést. A feladatok végrehajtásakor a fontossági sorrend: hidak, felüljárók, a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető út, a Budaörsi út (M1, M7), az M3-as, az M5-ös autópályák és a 2., 6., 10., és 11-es főközlekedési utak fővárosi bevezető szakaszai, autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszai, autóbusz- és főközlekedési útvonalak, kórházakhoz, rendelőintézetekhez, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz kapcsolódó utak. Ezeket követően kezdik el a mellékútvonalak takarítását.

Az előrejelzés szerint a hétvégén folytatódik a lehűlés, a leghidegebb órákban -10 foknál is hidegebb lehet, és nappal is fagypont körül alakul a hőmérséklet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top