Statisztikák szerint 1,34 gyereket vállalnak a magyar nők, holott a vágyaikban legalább kettő szerepel. A miértekről szervezett kerekasztal-beszélgetést a PATENT Egyesület, s ezen a kérdés igen heves vitákat generált…
“Európában mindenhol kevés gyerek van”
“Nemcsak a magyar nők vállalnak kevés gyereket – állította Kovács Katalin, a Népességtudományi Kutatóintézet főmunkatársa. – Ahhoz, hogy ugyanennyien legyünk, átlagosan 2,1 gyereknek kellene születnie. Európában ez szinte sehol nem divat. A skandináv országokat és Franciaországot leszámítva a kép nagyon sötét. Az okokkal kapcsolatban van néhány teória, ilyen például az autonómia kontra patriarchális viszonyok magyarázat. Az autonómia az északi országokra jellemző. Náluk nagyobb munkamegosztás van a családokban, az apák sokkal nagyobb szerepet vállalnak a gyereknevelésben, és jóval nagyobb a nők visszatérésnek támogatottsága a munkaerőpiacra. Délen ezzel szemben az egykeresős modell felé próbálja hajtani a politika a családokat. A nőket az otthonmaradásra ösztönzik, ennek »szülési sztrájk« lett az eredménye, elég megnézni az olaszok gyerekvállalási arányait. Más a helyzet Franciaországban, ahol nem annyira individualista a megközelítés, mint északon, politikailag viszont konszenzus van.Vagyis a politikai pártok választási győzelmektől függetlenül nem nyúlnak a családpolitikához, ezzel a családtervezés szempontjából kiszámíthatóvá teszik a jövőt.”
“Tényleg az a jó, ha több gyerek születik?”
“Az a beszélgetés alapállása, hogy az a jó, ha minél több gyerek születik? – vetette közbe a BOCS Alapítvány elnöke, Simonyi Gyula. – Mi jobb történhet egy másfél mázsás gyerekkel, mint az, ha lefogy? Európában a 17-20. századokban akkora népességrobbanás volt, hogy egyedül a fogyás a kiút. Túlnépesedtünk, túlterheljük a területünket, 2,5-szeres az ökológiai lábnyomunk. Kétszer akkora a népsűrűségünk is, mint a világátlag, Európa egy iszonyúan elhízott gyerek, muszáj fogynia.”
“Megváltoztak az attitűdök”
“Általában azt gondoljuk, hogy a fejlett országokban az emberek a többgyermekes családmodellre voksolnak, de ez tévedés – reagál Kovács Katalin. – Készítettek egy felmérést hat országban: Argentínában, Iránban, Nepálban, Kínában, Amerikában és Egyiptomban. Az embereket arról kérdezték, hogy jónak tartják-e, ha több gyerek születik. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy mára a kisebb család az érték. Majdnem mindenki azt gondolta, hogy az ő gyerekének jobb lesz attól, ha kevesebb gyerek születik a családban. Több lehetőséget, magasabb életszínvonalat kaphat és könnyebben fog érvényesülni. Szerintem mi Magyarországon nem így gondolkodunk. Nálunk nem tudatosult az, hogy globális vagy gazdasági okok miatt, vagy bármely más racionális szempontot figyelembe véve kevesebb gyereknek kellene születnie.”
Nem fekete-fehér
Összetett a kérdés, szól hozzá egyikünk, ami számos szempontot vet fel. Nem biztos, hogy ki lehet mondani, hogy ez vagy az lenne a “jó”, a “helyes” hozzáállás. Hiszen más a válasz, ha a bolygó jövőjét vizsgáljuk, és más, ha azt, hogy mi lenne a jó egy népnek vagy egy adott országban a nők többségének. Ez kulturális kérdés is, érzelmi kérdés is, gazdasági kérdés is, hiszen fontos az is, hogy mi lesz az öregedő társadalommal, ha egyre fogy egy nemzet?
