Szoptatás. A gyermekek szoptatása az anyaság, a jó anyaság mércéje a társadalom szemében. Senki nem kérdőjelezi meg többé: a táplálás ősi módja az anya és a gyermek között különleges köteléket hoz létre. Divatba jön szoptatás közben képeken pózolni. Az első és leglényegesebb anyai szerep a szoptató nőé. A nőiesség középpontjába az anyaság kerül. Újságcikkek születnek “a mell kell” üzenettel. Mondhatni, erkölcsi kötelességgé válik a gyerek anyatejes táplálása. Mások szerint rengeteg nem anyatejjel táplált csecsemő jó közérzetét feláldozzák az anyjuk vágyaik oltárán a természetellenes szokások, a divatos élet és élvhajhászás érdekében.
A fenti mondatok nem egy modern kori látleletet adnak: az 1800-as évek elején, a viktoriánus angolszász világban járunk.
“Az anyatejet a természet a csecsemő számára fejlesztette ki, így minden más ételnél táplálóbb” – írták akkoriban a szakértők. “Ha az anya egészséges, és az anyatej elegendő, nem kell más” – tanácsolják. Az egészséges és bőséges anyatejhozam érdekében pedig az anyának nyugalom kell: stresszesen nem szabad szoptatni.
A szoptatás dicsfényben való feltüntetésének nyilván megvoltak abban a korban is a maga mozgatórugói. A magas gyerekhalandóság miatt, a sokszor gondatlan szoptatós dajkák helyett jobb anyának számítottak azok a jómódú asszonyok, akik maguk táplálták gyerekeiket. Érdekes egyébként, hogy a képeken többnyire nagyobb, egy év körüli kicsikkel pózolnak a nők, holott – a korabeli források szerint – a szoptató anyák akkortájt is zömében legfeljebb fél évig táplálták anyatejjel gyerekeiket.
A szoptatás dicskorszaka a XIX. század elejét követően aztán pár évtized alatt elhalványult, és hamarosan a szegény nők bélyegévé vált. A módosabb anyák az 1900-as években már jellemzően nem szoptatták maguk a gyermekeiket.
Az anyatejes táplálás népszerűsége csak a huszadik század végén jött el újra. A mai kor elvárásai bizony e tekintetben emlékeztetnek a viktoriánuséra.
Ha pedig a történelem ismétli önmagát, akkor az “anyaság mércéjének” tekintett szoptatás hamarosan megint “kimegy majd a divatból”. Vagy mégsem?
