nlc.hu
Aktuális
Létezik átlátható adományozás?

Létezik átlátható adományozás?

A kételkedőknek is van egy jó hírünk: lehet még úgy adományozni, hogy a pénz tényleg oda kerüljön, ahol szükség van rá. Működik egy honlap, ami ezt fogja össze, így végre nyugodt szívvel segíthetünk.

A hétköznapi segítés is nagyon fontos, hogy a mindennapokban is észrevegyük egymást, nem csak akkor, amikor az adónk egy százalékáról nyilatkozunk, intézményesített formában. Sokszor viszont azért nem segítünk, mert nem tudjuk, tényleg oda megy-e a pénzünk, tényleg megkapják-e a gyerekek, a kórház, az óvoda, a kutyaotthon, a bármi.

A jó ügy mellett éppen az átláthatóság a célja az adjukossze.hu honlapnak. Olyan oldalt már láttunk, ahol saját projektek megvalósítására gyűjthetsz, ilyen van itthon és külföldön is. Itt viszont kifejezetten másoknak segíthetsz. Ez a honlap azért nagyszerű, mert az adományozó rögtön láthatja, hogy a forintjai megérkeztek, látható az is, mennyi pénzre van még szükség, és az is, hány nap van hátra, amíg segíteni lehet.

Nemrég jelent meg a Gallup legújabb nemzetközi felmérése, amely szerint a világ fejlett országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 43 tagja közül Törökország után nálunk vannak a legtöbben azok a gyerekes családok, ahol az elmúlt évben nem volt elég pénz ételre. Amikor a magyar családok felében ez is gond, mit csináljanak a rájuk szakadt nyári szünettel? Akik megtehetik, azoknak is nehéz kitölteniük a mindjárt kezdődő tíz hét szünetet, de mi van azokkal a kicsikkel, akik szüleinek erre esélyük sincs?

Az egyik célt a honlapon az Amnesty International jegyzi, hátrányos helyzetű gyerekeknek szerveznek emberi jogi tábort nyárra, de lehet támogatni mozgássérült gyerekek közös nyaralását is. Aki szkeptikus, az is megnyugodhat: a honlapot üzemeltető Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) úgy találta ki a rendszert, hogy ha a beérkezett pénz eléri a cél 66 százalékát, akkor a kezdeményezés időtartama egy alkalommal 30 nappal meghosszabbítható. Ha nem éri el, akkora NIOK a szervezettel közösen megbeszéli, mi lehetett a sikertelenség oka, és egy átgondolt, újabb tervvel a szervezet új projektet indíthat. Ennek a kezdőösszege lesz a már összegyűlt pénz, tehát egyetlen fillér sem vész el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top