Aktuális

Érettségi: ma a matek írásbeli jön!

Középszinten 1278 helyszínen 80 144 diák, emelt szinten 82 helyszínen 3897 vizsgázó tesz érettségi vizsgát matematikából.

A matematika írásbelikkel folytatódnak kedd reggel 8 órakor az idei érettségik. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, míg emelt szinten angol, francia és német nyelven is lesz vizsgázó.

A matematika vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg, 45 perc alatt, majd a II. feladatlapra 135 perc áll rendelkezésre. A feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg a tanuló az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.

Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, amely az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik, az első három feladatot tartalmaz, amelyek egy vagy több kérdésből állnak. A második rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázónak választása szerint kettőt kell megoldania, és csak ezek értékelhetők.

A matematika emelt szintű írásbelije 240 perces. Az írásbeli vizsga két részből áll, és a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, ebből négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

A vizsgázónként megengedett segédeszközök közép- és emelt szinten: függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, melyekről a vizsgázó gondoskodik. Ezeket az eszközöket a vizsgázók a vizsga során egymás között nem cserélhetik. A feladatok megoldásának értékelése központilag kidolgozott javítási–értékelési útmutatók alapján történik.

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése