1. Rendszeres hármasmetrózónként egy minél előbbi felújítást, hogy ne kelljen napi jelleggel átélni a halálfélelmet.
2. Biciklis-felüljárókat és csúcsszuper, járókelőmentes, így totál biztonságos bicikliutakat.
3. Fel lehetne turbózni valahogy a Dunát, hogy ne csak akkor élvezzük a világörökség-listás panorámát, amíg a dugóban araszolunk a rakparton. Érezzük, hogy valami elkezdődött, például a Város és a Folyó nyári piknikjén idén már egész sokan élvezték a víz közelségét, de baromi jó lenne, ha valahogy még jobban ki lenne használva a Duna-part, és menő dolgokat lehetne ott csinálni télen-nyáron – mert a Duna szép. A partja még szebb. Szeretnénk például egyszer a Dunán átszelni a várost délről északra, a retikülünkben a BKV-bérletünkkel úgy, hogy beérjünk vele munkába. Lehetne strand és sok-sok lakóhajó, elérhető, barátságos hajós éttermek, hajós kocsmák.
4. Szélvédett buszmegállókat és villamosmegállókat, ahol nem hasít át télen a –10 fokos szél, és reggel nem kívánjuk azt, hogy bárcsak űrhajósruhában indultunk volna munkába.
5. Nem várjuk mi, hogy mindent a polgármester intézzen el, így is minden hétre jut egy remek alulról jövő kezdeményezés vagy éppen menő üzleti vállalkozás. A vezetéstől csak azt várnánk, hogy legyen rugalmas, és engedje az új, akár szokatlan dolgokat megvalósítani.
6. Pisiszagmentes tereket és kakiszagmentes járdákat! “Sötét, mint egy koszos vályú“, így jellemzi a budapesti utcákat a Kulo City című városképregény Stark Attilától. Nem ma jelent meg, de például a VII. kerületi Dembinszky utcában még most is ugyanúgy kakival van kikövezve a Városligetig vezető út. Aki tudatos, már most is felszedi a kutyája után, aki nem, azt bombázzák szemléletformáló ingerekkel, és ha kell, büntessék. És takarítsanak! Ahogy sok országban megoldják.
7. Kitalálhatnának valamit a biztonságos villamosközlekedésért, mert borzasztóan veszélyesek néhol az átkelők: sok helyen hiányoznak vagy túl keskenyek a járdaszigetek, az a csoda, hogy eddig nem maradt ott senki. Az emberek is felelőtlenek, de a tömeg olykor irracionális viselkedésével is számolni kellene a tervezésnél.
8. Kisebb városoknál gyakori, hogy a helyi lakcímkártyával rendelkezők kedvezményeket kapnak a helyi fürdőkben, múzeumokban. Gyerekkorunkban ezért jártunk szigorúan személyivel a strandra. Ehhez hasonló kedvezményekkel lehetne erősíteni azt az érzést, hogy Budapest gondoskodik a budapestiekről. Kerületenként is lehetne alakítani így a helyi kötődéseket.
9. Még több szépen rendezett parkot, ahol munka után, hétvégénként leülhetünk a fűbe beszélgetni, vagy ha arra támad gusztusunk, kaphatunk a zöldben egy jó sört, fröccsöt vagy vacsorát. Az igényt bizonygatni már nem kell, ahogy létrejött a Millenáris Park, a Gödör, a Kopaszi-gát vagy a Nehru-park a Bálnánál, mind azonnal belaktuk őket, és közben azt éreztük, hogy csak jó dolgunk van nekünk itt.
10. Rendes, értelmes, felelős hulladékgyűjtést! Például ne szüntessék meg az egyetlen autó nélkül is elérhető szelektív szemetest a belváros közepén azzal a felkiáltással, hogy a társasházba beállítottak két szelektív kukát, amik az üvegeket nem fogadják be. A város által termelt felesleget próbálhatnánk még okosabban kezelni, hogy ne csak mutatóba legyenek olyan megoldások, mint amikor a Széchenyi Fürdő termálvizével kezdték fűteni az Állatkertet.
+1. Ha már nagyon jól állunk: ingyen wifit mindenhová!
