Az 50 éves Frank van den Bleeken három éve küzd azért, hogy jóváhagyják eutanáziakérelmét. A nyolcvanas években nemi erőszakért és gyilkosságért elítélt fogoly azzal érvelt, hogy nem tud erőszakos nemi késztetésén uralkodni, veszélyes a társadalomra, és sosem szabadulna ki a börtönből. “Mi értelme van, hogy az idők végezetéig itt üljek és megrohadjak. Akkor inkább az eutanázia.” “Hihetetlen pszichés szenvedésre” hivatkozott, és mielőtt kérelmét jóváhagyták, a bizottság megvizsgált minden lehetséges kezelést. Halála előtt két nappal szállítják át a kórházba, hogy “emberhez méltó” körülmények között búcsúzzon el a családjától.
Kérdés, hogy mégis miért dönthet szabadon a sorsáról az, akit egyszer elítéltek? Mivel Belgiumban 1996 óta nincs halálbüntetés (az utolsó kivégzést 1950-ben hajtották végre), több kérdést is felvet az eset. Van den Bleeken esete óta még 15 elítélt adta be eutanáziakérelmét, és a bizottság szerint ez a szám nőhet. Az eutanáziatörvény megalkotóinak nagyon nem tetszik, hogy a foglyok a büntetés alternatívájaként gondolnak a kegyes halálra, amelyet gyógyíthatatlan betegek miatt engedélyeztek.
Az aktív eutanázia 12 éve kérhető az országban, és évente 1400 ember vet így véget életének – egy új törvény szerint már kiskorúak is kérhetik. Az amúgy is folyamatosan kritizált eljárás olykor igazán heves vitát vált ki: 2013-ban egy siket ikerpár, Marc és Eddy Verbessem kérvényezte az kegyes halált, miután megtudták, hogy egy genetikai rendellenesség miatt hamarosan megvakulnak. A transzszexuális Nathan Verhelst tavaly októberben halt meg azután, hogy számos nemváltoztató műtéte nem sikerült.