nlc.hu
Aktuális
Megtagadhatja-e a nőgyógyász az abortuszt?

Megtagadhatja-e a nőgyógyász az abortuszt?

Néhány hete egy varsói nőgyógyászati kórház igazgatója lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította az abortusz végrehajtását egy súlyosan sérült magzat esetében, és a nőt nem küldte másik orvoshoz. Mindezt a hitnyilatkozata alapján tette. E szövegben a keresztény orvosok kijelentik, hogy meggyőződésük elleni beavatkozást, többek között abortuszt és eutanáziát nem hajtanak végre. A katolikus elvek szerint ugyanis az élet a fogantatástól szent.

Nem törődnek a nők önrendelkezési jogával

Hatalmas viharokat kavart ez az eset, mert szembemegy még az igen szigorú lengyel szabályozással is. A hatályos törvények értelmében ugyanis mindenképpen bűnös a lengyel orvos. Az abortusz szabályozása Lengyelországban szerintem brutális, nem számol a nők önrendelkezési jogával. A terhességmegszakítást ott kizárólag az anya életének megmentése érdekében, nemi erőszak és visszafordíthatatlanul sérült magzat esetén lehet elvégezni. És természetesen ilyenkor is van mód visszautasítani a beavatkozást, de kötelező másik orvoshoz küldeni a pácienst. Tehát a lengyel orvos megtehette, hogy nem végzi el a beavatkozást, de abban mindenképpen vétkes, hogy nem irányította tovább a nőt. Az orvos védekezése a hitnyilatkozatán (és a katolikus dogmákon) alapul, miszerint akkor követett volna el bűnt, ha más orvost és az anyát is bűnrészessé teszi. Szerintem ez pont az az eset, amikor a személyes meggyőződés vagy hit bigottságba fordul, és épp ezek azok a pontok, amelyek sokakat elfordítanak a katolikus egyháztól.

A plakáton a felirat:
A plakáton a felirat: “Minden gyermeknek joga van az élethez!”

Kényszer?

Én például igyekszem mindenkinek tiszteletben tartani a véleményét, a vallási meggyőződését, a világnézetét. Tudjuk, hogy a katolikus vallás alapvetően térítő  jellegű, mégis egy igen rosszul értelmezett megnyilvánulása, amit ez az orvos cselekedett. Nem volt joga megtagadni a nőtől a segítséget. Az operációt persze igen, de a teljes körű felvilágosítást nem. Ezzel egyfajta térítő tevékenységet végzett, egy másik ember élete árán. Sőt két másik ember vagy egy teljes család élete árán. Csak azért, mert ő úgy gondolkodik, ahogy. A műtét visszautasításához joga van, de egyetlen orvos sem dönthet így mások életéről, senki nem kényszerítheti a saját hitét senkire.

Teljes abortusztilalom

Ha van igazság a földön, nagy mozgolódás támad Lengyelországban, és hangot kapnak az eddig korlátozott lengyel nők. Sokszor szállt már segélykiáltás ebből az országból, 2005-ben például a Lengyel Szövetség a Nőkért és a Családtervezésért nevű szervezet megjelentetett egy sokkoló (magyarul is olvasható) kiadványt a tragikus történetekből, Maga a pokol címmel, és még ez sem tántorította el az életvédőket, hogy 2011-ben az egyház teljes támogatásával benyújtsák azt a törvénytervezetet, amely kimondaná az abortusz teljes tilalmát. A baloldali erők ezt meg tudták akadályozni.

Nálunk is több igen neves szakember elutasítja az abortuszt, és van joguk hozzá, ha betartják a szabályokat. Az egészségügyi törvény 131.§ (5) bekezdése kimondja, hogy az orvos visszautasíthatja a beteg kezelését, ha a kezelés az ő erkölcsi felfogásával, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik. “Ennek a jognak a gyakorlásának az a feltétele, hogy az orvos mindezt az alkalmazását megelőzően vagy a körülmény felmerülésekor a munkáltatójával írásban közölje – magyarázza dr. Dósa Ágnes orvosjogász. – A beteget azonban kötelező másik orvoshoz irányítania. A betegellátást egyéb esetekben is az orvos általában csak akkor tagadhatja meg, ha az a beteg állapotát károsan nem befolyásolja, és a beteget másik orvoshoz küldi. Ha nem így történik, akár felelősségre is vonható. Az abortusz terén a magyar szabályozás nagyon liberális, én még nem hallottam olyan esetről, hogy egy orvos, miután megtagadta volna az ellátást, ne segített volna más módon.”

Abortusz ellenes tüntetés Varsóban
Abortusz ellenes tüntetés Varsóban

 

Az abortusz elmaradása az anya életét is veszélyeztetheti, ezt sem szabad elfelejteni! Más kérdés, hogy mi történik akkor, ha a hezitáló (vagy egyéb módon gondatlanul eljáró) orvos miatt az anya (saját testi egészségét ugyan nem károsítva) túllépi a 12. hetet, és nincs már lehetősége a művi beavatkozásra. “Ha egészséges gyermeket hoz a világra, azt a magyar jog nem értékeli polgári jogi értelemben kárnak. Előfordult már olyan, hogy például művi meddővé tétel után a nő mégis teherbe esett, és olyan eset is történt már, hogy az abortusz után mégis benn maradt a magzat, majd megszületett egészségesen. Ezekben az esetekben a bíróság azért utasította el a keresetet, mert az egészséges utód jogilag nem tekinthető kárnak. Ám ha beteg (fogyatékos) gyermek születik, és az anya az orvos mulasztása miatt nem dönthet a terhesség megszakításáról (például mert nem diagnosztizálták a végtaghiányt vagy más fejlődési rendellenességet, pedig kellően gondos eljárással lehetett volna), annak más a kártérítési megítélése, ilyen esetben számtalan alkalommal ítéltek meg már a bíróságok kártérítést a szülőknek” – magyarázza a szakértő.

Így vagy úgy, az élet valóban szent, de mindenkié az. A magzaté, de az őt vállaló vagy nem vállaló szülőké is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top