Baba

Minden anya számít

Alapvetően annak a híve vagyok, hogy ne ijesztegessünk senkit, ha nem muszáj, de a Feminfo legújabb összefoglalója mégis olyan ügyre hívja fel a figyelmet, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni.

Míg legtöbbünk számára a terhesség egy izgalmas és örömteli élmény, másoknak a halálos ítélettel egyenlő. Minden két percben meghal egy várandós vagy szülő nő. Nap mint nap, legalább 800 nő hal bele olyan terhességi vagy szülés körüli komplikációkba, melyek 90 százalékban megelőzhetők lennének. A végzetes esetek 99 százaléka a fejlődő világban történik. Talán kevesen hinnétek, de még a fejlett országok némelyikében is komoly gondokat okoz az anyai halálozás.

A fejlett országokkal mi a helyzet?

A terhességgel és szüléssel összefüggő halálozások száma megdöbbentő módon Amerikában is nőtt az elmúlt évtizedben állítja a neves orvosi lap, a Lancet egyik tanulmánya.
Az Egyesült Államokban a születést követő első napi csecsemőhalandóság is a legmagasabb a fejlett világban. Tavaly minden 100 000 születésre mintegy 18,5 anyai haláleset jutott. Hogy ez mit jelent? Nem kevesebbet, mint azt, hogy egy amerikai nő több mint kétszer akkora valószínűséggel hal meg szülés közben, mint ha Szaúd-Arábiában vagy Kínában élne, és háromszor akkora valószínűséggel, mint ha az Egyesült Királyságban.

A tengerentúlon a halálesetek oka leginkább az, hogy a szüléshez kapcsolódó egészségügyi ellátás az USA-ban többe kerül, mint bárhol máshol a világon. Ez azonban nem feltétlenül és nem mindenkinek garantálja a jobb minőségű ellátást. Ha az ember lánya tinédzser, távol lakik a városoktól, szegény és fekete, nem olyan jók az esélyei, mint a nagyvárosi, magasan kvalifikált, pláne fehér nőknek.  Az afroamerikai anyák a statisztikai adatok szerint több mint háromszor akkora valószínűséggel halnak meg a terhesség és a szülés során, mint a fehér nők. Tavaly a Merck gyógyszeripari cég egészségügyi programot is indított a megfogalmazásuk szerint “döbbenetes” anyai halálozási arányok miatt.

A kutatók egyetértenek abban, hogy az egészségügyi ellátás (terhesgondozás) hiánya, a nem tervezett terhességek magas száma és a tinédzserterhességek viszonylag gyakori előfordulása egyaránt okai a sokkoló számú halálesetnek a fejlett országban.

Óránként 33 nő hal bele

A “Minden anya számít” projekt az oktatás eszközeivel szeretné világszerte csökkenteni az anyai halálozásokat, de a tiszta víz és a védőoltások segítségével is harcolnak az anyai halálozások visszaszorításáért. Az anyai halálozások ugyanis tízből kilenc esetben megelőzhetők lennének. A küzdelem így nem hiábavaló.

A halálesetek száma globálisan 1990 óta 45 százalékkal esett vissza. Ekkor évente még mintegy 523 ezer nő halt bele abba, hogy gyermeket várt vagy szült. Az adatok egyre jobbak, de a világ még mindig rengeteg nőt veszít el: tavaly 289 ezren nem tudtak életet adni megfogant gyermeküknek. Óránként 33 női életet követel a gyermekvállalás.

Ráadásul a halálozások tekintetében a fejlődő országok látenciája ismeretlen. Sok az olyan haláleset a világon, ami be sem kerül a statisztikai adatok közé, mert főleg az elmaradott vidékeken az otthoni halálozásokat nem regisztrálják. Világszerte a WHO becslése szerint csupán az összes haláleset egyharmadát rögzítik, és kevesebb, mint 100 országban jegyzik fel a halál okát is.