“Hagyják békén ezzel a nőket”
“A BOCS Alapítványnak az az álláspontja, hogy le kellene venni azt a nyomást a nőkről, hogy több gyereket szüljenek – folytatja Simonyi Gyula. – Évezredek óta azt az üzenetet kapják, hogy minél több gyereknek kell életet adniuk. Hagyni kellene őket, hogy maguk dönthessék el a kérdést. Csak így állhat be új egyensúly. Elgondolkodtató lehet az is, hogy az emberiség egyharmada olyan emberekből áll, akiket a nők nem akartak világra hozni. Ez az egész tehát emberjogi kérdés is. Tudást, szabadságot és jogokat kellene egyszerűen adni, és a nők majd tudni fogják, hogy mit szeretnének, figyelembe véve azt a sok-sok egyéni szempontot, amiről mi itt beszélünk.”
Félrevezető állami támogatások
“Félrevezető az állam látszólag bőkezű családtámogatása is – említett egy másik szempontot a kutató. – Amikor túl sok lett a munkavállaló, a 70-es években bevezették a gyed, gyes intézményét. Az, hogy kivonják a nőket a munkaerőpiacról, színtiszta politikai döntés volt.”
“Mára jelentősen változott a helyzet gazdaságilag is, a női egyenjogúság szempontjából is – teszi hozzá Tüdő Petra, a PATENT Egyesület elnöke. – A legtöbb nőnél ugyanakkor a munkaerőpiacra való visszatérésben nem a karrierérvényesítés a lényegesebb szempont, hanem az a jogos félelem, hogy mi lesz, ha három év után nem veszik vissza. Ha viszont bölcsődébe akarja elhelyezni a gyerekét, nehézségekbe ütközhet, tudjuk, hogy nem egyformán ellátott az összes megye. Pedig egy jól fizetett, motivált és elismert pedagógusgárda és egy jól felszerelt intézmény igenis tudja pótolni napközben a szülőt. Nem beszélve arról, hogy ha a nők rugalmasan vagy részmunkaidőben dolgozhatnának, akkor nem kellene egész napra megválni a pici gyereküktől. Mindenkinek az lenne a jó, ha az ellátó rendszernek és a támogató környezetnek köszönhetően kiegyensúlyozott anyák nevelnék a gyerekeiket. Olyanok, akik nem áldozatok, akiknek nincs bűntudatuk sem.”
Hosszúra nyúlik a beszélgetés, a vita. Szó esik még a nők terheiről, visszakanyarodunk a patriarchális társadalmakhoz. Hiszen kiktől is várják el, hogy otthon maradjanak a gyerekekkel? Hogy háttérbe szorítsák a karrierálmaikat? Hogy ápolják az idős családtagokat? A vita végén a Patent Egyesület jogásza, Spronz Júlia megkérdezi a kutatót, hogy ismertek-e olyan kutatások, amik azt vizsgálták, hogy a nők születési kedvét hogyan befolyásolja a szülésekkel kapcsolatos tapasztalat. Nem ismerünk ilyeneket, válaszolja a kutató, de mindenképpen érdekes lenne felmérni. A szülőszobai tapasztalatairól dokumentumfilmet készítő szerkesztő-riporter megemlíti, hogy őt például eltántorították a nők tapasztalatai. “Erről csak most kezd el beszélni a társadalom. Csak most kezdik el megosztani a nők a saját történeteiket. Ahogy kevés szó esik arról is, hogy a szülés után bizony magukra maradnak a nők. Pedig északon sincsenek többgenerációs modellek, csak éppen fejlettebb az ellátó rendszerük” – teszi hozzá Tüdő Petra.
A résztvevők közül valaki azzal érvel, hogy valószínűleg bőven akadnak itthon rossz élmények az egészségügyben, de egy nőnél nem ez a döntő szempont, ha a további gyerekvállalását tervezi, hanem az érzelmi és anyagi biztonság, netán a sokat emlegetett félelmek a munkaerőpiacra való visszatéréssel kapcsolatban. Újabb vita alakul ki ezen. A kórházi tapasztalatok igenis sokat számítanak, állítják többen. A végén nem fejtjük meg a rejtélyt, helyette abban maradunk, hogy egy biztos, a nőknek sokkal több támogatásra lenne szükségük, a döntéshozóktól is, a munkáltatók részéről is, csakúgy, mint a társadalom férfitagjaitól.
