Lelkiállapot, 2014: így érzi magát a magyar

Gondoltuk volna, hogy kutatják a magyar lelkiállapotot? Hogy szakemberek összefüggéseket próbálnak feltárni, mi több, találnak is iskolai végzettség, életkor, a “mások jobban élnek” érzése, a vallásosság visszaszorulása és a negatív lelkiállapot között? A Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének kutatói időközönként felmérik a közhangulatot, és legfrissebb adataik alapján kirajzolódik az utóbbi 25 év társadalmi változásainak lenyomata.

Iskolai végzettség és a depresszió

Miként érzi magát a magyar? Persze, hogy mindenki másképp, de kimutathatók összefüggések és általánosságok. Valamennyi betegség közül a depressziós állapotot tartjuk saját magunk, családunk, környezetünk számára a leginkább megterhelőnek; ez az állapot akadályozza legnagyobb mértékben a munkaképességünket, családi és más társas kapcsolatainkat, kikapcsolódásunkat – olvashatjuk például a Magyar lelkiállapot az ezredforduló után című tanulmányban. A kutatásokból kiderült, hogy a negatív hangulati állapot a nyolc osztálynál kevesebbet végzettek 40 százalékát és a nyolc általánost végzettek 22 százalékát érinti, míg a diplomásoknak csak 4 százalékát, az érettségizetteknek pedig 6 százalékát. De nem csak iskolai végzettség alapján rajzolódnak ki markáns különbségek a lelkiállapotban. Döntő szerepe van az életkornak, miként annak is, hogy valaki úgymond a rendszerváltás győztese-e, vagy éppen vesztese – anyagi helyzetét tekintve. Besorolhatók vagyunk tehát a rendszerváltáshoz fűződő viszonyunk alapján is. A kutatók az úgynevezett elveszett nemzedéktől az Y-generációig állapították meg az aktuális hangulatot, jövőképet.

A vallás jelentősége

A Magyar lelkiállapot 2013 kutatás két “lelki egészségvédő faktor” trendszerű visszaszorulására is rávilágít: az egyik a vallásosság, a másik a civil részvétel. 2013-ra jelentősen, a 2002-es 35 százalékról 47 százalékra nőtt azok aránya, akiknek az életében a vallásosság nem jelent semmit. Márpedig a kutatásokból kiderül, hogy a hívő, illetve vallásukat rendszeresen gyakorló emberek nemcsak lelkileg, de testileg is védettebbek, együttműködőbbek, munkaképességük, életminőségük, társas támogatottságuk, küzdőképességük jobb. Hasonlóképpen életminőség-javító tényező a civil szervezetben való tevékenykedés is. Ez nálunk az európai átlaghoz mérten is alacsony, és az utóbbi években sajnos még tovább csökkent. A férfiakat a túlmunka és a családfenntartás kényszere, a nőket pedig a hagyományos nemi szerepfelfogás tartja vissza ettől (a nőnek, ha éppen nem dolgozik, a családdal kell foglalkoznia).

Kik a legelégedettebbek?

A kutatásból az tűnik ki, hogy társadalmunk leginkább elégedett korosztálya az Y-generáció, miközben erre az elégedettségre amúgy túl sok oka nincsen. Vajon mivel magyarázható a fiatalok viszonylag jó közérzete, kérdeztük a Magyar lelkiállapot 2013 kötet egyik szerkesztőjétől, dr. Szántó Zsuzsa szociológustól.
“A fiatalok bizonytalanabb feltételek között válnak felnőtté, és ez a munkában, a párkapcsolataikban, illetve a szülőkkel való kapcsolatukban is megmutatkozik. Bizonytalannak érzik a társadalmi fogódzókat, viszonylagosnak az értékeket. Mindez félelmetesnek tűnhet, ám a kutatásaink azt mutatják, hogy ők jól alkalmazkodnak ehhez. A szülők, nagyszülők hagyományos eszközei a nehéz élethelyzetekkel való megküzdésben: a tervszerű problémamegoldás és a célorientált cselekvés. Ezek viszont nem mindig alkalmazhatók kiszámíthatatlan, váratlan helyzetekben. A mai fiatal generációknak ezért inkább mások – esetenként többfélék – a módszereik: alkalmazkodnak, egyezkednek és a helyzetek pozitív oldalait keresik. Összességében azt mondhatjuk, hogy rugalmasabbak és alkalmazkodóbbak, mint az idősebbek voltak hasonló életkorukban. Nagyon fontos változás, hogy egyre kevésbé látják ellenségesnek a közvetlen környezetüket, körükben csökken a cinizmus, az irigység, és növekszik a családon belüli bizalom. Mindez azonban csak a személyes környezetükre igaz, a szélesebb társadalom morális szintjének megítélésére nem. Viszont úgy tűnik, a közérzetüket a tágabb társadalom állapota nem is túlságosan befolyásolja – az apolitikus, a társadalmi élettől elforduló, a személyes kapcsolatokba zárkózó viselkedéssel a negatív hatásokat figyelmen kívül tudják hagyni. A személyes világukban pedig az idősebbekhez képest otthonosabban mozognak, hatékonyabbnak, koherensebbnek érzik magukat – jobb a közérzetük.”