A szüléssel összefüggő halálesetekben a legrosszabb helyzetű országok közül kettő adatai magukban közel egyharmadát teszi ki az összes anyai halálozásnak. India 17%-os (50 000) és Nigéria 14%-os (40 000) számai valós és súlyos drámákat takarnak. A szubszaharai Afrikából Sierra Leone áll még a döbbenetes lista csúcsán. Ott körülbelüli 1100 haláleset jut 100.000 élve születésre.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Magyarországon 100 000 élveszületésre tavaly 14 anyai haláleset jutott, körülbelül ugyanannyi, mint 2005-ben. Ez az európai uniós országokhoz képest viszonylag soknak számít, a legtöbb országban ugyanis egy számjegyű az anyai halálozási arány. A két szélsőséges érték a régióban Lengyelországé és Romániáé. Míg Lengyelországban 2013-ban alig három haláleset jutott százezer élve születésre, addig Romániában 33.

Alapbetegségek, nem tervezett terhességek

Az anyai halálesetek egy Lancetben megjelent tanulmány szerint a körülmények mellett szorosan összefüggnek már meglévő és sok esetben nem ismert, nem kezelt betegségekkel, mint a cukorbetegség, a HIV, a malária és az elhízás is. Ezeknek az alapbetegségeknek az egészségügyi hatásait ugyanis mind súlyosbítja a terhesség. Emellett a terhesség vagy szülés alatt kialakuló, uralhatatlan súlyos vérzés felelős a legtöbb anyai halálért. Dr. Marleen Temmerman a WHO igazgatója szerint ahhoz, hogy véget vessünk az anyai halálozásoknak, elengedhetetlen, hogy csökkentsük mind a terhességhez közvetlenül kapcsolódó, mind az egyéb egészségügyi kockázatok és komplikációk számát.

Az új adatok szerint tehát az anyai halálozásban egy sor tényező mellett a nem fertőző betegségek hatása is kulcsfontosságú, ami az egészségügyi ellátás jelentőségére világít rá.
Sok elmaradott vidéken, ha van is orvos vagy kórház, az oda eljutás is megoldhatatlan a helyi nők számára.

A lányok oktatása is kulcskérdés az ügyben. Nem csupán az egészségügyi alapismeretek miatt. Szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a terhességgel és szüléssel kapcsolatos komplikációk valószínűségét erősen befolyásolja, az is, hogy egy nő milyen életkorban esik teherbe.

Az iskoláztatás az egyetlen, ami hatékonyan kitolja a házasság és az első gyermek vállalásának idejét. Itthon elsősorban a késői gyermekvállalás kockázatairól esik sok szó, azonban tény, hogy a 15 és 19 éves koruk között szülő nők kétszer olyan nagy eséllyel halnak meg a terhesség következtében, mint az idősebb anyák. Ha a mai tendencia folytatódik, tíz éven belül 142 millió gyereklányt kényszerítenek majd férjhez.  Ők azok, akik különösen nagy kockázatnak vannak kitéve, mert a kislány és tinédzser anyák közül sokan belehalnak korai terhességük következményeibe.

A fogamzásgátlás hiánya is kardinális kérdés. Minél több idő telik el ugyanis egy nő két terhessége között, a kockázatok annál kisebbek lehetnek. A családtervezés életet menthet.

A kérdés nem csak a felnőtt nők éltére hat ki. Óránként háromszáznegyvenkét újszülött hal meg a születését követő napokban. Akik túlélik, de anya nélkül maradnak, azok pedig tízszeres eséllyel halnak meg maguk is édesanyjuk halálát követő két éven belül, mint el nem árvult társaik. Ők ahhoz az évente meghaló hárommillió újszülötthöz hasonlóan ugyanannak a problémakörnek az áldozatai.

Mit lehet tenni?

A WHO tárgyban született jelentése hosszasan sorolja azokat a kulcsfontosságú lépéseket, amelyeket meg kell tenni, hogy minél több nő életét megmenthessék. Ezek közé tartozik a minőségi ellátás szülés előtt és után, a biztonságos vérellátás, hozzáférés az alapvető gyógyszerekhez, mint az antibiotikumok, valamint a fogamzásgátlás és a biztonságos abortusz elérhetővé tétele. Az átfogó szexuális nevelés és a fogamzásgátláshoz vagy a biztonságos terhességmegszakításhoz való hozzáférés hiánya különösen az alacsony jövedelmű országokban okoz felmérhetetlen károkat.

Mert a károk felmérhetetlenek. Mire ezt a posztot elolvastad, a világon valahol két nő meghalt. Holnap ilyenkor már 800-an lesznek…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top