Míg a frissen érettségizettek izgatottan várják az eredményt, és bíznak benne, hogy bekerülnek a kívánt szakra, addig nagy valószínűséggel a szüleik fejében ott motoszkál a gondolat: “vajon hogyan fogom támogatni a gyermekemet a továbbiakban?” Erre a kérdésre sokféle válasz születhet, hiszen minden család különböző elvekre alapoz, de sokak számára sajnos nem csak ezen áll vagy bukik a dolog.
Az oktatási reformok hatására a “slágerszakokon” (ahova a legtöbb gimnazista adja le a jelentkezését) az egekbe szöktek a ponthatárok, és csak a legkiválóbbaknak van esélyük bejutni az államilag támogatott képzésekre. Ennek ellenére a diákok nem indulnak el más irányba, hiszen aki például újságírói karriert tervez, nem szeretne majd villamosmérnökire jelentkezni a média és kommunikáció szakirány helyett. Ha valóban olyan tanulmányokat szeretnének folytatni, amely hozzásegíti őket az álmaik eléréséhez, nincs más választásuk: fizetniük kell. Ám az önköltséges képzés nem két forint, ellenben természetesen jóval könnyebb bekerülni, mint az államilag támogatott képzésre.
 |
| Strausz Teri |
Egy átlagos egyetem, főiskola félévenkénti költsége 200 ezer forint körül mozog, ami havonta körülbelül 33 ezer forint pluszkiadást jelent a családok számára – ezt sokan nehezen, vagy pedig egyáltalán nem tudják megengedni maguknak. De mit tehet a szülő, ha nem szeretne rossz (vagy a jelenleginél is rosszabb) anyagi körülmények között élni, a gyermekét viszont szeretné hozzásegíteni az álmai eléréséhez? Megkérdezetteink gyermekei önköltséges képzésen vesznek részt a fővárosban.
Strausz Teri három gyermek édesanyja, most legkisebb lányának drukkol.
“Franciska erős gimnáziumba járt, és kifejezetten jó eredménnyel végzett, azonban a Budapesti Corvinus Egyetemre való bejutáshoz sajnos ez sem volt elég. A férjemmel együtt tisztában vagyunk vele, hogy lányunk a kommunikáció és médiatudomány területén képzeli el a jövőjét, és ha végre megtalálja a helyét a világban, nem szeretnénk, hogy az anyagiak miatt kelljen letérnie erről az útról – éppen ezért úgy döntöttünk, hogy támogatni fogjuk. Ugyan kicsit jobban oda kell figyelnünk, hogy mire költünk, de megéri, hiszen ezzel biztosítjuk a jövőjét.”
Katona Lászlóné fia tavaly kezdett a Károli Gáspár Református Egyetemen, az irreálisan magas ponthatárok miatt ő is önköltséges képzésre kényszerült. Franciskával ellentétben neki egyedül kell megbirkóznia a helyzettel:
“Nagyon jó dolognak tartom, hogy a gyerekem egyetemre jár, fontos, hogy képezze, fejlessze magát, azonban sajnos nem tudom finanszírozni a tanulmányait. Gyógyszertári asszisztensként a keresetem épphogy a megélhetésre elég, és a képzésért nagyon magas összeget várnak el. A fiam éppen ezért a diákhitel mellett döntött: az államtól kap egy bizonyos összeget, ami fedezi az egyetemi oktatás költségeit, és ezt majd csak a diploma után kell visszatérítenie. Sajnos a rászorulók sem kapnak semmiféle támogatást, így keményen meg kell küzdenie érte, hogy dolgozó felnőttként majd törleszteni tudjon, de a végén egyetemi végzettséggel rendelkező férfi lesz, ami a mai világban igen sokat jelent” – mondja az édesanya.
 |
| Meister Tamás |
Meister Tamásnak sincs egyszerű helyzete, hisz lányai között csupán egy év van, így rövid időn belül két fiatal oktatásáról is gondoskodnia kell. Náluk az “apahitel” a megoldás:
“Igazi lányos apukaként bármit megtennék a csajokért, de elsősorban azt szeretném velük megértetni, hogy az életben semmi nem hullik az ölükbe, meg kell küzdeniük a saját boldogságukért. Éppen ezért mindig is arra biztattam őket, hogy készüljenek keményen a megmérettetésekre. Úgy tűnik, hallgattak rám, hiszen mindketten kiváló teljesítménnyel zárták a gimnáziumot. A kisebbik még keresi a helyét, a nagyobbik lányom a jogra járt, de úgy döntött, váltani akar. Mivel már csak a pótfelvételi eljárásra volt lehetőség, önköltséges képzésre jelentkezett. Mindenképpen segíteni szerettem volna neki, de közben az elveimet sem szívesen adtam volna fel. Ezért úgy döntöttem, hogy kifizetem a képzését, de amint rendes állása lesz, kis részletekben visszatörleszti majd nekem. Így megmentem a diákhiteltől, az álmait sem kell feladnia, de mégis megtanulja értékelni a helyzetét.”
Három különböző vélemény, egy dolog azonban bizonyos: manapság diploma nélkül (sokszor még azzal is) rendkívül nehéz, a leszakadó térségekben pedig egyenesen lehetetlen boldogulni. A felsőfokú iskola – ha úgy tetszik – egyfajta befektetés a jövőbe: akik szüleik támogatását élvezik, szerencsésnek mondhatják magukat, akik pedig maguk gondoskodnak a finanszírozásról, büszkén viselhetik az ezzel járó terheket. Csak bírják együtt a kettőt!
