Hétfőn történt a baleset a Paskál strandon. Meg nem erősített sajtóhírek szerint a hétéves kislány már húsz perce a víz alatt volt az egyik medencében, amikor rátaláltak. Másfél órán át próbálták újraéleszteni, sajnos hiába. A gyerek nem úszásoktatáson vett részt (ahogy elterjedt), hanem egy táborozó csoport tagjaként fürdött a strandon, felügyelőtanára állítólag a közelben volt az esetnél. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Tudjuk, tragédiák mindig történhetnek, még akkor is, ha mindenki nagyon figyel. Hiába a jó úszótudás, hiába a felkészült úszásoktató, olykor elég egy rossz mozdulat. De ettől még ez minden szülő rémálma: másokra bízza a gyerekét, aki nem tér haza.
Három felnőtt a minimum?
Ferenc évtizedekig tanított gyerekeket, többek között nyári úszótáborokat szervezett Leányfalun. Szerinte az egyik legfontosabb biztonsági alapszabály, hogy sosem szabad egyedül oktatni. “Az ideális az lenne, ha maximum három-négy gyerek tartozna egy oktatóhoz, de ezt a pénz miatt szinte lehetetlen kivitelezni. És ha már ezt nem lehet, akkor az az alapszabály, hogy a gyerekekre legalább három felnőtt jusson: egy oktató és két felügyelő.”
Bár egyre több iskolában teszik kötelezővé az úszásoktatást, sok gyerek évente csak egy alkalommal, nyáron megy szervezett úszásoktatásra. Ez napi hat-nyolc órát jelent, ami viszont nem elég arra, hogy biztonságosan megtanuljanak úszni. A szakemberek általában egyetértenek abban, hogy az a biztos tudás alapja, ha kétszáz métert tud úszni a gyerek.
Megvan mindenki?
Ferenc szerint a létszámellenőrzés a másik kulcs. “Ahányszor elindultunk a táborhelyről, ahányszor megérkeztünk a medencébe, vagy elkezdődött, befejeződött az oktatás, mindig megnéztük, megvan-e mindenki. Alapszabály, hogy gyerek egyedül egy percre sem maradhat.” Nehéz és fárasztó ez az oktatónak is, de aki ezt vállalja, annak tudnia kell folyamatosan figyelni. “Mint a kocsinál: az a jó autóvezető, akinek jó a periférikus látása. Itt is, miközben oktatok, a szemem sarkából folyamatosan figyelnem kell a csoportra. Ezt viszont lehetetlen lelkiismeretesen egyedül végezni.”
A táborvezető az első napon mindig útbaigazítást adott a gyerekeknek: hova lehet menni, hova nem, mit szabad, mit nem. Azon kívül, hogy felmérték a gyerekek tudását, azt mondja, ez volt a legtöbb, amit tettek. “Sajnos tragédiák így is történhetnek: mert miközben a szemem bal sarkában azt látom, hogy két gyerek verekszik, és odafordulok, a jobb oldalon elmerülhet valaki” – ismeri el Ferenc.
Csakis párban
Péter, aki Magyarországon és Amerikában is tartott és vezetett táborokat gyerekeknek, azt mondja, a tengerentúlon egy úgynevezett “buddy-rendszert” fejlesztettek ki. “Minden gyereknek volt párja, a tábor első napjától az utolsóig ők összetartoztak. Ez azt jelentette, hogy nemcsak magukra, de a párjukra is figyelniük kellett. Bizonyos időközönként mindenkinek hangosan be kellett jelentkeznie, hogy mindkét fél rendben van. Ez talán idegesítőnek hangzik, de nagyon jól működött. A pár a vízben nem mehetett másfél méternél messzebb egymástól.” Persze sosem egy másik gyerek feladata a mentés, de legalább van valaki, aki azonnal tud szólni az oktatónak.
Péterék mindig azzal kezdik, hogy a szárazföldön elmondják a gyerekeknek, a víz más közeg, és emiatt egy csomó veszélyt rejt. “Bármennyire is tudnak úszni, és bármilyen kicsi is a medence, akkor is figyelni kell. Térdig érő vízben is meg lehet fulladni.” Az a fontos, hogy tudatosodjon a kicsikben: azért mert nyelnek a vízből, nem kell megijedni. “Éppen úgy, ahogy más »üzemmódra« kapcsolunk, ha átmegyünk az úttesten, másként kell a vízben is működni.”
A pánik a legrosszabb
Péter szerint a pánik a legrosszabb: bármikor beállhat görcs valamilyen testrészbe, a gyerek félrenyelheti a vizet, kapkodni kezdhet. “Figyelni kell a gyerekeket: ha valaki hirtelen másként viselkedik, mint korábban, ha nagyon fázik, vagy alulmotivált, ha fáradt vagy éhes, észre kell venni – magyarázza az oktató. – Minden szélsőséges viselkedés intő jel lehet, ezért az is nagyon fontos, hogy a terhelés az aktuális állapotuknak megfeleljen. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mennyire fontos a hőségben a folyadékpótlás, az árnyék és a pihenés.”
Persze, teljesen más, ha a tanítás medencében, vagy tóban zajlik, náluk inkább az előbbi a jellemző. “A medence vize klóros, így csíphet, a széle csúszhat, oldalt rácsok vannak. Az oktatás elején muszáj elmondani, meddig szabad menni, hova nem szabad még az ujjat sem bedugni, hogyan kell a parton közlekedni. És nem elég elmondani, a szabályokat be is kell tartatni!”
Túlzás? Nem: az újabb tragédia is azt mutatja, nem lehet túl óvatosnak lenni. Hiába tűnik macerásnak, ha negyedóránként kell bejelentkezni az oktatónál, hiába tűnnek szigorúnak a felügyelők, a víz nem játék, még egy biztonságosnak hitt medencében sem.
