Szeretem a Balatont. Ez az én “pártállásom”. Szeretem, ha kék, ha zöld, ha békés, ha viharos, ha hideg, ha meleg. Szeretem, amikor a téli, dermedt csendben vészjóslóan durrog a hízó jég, és azt is, amikor a nyári kánikulában önfeledt fürdőzőktől zajos a strand. Tetszik a déli part és az északi is, szeretem romantikus kis öbleit, a nádasban kanyargó foghíjas, korhadó pallókat és a hozzájuk láncolt billegős horgászcsónakokat éppen úgy, mint a fellobogózott, nagy kikötők büszke vitorlásait.
A hírek persze engem is érdekelnek, hiszen itt lakom a Balatonnál, ráadásul pont Füreden, itt is nőttem fel, és a családom érintett a vendéglátásban, mint ahogy sokan mások is azon a környéken. De bármennyire is érdekel a Balaton sorsa, akkor sem tudom megmondani, mi úszott rajta nemrég, pedig jó lenne tudni. Szerintem a kommentezők, véleménygazdák 99 százaléka sem tudná, ha józan ésszel, őszintén magukba és arra a bizonyos fotóra néznek. Sőt azt sem tudom, ki okozta az úszók megbetegedését, hiszen erről még a hozzáértők is csak találgatnak, és tekintve a kórokozó természetét, lehet, hogy nem is lesznek képesek kideríteni. Úgyhogy inkább nem is mondok semmit, és a találgatásaimat főleg nem tálalom széles közönség előtt tényként. Kis befektetéssel hatásosan lehet lerombolni azt a munkát, amit a tó környékén élők és dolgozók azért fejtenek ki, hogy a Balaton szép, rendezett és tiszta legyen, és hogy a helyiek és a vendégek is a lehető legjobban érezzék magukat.
Mert bárki bármit mond, nagyon is sokat dolgoznak ezért itt az emberek, és évről évre jobban csinálják. Persze dudva mindig akad minden virágoskertben, de ebben a kertben, amit a Balaton körül ápolnak, már régóta több a szép virág, mint a gaz. Nem vagyok hajlandó beállni azok sorába, akik csak fanyalognak, akik nem értékelik az előre tett lépéseket – legyenek azok kicsik vagy nagyok –, mint ahogy azokéba sem, akik elvakultan rajonganak, és a hibát is erénynek látják. Pontosan azért, mert szeretem a Balatont, nagyon bánt, amikor úgy kritizálják, hogy nem veszik észre benne a jót, és rettenetesen zavar az is, ha megpróbálják hibátlannak, tökéletesnek beállítani.
Mivel szeretem, nagyon elszomorít, ha látom, hogy sokan csak akkor barátai, ha jó hírek érkeznek róla, és az első negatív pletykának felülve elhatárolódnak, hátat fordítanak, és buzgó rémhírterjesztővé vedlenek át. Én annál sokkal jobban szeretem a Balatont, mintsem rögtön elhiggyek róla mindent. Nem kajálom be sem a jót, sem a rosszat róla anélkül, hogy meg ne bizonyosodnék a hír igazáról, és az sem ingatja meg a hozzá fűződő érzéseimet, ha “nem stimmel” minden körülötte. Egyszerűen nem engedhetem meg ezt magamnak, ha igazán szeretem. Nem fér bele. És ha kell, szeretni fogom erőnek erejével is, hiszen mi egyebet tehetnék, ha már egyszer ide születtem? Az ember nem akkor hagyja el azt, amit és akit szeret, amikor baj van. Amúgy, ha engem kérdeztek, most nincs is baj. Abból gondolom, hogy pont pünkösdkor, pont Tihanynál fürödtem én is, és semmi bajom azóta sem. Ma is úszom egyet.
