Miközben mi álmosan lépünk be az óbudai Zápor utcai pékség boltjába, hátulról kihallatszik a sürgölődés-forgolódás: egy pék már kora hajnalban talpon van, hogy reggelre kisüljön a friss kenyér. Pénteken hárman formálják a vekniket: egy hivatásos pék, mellette a középkorú Józsi, aki második napját kezdte ma, és egy péktanuló, Miki, aki termete és bajsza alapján huszárnak is beillene. Nem beszélgetnek, jár a kezük.
Amúgy is kellett naponta kétszáz kiló kenyér
“Két és fél évvel ezelőtt született az ötlet, hogy jó lenne egy saját pékség: a Máltai Szeretetszolgálat budapesti intézményeinek csak kenyérből naponta kétszáz kilóra van szükségük” – idézi fel a kezdeteket Király György, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nonprofit Kft. ügyvezetője, a pékség egyik ötletgazdája.
“Arra gondoltunk, hogy ezt a mennyiséget mi is le tudnánk gyártani, ráadásul nonprofit alapon olcsóbban. A másik szempont, ami ugyanilyen fontos volt, sőt még fontosabb, hogy tudtuk: a sok tevékenység mellett, amelyet a rászorulókért végzünk, a legnagyobb segítség az, ha munkalehetőséget tudunk adni. Esélyt, hogy lábra tudjanak állni a legelesettebbek, a megváltozott munkaképességűek és a hajléktalanok is.”
Az egyik hajléktalanszállón lakott egy pék, a többieket (összesen kilenc embert) hirdetés útján és állami szervezetek segítségével találták meg, az egyik szállítót meg személyesen az ügyvezető hívta ide, korábbról jól ismerte. Egyik karja rövidebb, de ez nem akadályozza abban, hogy autót vezessen, súlyos liszteszsákokat cipeljen. Egyénenként változó, de körülbelül kilenc hónapig tart megtanulni a szakmát. Az egyik gyengénlátó péknek már az egész munkafolyamat a “kezében van”, ő formázza a leveles péksüteményeket.
Kávé 100, rozsos cipó 250
“Nem tudunk elmenni a probléma mellett”
“Mi sokkal türelmesebbek vagyunk, mint a hagyományos pékségek, a betanulási folyamat ezért is hosszabb” – magyarázza Király György. – Van, akit máshol egy-két héten belül elküldenének, mert lelassul, pihennie kell, vagy selejtet csinál. Mi sem azért vágtunk bele, mert szeretünk minél több gondot a nyakunkba venni, hanem mert nem tudunk elmenni tétlenül a probléma mellett. Inkább szembenézünk vele, és felkaroljuk azt, akinek segítségre van szüksége. Az itt dolgozókkal máshogy kell bánni, nem kell ostort csattogtatni, viszont annál nagyobb szükség van a dicséretre, bátorításra és arra, hogy a megváltozott munkaképességből fakadó korlátokat tudomásul vegyük.”
| Összefogtak A pékség létrejövetele sokaknak köszönhető: az óbudai önkormányzat ingyen átadta a helyiséget öt évre, és a Szeretetszolgálat az OFA (Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.) munkahelyteremtő pályázatán nyert nagyobb összeget gépekre. Induláskor egy magyar szoftvergyártó cég ajánlott fel ingyen egy külön a pékségeknek szánt programot, amely nélkül ma már nem tudnának létezni, egy tésztagyár pedig rengeteg lisztet küldött. |
Nem sokkal az indulás után György üzemvezető-váltásra kényszerült. Így került ide Nagy Zsolt, aki amúgy már régóta a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozott, és láss csodát: annak idején péknek tanult. Neki nem kellett elmagyarázni, miről szól a Szeretetszolgálat, ahogy azt is tudta, hogyan készül a kifli.
Konzerv helyett munka
Nagy Zsolt pék, cukrász és szociálpedagógus egy személyben. A pékséggel az ő álma is valóra vált: már régóta mocorgott benne, hogy egyesítse két szakmáját, és bevallja, vágyott arra, hogy újra tésztát gyúrjon. “Szerettem a munkahelyemet, de érlelődött bennem a tenni akarás” – emlékszik vissza. Korábban dolgozott családsegítőben, romák felzárkóztató programjában, hajléktalan-ellátásban. Ezalatt rájött, hogy “a hajléktalan-ellátásban többet kellene tenni, nem elég konzervet adni. Sokan dolgozni akarnak, de nem tudnak, mert nincs önbizalmuk, nem mernek egyedül belevágni”.
A hajléktalanszállóhoz képest a meleg, illatos, tiszta pékség a napos oldalnak tűnik, de Nagy Zsolt nevetve ingatja a fejét: “Ott kevesebbet kellett gürizni, itt mindig topon kell lenni, ha hajnal háromkor, akkor hajnal háromkor.” A műszakokat különös gonddal osztja be: nem mindegy, ki mikor dolgozik. Van, aki kemencézni tud, viszont van, aki bármikor rosszul lehet, vagy épp nem emelhet nehezet.
