A héten ellátogattam az egyik, hozzánk közel eső bevásárlóközpontba, és belépve majdnem leesett az állam. Olyan sürgés-forgás, kapkodás volt mindenütt, mintha legalábbis a hétvégéig kötelező lenne elkészülni mindennel. Az áruház hétköznap délelőtt zsúfolásig telt emberekkel, akik elől amennyire csak tudtam, próbáltam lehúzódni, mielőtt elsodortak volna az eszeveszett tempóban. Igazán megviseltek pedig az eladók voltak, holott még nagyon messze vagyunk az ünnepektől, biztos lesz ez még rosszabb is.
Sok helyen látom, hogy a rokonok már-már presztízskérdést csinálnak abból, hogy a pár kinél tölt el több időt, felesleges konfliktushelyzeteket generálva ezáltal. Nálunk szerencsére ilyen problémák nincsenek, ugyanakkor tény, hogy a “Mennyből az angyal” 21-étől 27-éig minden nap elhangzik valahol, ha nem így lenne, talán az lenne a furcsa.
Az egyik fő stresszforrás a legtöbb esetben mégis az ajándékvásárlás. Ettől az őrült nyomástól idén lesz harmadik éve, hogy sikerült megszabadulnom, egy nagyon egyszerű módszer segítségével. Pár éve, amikor a munkám miatt nem jutott időm naphosszat a várost járni, készítettem egy nagyon pontos táblázatot, amin mindenki szerepelt, akinek ajándékot szerettem volna venni, és egy-egy váratlan helyzettől eltekintve tartottam magam a listához. Ilyet sokan írnak, de a legtöbbször összenyomorgatott papírfecniként végzi egy kabátzsebben, míg szerzője, mint aki előtt mézesmadzagot húztak el, a plázák forgatagában találja magát. Régen rossz, amikor úgy korzózunk az üzletek között, hogy “szeretnénk megtalálni a tökéletes ajándékot valakinek”, vagy csak valami “apróságot” keresünk, nehogy jelentéktelennek tűnjön a csomagunk. Épp az a bizonyos különleges, már-már művészi része veszik el az egész folyamatnak, amiből kiderül, mennyire áll hozzánk közel az, akit meg szeretnénk lepni.
A másik főstresszforrásról, a vendéglátásról a Wonder Woman blogon olvadhatsz!
