Nem veszik ki a padból
Írtunk már arról, hogy Budapesten van olyan általános iskola, ahol néhány nap után maga az igazgató tartott szülői értekezletet a tankönyvek siralmasságáról, jelezve, hogy inkább a régieket fénymásolják majd ebben a tanévben. Most hagyjuk, hogy mi van egyes tankönyvekben, milyen ostobaságokra nevelik a gyerekeket.
Ezúttal olyan iskoláról hallottunk, ahol a tanár szülői értekezleten sírta el magát, hogy évtizedes pályafutása alatt még nem találkozott ilyen használhatatlan, koncepciótlan könyvekkel, mint az idei magyar irodalom és a matematika. Az egyik szülő, akinek ebbe az ominózus osztályba jár a gyereke, azt mondta nekünk: a tanár tulajdonképpen az állását kockáztatja akkor, amikor a könyveket csak havonta egyszer hajlandó kivenni az iskolapadból.
3×2 = 2×3?
“Megmondta, hogy nem hajlandó olyan dolgokat magyar irodalom címszó alatt tanítani, mint családlátogatás, ami eleve elavult dolog. Meg hogy a matematikakönyvben az szerepel, hogy a szorzás felcserélhető művelet. Erre hozta nekünk szülőin példának, hogy nagyon nem mindegy, 2×3 gyógyszert kell-e bevenni, vagy 3×2-t” – mondja a nő.
A taktika tehát a következő: a tanár, hogy valamennyire védje magát, néha a kötelező könyvből ad fel házi feladatot a gyerekeknek, de csak annyit, amennyit muszáj. Azaz, az év végére jó, ha a munkafüzet húsz százaléka lesz kitöltve. “Ezt persze ügyesen csinálja, úgy, hogy a gyerekeknek ne tűnjön fel: gyakorlatilag a munkafüzetbe a minimálisat tollba mondja nekik. Rendeltünk egy mesekönyvet és a hozzá kapcsolódó munkafüzetet, ami teljesen szabályellenes, de mégis a szülői értekezleten 100 százalékban szavaztuk meg ezt a javaslatot.”
A tanár pedig úgyis tudja előre, mikorra várható tanfelügyelő, vagy mikor jön valaki megnézni a tanítását, azokra az órákra másként készül majd. Egy másik szülő azt mondja, mivel az úgynevezett kiegészítő tankönyvekre nincsenek szabályok, a tanár ezt a bizonyos “kiegészítő tankönyv” címén tanítja a gyerekeknek. Sokat fénymásol, ezekből már most, szeptember végére egy kisebb dosszié telt be.
A 70. oldalon kezdték
Egy másik iskolában is forradalmárnak számít az a tanár, aki naponta visz be fénymásolt lapokat az iskolában: ő főleg a matematikakönyvet tartja elfogadhatatlannak. Emiatt szeptemberben a gyerekeknek a 70. oldaltól kezdett el tanítani, mert szerinte teljesen strukturálatlan, hibás és elavult a könyv. “A szülői értekezleten azt mondta nekünk az osztályfőnök, hogy ha nem bánjuk, dobjunk össze fejenként ezer-valahány forintot, és megrendel egy új könyvet, mert amiből tanítania kéne, azt maximum felmosórongynak tudná használni” – mondja egy másik szülő.
Mivel az osztályfőnökben minden szülő megbízik, nem is volt kérdés, hogy megveszik az új könyvet. A kötelezőt persze itt is a padban tárolják a gyerekek…
A tanárok tavaly először úgynevezett kísérleti tankönyveket is megrendelhettek, ám azokba nem nézhettek bele, így sok pedagógus inkább az ismert rosszat választotta. Merthogy a legtöbb helyen maximum két kiadó két tankönyve közül rendelhettek. “Megmondta a matektanár, hogy nem fog kísérletezni a gyerekeken, nem rendel olyat, amit nem ismer. Rendelt hát olyat, amit ismer, ezzel kipipálta a feladatot, viszont most megállás nélkül fénymásol a korábbiakból” – meséli egy másik szülő, akinek harmadikos a gyereke.
Akikről írunk, ők a lelkiismeretes tanárok. Akiknek nem mindegy, mit tanítanak, akik nem csak letudni akarják a kötelezőt. Ellenkező esetben a gyerek szépen megtanulja, hogy a szorzás minden esetben felcserélhető, és hogy 2×3 ugyanannyi, mint 3×2…