Nagy Zsolt és Király György
Néha el kell viccelni
Noha főnök lett rengeteg felelősséggel, Zsoltnak nem kellett kibújni szociális munkás bőréből. “Soha nem tudnék úgy hozzáállni, hogy csak a kereskedelmi szempontok számítsanak. Dolgoztam pékségben, és éreztem, hogy másként is lehetett volna. Itt például sokat beszélgetnek. Mindenkivel máshogy kommunikálok. A betanított munkást biztatni kell, ha rosszat csinál, hogy csak azért rontotta el, mert nincs benne tapasztalata, legközelebb sikerül. Mással akár jó, akár rossz történik, berezel, ezért el kell viccelni, hogy ne aggódjon. Ne érezzék azt, hogy hajcsár módra dolgoztatom őket.”
Fegyelem azért van, a kenyereknek, zsemléknek és péksüteményeknek ki kell sülniük. Van, akiről Zsolt úgy érezte, hogy a bizonytalansága, állapotának állandó hullámzása kihatott a munkára, de ahogy Király György közbeveti, elsősorban nem azokért hozták létre a pékséget, akik amúgy egy rendes pékségben is megállnák a helyüket. Büszkék arra, hogy a kezdőcsapat nagyrészt változatlan. Mára jól összecsiszolódtak, bár ez hosszú és sokszor nem konfliktusmentes folyamat volt.
“Amire nem gondoltunk az elején: nemcsak termelőüzem és foglalkoztató, hanem igazi Máltai intézmény lett a pékség – utal Király György arra, hogy a műhelyben is érezhető a Szeretetszolgálat szellemisége. – Mi munkával segítünk. Van, aki tovább szeretne lépni, megtanulni, mit hogyan kell csinálni, és van, aki megmarad a kenyérszeletelésnél, így érzi jól magát.”
Akarás és szorgalom
Józsi egy hajléktalanszállóról érkezett, ez a második munkanapja. Hónapok óta keresett munkát, eddig alkalmiakat vállalt: levelet söpört, fokhagymát pucolt, korlátot festett. Korábban ő is pék volt, a kezének jólesik, hogy újra dobálhatja a kenyereket a szakajtóba, mondja. Lajos, akit a tévében is lehetett látni, és Zsolt szerint valóságos médiasztár volt, már nem dolgozik itt.
Nagyon mélyről jött, és visszaesett. “Nem segített neki a rendszeresség, drasztikusabb módszerek kellettek volna talán” – próbál magyarázatot találni a főnök. Pedig amikor egy tévéstáb megkérdezte tőle, hogy mit jelent neki a pékség, azt válaszolta, hogy “most már van miért élnem”. Amikor Lajos munkát kapott itt, a szállón társai féltékenyek lettek rá, meséli. “Ők is szerettek volna dolgozni, de nem tesznek meg érte mindent, mert a kényelem mégis jobb” – mondja Zsolt.
Informatikus lett volna
Mikit, a péktanoncot viszont mintha az élet küldte volna. Éppen akkor jött, amikor “Lajos bemondta az unalmast”. Akkora akaraterő van benne, hogy egy hét alatt bámulatos fejlődésen ment keresztül. Azért jött, hogy az OKJ-s tanfolyam előtt ne a nulláról induljon, szerezzen egy kis tapasztalatot. Mikinek szemtúlérzékenység miatt ott kellett hagyni az egyetem informatika szakát, és mindig szívesen sütött. “Nagyon zűrös eset lett volna, ha nincs benne ennyi akarás, szorgalom. Jó idejében megfogni az ilyen helyzeteket” – mondja Zsolt.
Aki itt munkalehetőséget – és vele fizetést – kap, annak esélye nyílik a jobb életre, de ezzel tudni kell élni. “A munka, a közösség vonzó még akkor is, ha van visszahúzó erő. Értelmet ad, hogy reggel kikeljen az ágyból, van célja, számítanak rá.” Király Györgyék őszinték: nem tudnak mindenki után nyúlni, de amíg itt vannak, megpróbálják a legtöbbet nyújtani nekik. Tudnak hatni rájuk, de végül mégis mindenkinek a saját felelőssége, hogyan dönt.
Iskolákba is adnának
A falakon táblázatok, hol, mennyi kenyérre és pékárura van szükség. Nem boltoknak szállítanak, hanem a Szeretetszolgálat intézményeinek, más budapesti hajléktalan-ellátó szervezeteknek, keresztény kórháznak és iskoláknak. Tegnap például ezer kakaós csigát sütöttek. Egy évvel ezelőtt hitték volna? Persze, hogy hitték, ez a pékség hitből épült.
Hogy még inkább szociális pékség legyenek, tervbe vették, hogy az óbudai önkormányzattal összefogva rászoruló családoknak adnának olcsóbban kenyeret, és iskolákban a rászoruló gyerekeknek reggelit. “Nemcsak mi vagyunk türelmesek, velünk is azok: ha akár időben, akár mennyiségben csúszás van, nem váltanak le másnap bennünket és keresnek új beszállítót. Szeretetben képzeljük az életet” – fejezi be György, mielőtt dolgára siet.