A fogyasztói társadalom veszélyei

A társadalomtudósok hiába ismerték föl, hogy egy boldog társadalom építése érdekében nem annyira a gazdasági fejlődést kell szorgalmazni, mint inkább a jólétünk, életminőségünk javítását. A fogyasztói társadalom működése ugyanis arra kényszerít bennünket, hogy minél többet dolgozzunk, és minél többet akarjunk fogyasztani. Kevés az önálló, környezetét alakító, kreatív, alkotó ember közöttünk, a fogyasztói társadalom infantilis személyiségeket termel ki nagy tömegben, “akiknek jellemzői: bizalmatlanság, sőt ellenségesség, unalom, öncélú izgalomkeresés, erőszak és agresszivitás mint szorongásoldás” – hangsúlyozták a kutatásban. Az, aki a kapcsolatokat is fogyasztási cikknek tekinti, a legkönnyebben befolyásolható. A modern kor vesztesei a leszakadó csoportok, akik képtelenek alkalmazkodni az új életfeltételekhez. De nem könnyű a nyerteseknek sem.
“Nem tudnám biztonsággal megmondani – összegzi kutatási tapasztalatait Szántó Zsuzsa –, hogy e trendekből mi az, ami speciálisan magyar. Úgy gondolom, hogy azokban a közép- és kelet-európai országokban, amelyekben hasonló gazdasági és politikai változások játszódtak le, a közérzeti tendenciák is hasonlóak. Úgy vélem, a leginkább aggasztó és a leginkább biztató tendenciák egyaránt a fiatal generációknál mutatkoznak, hiszen a társadalom jövője tőlük függ. A befelé fordulás, a társadalmi értékek fellazulásának elfogadása inkább aggodalmat kelt bennem. Másfelől optimizmusra ad okot az alkalmazkodóképességük, az egyezkedési hajlandóságuk, a pozitív szemléletmódjuk és a bizalom erősödése.”

Pénzünk és kedélyünk

Tegyük a szívünkre a kezünket: egyik legalapvetőbb vonásunk a pénzhez való viszonyunk, ez határozza meg mindennapjainkat, kedélyállapotunkat. Nem arra gondolunk, a magyar nagyravágyó lenne, hanem arra, hogy az a vágyunk, nyugodtan hajthassuk álomra fejünket, és ne befizetetlen sárga csekkek lebegjenek a szemünk előtt. Szeretnénk, hogy szép házban éljünk, és szép legyen az ágytakarónk. Legalább olyan szép, mint a szomszédé.

“Szeretünk többet mutatni annál, mint amink van. Ha ehhez rendelkezésre állnak olcsó és könnyen elérhető hitelek, akkor felvesszük ezeket – állapítja meg Jaksity György pénzügyi szakember, a Concorde Értékpapír Zrt. elnöke. – Ezáltal több pénzünk lesz, mint korábban, vagyis többnek érezzük magunkat, csak éppen azt felejtjük el, hogy azt, kamattal együtt, vissza is kell fizetni. Ám ehhez nem takarítunk meg eleget – sok család került ezért nehéz helyzetbe az elmúlt néhány évben. Sajnos, a válság sem tanított meg bennünket az óvatosságra. Most persze a legtöbben nagyon megijedtek, de véleményem szerint, néhány év után minden menni fog ugyanígy tovább.

Önpusztító “savanyújóskaság”

Ha kevesebb család élne létbizonytalanságban, a boldogsághoz való viszonyunk is megváltozhatna. De tény, hogy sok honfitársunk a rendelkezésére álló pénzmennyiségtől teszi függővé lelkiállapotát, marcangolja önmagát, visszatekint, megbán, a múlton kesereg, félti családját. Pedig ez az állandó belső nyomás is az egészségünk ellen hat.

“Elég nagy szakadék tátong a között, amit a magyarok a saját egészségükről és boldogságukról gondolnak, és mint amilyen az valójában – mondja dr. Falus András professzor, akadémikus, az Eduvital Net Nonprofit Egészségnevelési Társaság elnöke. – Lényeges például a közösséghez való viszonyunk. Sok köze van az egészségünkhöz annak, hogy esténként szerető családhoz térünk-e haza, hogy egy nagyobb csoportban – iskolában, munkahelyen – jól érezzük-e magunkat, kibontakoztathatjuk-e önmagunkat. Számos tulajdonságot öröklünk, de az életmódunkat képesek vagyunk befolyásolni. Tévedés, hogy a magyarok ennek ellene dolgoznának, ne essünk át a ló túloldalára! Abban vagyunk mások más nemzetbélieknél, hogy többet marcangoljuk önmagunkat. De vigyázat: a kincstári »savanyújóskaság« önpusztító! Egészségesebbek lennénk, ha kitörnénk ebből – hiszen a beteg ember is hamarabb épül fel, ha optimista és képes megélni a mindennapok »apró szépségeit«. Tanítsuk meg a gyermekeinket is relaxálni, pihenni, szemlélődni, kilépni a »tenni akarás görcséből«, néha megállni és elmélázni az eredményeinken. Amit örököltünk, az nem sors, hanem valószínűség. Dönthet úgy bárki, hogy máshogy akarja csinálni.

