nlc.hu
Aktuális
Palya Bea: “A lányom születése helyrehozta a kapcsolatomat anyámmal”

Palya Bea: “A lányom születése helyrehozta a kapcsolatomat anyámmal”

Mezítláb pörög-forog, dobbant, talpa alatt az anyaföld, dalai az ősök hangján szólnak. Azt gondolhatnánk, ha valakinek, hát neki biztosan élő és folyamatos a kapcsolata a hagyományos paraszti világgal, ahonnan érkezett. Aztán kiderül, hogy nem így van. Az énekesnő ugyanúgy küzd az elődök szellemével a mindennapokban, ahogy mindannyian…

– Másfél évvel a kislányod születése után ismét ragyogsz,  turnézol, új lemezt mutatsz be. Gondolom, egy egész  csapat segít neked a háttérben.
– A párom, Matyi, és természetesen az édesanyám. Ha dolgozom, magára vállal mindent, kapitányként irányítja a hajót, mos, főz, takarít, és úgy foglalkozik az unokájával, hogy azt látom, közben minden sejtjével jelen van. Igazi szupernagyi, amilyet csak kívánhat magának az ember! Most éppen nálunk van Budapesten, de jobban szereti, ha levisszük hozzá Lilit a szülőfalumba, Bagra. Az az ő konyhája, az ő tűzhelye, az ő kése… tudod, ő még az a régi vágású háziasszony, aki hat órán át főzi a tyúkhúslevest, és otthon minden a kezére áll. Lili is szeret ott lenni, mert van kert, meg jó levegő. Nekünk meg nagy ajándék az a néhány nyugodt nap. Anyukám egy hét múlva úgy küldi vissza a lányomat, hogy dobozol mellé háromnapi meleg élelmet is a családnak. Imádom.

Palya Bea: – Korábban mintha másként beszéltél volna…
– Azelőtt sok bajunk volt egymással, de Lili egy áldás, a születésével helyrezökkent anyukámmal a kapcsolatunk. Én gyerekkoromban magányosnak éreztem magam, bántott, hogy nem én vagyok a központ, hanem mindig csak a munka. Pedig anyukám értünk dolgozott, hajtotta magát. Reggel elrohant a munkahelyére, ahol adminisztrált, azután hazasietett, és nekiállt zöldséget pucolni, mert hétvégén hajnalban piacozni jártunk. A szüleim rengeteget dolgoztak, a munka mellett művelték a háztájit is, mi az öcsémmel ebbe nőttünk bele. Emlékszem, ahogy meg tudtam fogni a kiskapát, mentem velük a paradicsomföldre és arra a hatalmas krumpliföldre, aminek soha nem akart vége lenni. Ugyanakkor anyukámnak köszönhetem, hogy továbbtanulhattam. Ő döntött így. Azzal nem számolt, hogy ezzel örökre eloldja a köztünk lévő köldökzsinórt, és én nagyon messzire fogok repülni. Tizennégy évesen felvételiztem Budapestre az Apáczai Csere János Gimnáziumba. Elég volt beleszimatolnom a nagyváros levegőjébe, máris szűkösnek tűnt a falu. Attól kezdve a saját fejem után mentem… Hogy is tudta volna ő megérteni, befogadni ezt a tágasságot? Rossz szemmel nézte, hogy folyton utazom, zenélek, virágról virágra szállok, és eszemben sincs megállapodni. Lázadtam ellene, közben pedig gyötört a lelkiismeret-furdalás, hogy soha nem tudok neki megfelelni. Nem tehetek róla, a lelkembe van barázdálva mindaz a kötelességtudat, előítélet, amit a paraszti világ, a falu évszázadokig közvetített az őseim felé.

– Első generációs értelmiséginek lenni nagyon nehéz…
– Nagyon! A kitörés sok energiát emészt fel. Nagy ára volt annak, hogy elvagdostam a gyökereimet, és teljesen mást akartam csinálni, mint a szüleim. Egy idő után vissza kellett találnom hozzájuk, mert rájöttem, hogy ott vannak a sejtjeimben, és csak úgy lehetek egész, ha elfogadom, és tényleg magamba olvasztom őket. Így megy ez, a fiatalok lázadnak, aztán visszakanyarodnak az előző nemzedékekhez. Persze nem mindegy, mekkora utat kell megtenni. Én rakétának érzem magam, olyan messzire repültem, így óriási távolságot kell legyűrnöm visszafelé is. Van egy dal az új lemezemen, a Nő címűn: Hívlak téged! Látom, ahogy ott állnak mögöttem az őseim, egy nőlánc, egészen a barlangi ősasszonyig. Mindegyikük tett valamit azért, hogy én a lánc ezen pontján állhassak. Most rajtam a sor, hogy mindent megtegyek azért, hogy a lányomnak, Lilinek már könnyebb legyen. Nagy felelősség ez, de közben teljesnek érzem az életem. A bizonytalanságom, a küzdelmeim talaján kivirágzott egy új minőség: a dalírás és az éneklés öröme, és ezzel az én gyönyörű, kalandos életem.

Megnézem
Összes kép (1)

– Mit gondolsz, édesanyád is boldog lehetett 38 évesen?
– Nem tudom, volt-e ideje valaha is ezen gondolkodni. Azt látom, ami ma van: kiteljesedik a gyerekeiben, az unokáiban. Viszont azt is érzem, hogy tele van tüskékkel, fájdalmakkal. Sokat tűrt, sokat nyelt. Sok benne az alázat, amiért rendkívül tisztelem őt, ugyanakkor helyette is lázadok… A következő lemezem talán az apámról fog szólni. Szeretném megtalálni az utat hozzá is. Megérteni, hogyan éltek együtt a szüleim, vajon mi köti össze őket.

– Talán a tánc, nem?
– Az biztos. Úgy is jöttek össze, egy falusi bálon. Néptáncegyüttesbe persze nem járhattak még akkoriban, mint később én – talán helyettük is – a nyolcvanas években. De a zene, a ritmus a vérükben van. Mindkét “tatám” játszott hangszeren, cigány származású anyai nagyapám esküvőkön nagybőgőzött… Néha elcsodálkozom, hogy ugyanúgy improvizálok, énekelgetek Lilinek, mint valaha az anyukám nekem. Ma már sokkal megbocsátóbb vagyok vele. Tudom, hogy csak azt csinálta, amit most én. Az életéből a legtöbbet akarta kihozni, ment előre, fáradhatatlanul és szenvedélyesen.

Palya Bea: Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top