1. Ha újraélhetné élete egyetlen pillanatát, melyik lenne az?
A háború után sok özvegyasszony volt, aki nem tudta a kertjét megművelni, és én kiépítettem egy szerény egzisztenciát magamnak abból, hogy kertápolást vállaltam. Egy hideg novemberi nap volt, és én ástam valaki kertjében. A háziasszony kiállt a konyha ajtajába, és kiabált: “Gyurka, van itt egy tányér meleg krumplileves, biztos jólesne magának, jöjjön, egyen!” A sparheltből sütött a meleg, leültem a hokedlire, kezembe vettem a forró tányért, és úgy éreztem, enyém az egész világ.
2. Mit csinál legszívesebben olyankor, amikor nem kell csinálnia semmit?
Ilyen még nem volt az életemben. Az unatkozás fogalmát nem ismerem. Amikor csak ülök a gondolkodós fotelomban, és úgy nézek ki, mintha nem csinálnék semmit, olyankor a teendőimen gondolkodom.
3. Mi az a tulajdonság, amit leginkább kedvel a másik nemben?
A szeretet, amiből azért nincsen korlátlan mennyiségben. Az élet folyamán változik, hogy az ember hogyan osztja meg a környezetében úgy, hogy még a növényeknek és az állatoknak is jusson belőle.
4. Mi volt élete legfájdalmasabb élménye?
Apám halála. Ő nagyon fontos személy volt az életemben. Zsidó volt, de nem tartott kapcsolatot a zsidósággal, nagyon magyarnak érezte magát. A zsidóüldözés idején birtokának egy részét elvették, és sok megaláztatás érte – meggyőződésem, hogy az vitte el. 23 éves voltam, és nagyon élénken előttem van a temetése: az emberek levett kalappal kísérték a sírjához. Nagyon szerették, mert jó ember volt – igazi humanista.
5. Melyik a kedvenc könyve és miért?
Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvét már a megjelenés évében, 1937-ben elolvastam, és azóta nagyon sokszor. Mindig más és más visszhangot ver bennem.
6. Mi a legértékesebb tulajdona?
Az is egy könyv: a Posoni kert, Lippai János jezsuita szerzetes tollából. 1666-ban jelent meg először, nekem egy 1678-as kiadása van meg. Gyönyörűek a barokkos betűk és mondatok – csupa gyémánt ez a könyv. Egy barátomtól kaptam. Gyakran leveszem a polcról, beleolvasok, és olyan jókat tudok utána aludni!
| Bálint György • Bálint György kertészmérnök 1919-ben született Gyöngyösön, középbirtokos családban. • 1949-ben mezőgazdasági mérnöki diplomát szerzett. • Dolgozott a Földművelésügyi Minisztériumban, a Kertészeti Kutatóintézetben, majd a termelésben, agronómusként. 1967–81 között a Kertészet és Szőlészet főszerkesztője. • Ezt követően 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című magazinjának Bálint gazdájaként ismerte meg az ország. • 1994–98 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő. • Hosszú évekig írta “húgának” címzett leveleit a Nők Lapja kertrovatába. |
7. Hová költözne el legszívesebben és miért?
Nagyon sokszor lett volna alkalmam elmenni innen, de a föld szeretete mindig idekötött. Örökre nem mennék el sehová, de eltöltenék hosszabb időt Új-Zélandon. Voltam már tanulmányúton, és nagyon megtetszett az a “zöld ország”, és az egyszerű, határozott gondolkodású lakói.
8. Melyik a kedvenc idézete?
Jókai Mór írta az Arany emberben: “Az állat megérzi, ha úgy beszélünk hozzá, mint az emberhez. Azt hiszem, a fák is hallgatnak, és nézik azt, aki őket szeretve ápolja, és megérti titkos óhajtásaikat. És büszkék rá, ha ők is örömöt szerezhetnek annak. Óh, a fák oly okos lények, azokban lélek lakik! Én gyilkosnak tartom, aki egy nemes fát kivág.”
9. Ha más hivatást kellene választania, mi lenne az?
Földbirtokoscsaládból származom, és apám már hároméves koromban kivitt a szántóföldre, az istállóba és a szőlőbe, hogy tudjam, amit egy gazdának tudnia kell. Ez annyira meghatározó, hogy még egyszer légitámadás idején is, amikor a mezőn hasaltam a bajtársaimmal, a füveket vizsgáltam. Talán lovasoktató még szívesen lettem volna. Nagyon jól lovagoltam, versenyeztem is.
10. Hisz a halál utáni életben?
Nem. A természet törvényeiben hiszek. A halál természetes és végleges következménye az életnek. Nagyon sokszor a közelében jártam a 95 évem alatt. De a tőle való félelmet elveszítettem, amikor átéltem a holokausztot. Volt alkalmam számot vetni mindennel. Nem hiszek a lélekvándorlásban, de abban igen, hogy a gének valamit továbbvisznek belőlünk az utódokba. Ahogy a fa gyökeréből, amikor kipusztul, sarjak nőnek ki, az emberi élet is megújul. Van egy fiam, unokáim, dédunokáim, akik nemcsak a testi, de a lelki “örökségemet” is továbbviszik. A Kertészeti Egyetemen szereztem az első diplomámat, ugyanazon az egyetemen végzett a fiam, aki ott 25 éven keresztül egyetemi tanár is volt, és ugyanott végzett az unokám is. Akadémiai fokozatot is szereztünk mindhárman. Az ötéves kis dédunokám már kitűnően ismeri a gombákat. Szeretném tisztességesen befejezni ezt a hosszú életet, úgy, hogy az utódok valamit gondoljanak arról az emberről, aki jómódú családból indult el, de ő maga sosem lett gazdag, egész életét munkával töltötte el, és békességben távozott. Nem megyek el a földről, mert a végrendeletemben meghagytam, hogy a hamvaimat egy szántóföldön szórják szét. Porból lettünk, porrá leszünk – ez így van rendjén.
 Idén 65 éves a Nők Lapja, olvass bele ünnepi számunkba!
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