Úgy nyertek, hogy vesztettek?

Úgy tűnik, a rendszerváltó nemzedék a legnagyobb vesztese az elmúlt 25 év változásainak. Mi ennek az oka?
“A baby-boom generáció (a II. világháború után születettek) a legnépesebb a társadalomban – és a felmérésünkben is –, de sem életkor, sem társadalmi helyzet tekintetében nem egységes csoport. Számukra a rendszerváltás két alapvető változást hozott: a függetlenség, szabadság élményét és az anyagi helyzet változását. A függetlenség – amely az idősebbek számára eleve nem jelentett fontos értéket – a megszokott rutinok és a kiszámítható, tervezhető jövő elvesztését jelentette, amire egyáltalán nem voltak felkészülve. Az anyagi helyzet ugrásszerű javulását, a »nyugati életszínvonal« élményét, amiről korábban álmodoztak, pedig csak a társadalom töredéke élhette meg, és ez súlyos csalódást okozott.”

Így látnak minket a külföldiek

“Nincs szemünk arra, hogy észrevegyük a jót”

A francia Cooky, azaz Szelba Christian George, a Music FM műsorvezetője több mint tizenöt éve él Magyarországon.
“Édesapám magyar, de Párizsban nőttem fel. Ott kezdtem rádiózni. A magyarokban leginkább az fogott meg, hogy mosolygósak és segítőkészek. Persze én is érzem azt a pesszimizmust, ami az itteni emberekre sokszor jellemző, és azt gondolom, ezen tényleg változtatni kéne. Merthogy minden országban vannak problémák, és manapság sehol sem könnyű az élet. Szeretném, ha kicsit optimistábbra hangolódna az általános közérzet, hiszen Magyarországon minden megvan ehhez. De valahogy nincs szemünk arra, hogy észrevegyük a jót, és megbecsüljük, amink megvan.”

“Mintha túl fontos volna a hatalom és a pénz”

Dr. Lee Bumkyu koreai orvos, akupunktőr tíz éve él Magyarországon a családjával.

“Amikor Magyarországra érkeztem, az volt az első benyomásom, hogy az emberek élvezik a szocializmus kora utáni szabadságot és a kapitalizmust. A kommunikáció nehéz volt, de sok nagyon rendes emberrel találkoztam, különösen Érden, ahol élek és praktizálok. Úgy vettem észre, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű valaki, nagyon nyitottan viselkednek vele a magyarok. Úgy általában is fontosnak találják az emberi kapcsolatokat és az úri modort, a képességeiket, potenciáljaikat pedig szenvedélyesen fejlesztik. De azt is észrevettem, hogy hiányzik a jó ügyfél megbecsülése, a »szolgáltató« szemlélet. Különösen igaz ez az állami szférában: az államigazgatási, rendőrségi tisztségviselők gyakran megengedik maguknak, hogy ridegen kezeljék az ügyfelek problémáit. A versenyszféra már jobban támogatja az együttműködési és kezdeményezőkészséget. De nagyon kevesen hajlandók beismerni, hogy hibáztak, és elbeszélgetni a bírálóikkal. Kevés boldog emberrel találkozom, leginkább 50-60 éves párokkal, akiknek szép otthonuk, rendezett anyagi hátterük, stabil munkahelyük van, és évente két-három alkalommal külföldre tudnak utazni. Dél-Koreában sem boldogabbak az emberek, de mintha a magyaroknak túlságosan fontos volna a pénz és a hatalom. Szerintem mindenki boldogabb lenne, függetlenül a hovatartozásától, ha értékelné, amije van, és hálás tudna lenni érte.

“A magyarok kifejezetten széplelkűek”

A lengyel Karolina Tomaszewicz több mint három évig élt itt, egy női magazin képszerkesztője volt.
“A szerelem hozott Magyarországra. Kilenc éve, egy görögországi nyaraláson ismertem meg a barátomat, Dénest. Nemsokára Magyarországra költöztem. Elsőre nehéz volt számomra a nyelv, de mindenki szívesen segített. Nagyon jól éreztem magam itt, és nem mondanám, hogy a magyarok lehangoltak. Inkább nagyon érzékenyek és nosztalgikusak, és kifejezetten széplelkűek. Ráadásul valóban létezik a legendás magyar–lengyel barátság. A világon máshol nem tapasztaltam ekkora rokonszenvet a lengyelek iránt, mint ami a magyarokban tényleg ott van. És eléggé lazák is. Bár úgy láttam, fontos számukra a munka, de azért nem feledkeznek meg arról sem, hogy élvezzék az életüket. Mindig kerítenek időt egy kávéra, némi lazításra, vagy arra, hogy ápolják a barátságaikat.”