A rendőrség honlapján január elején közzétett térfigyelő kamerás fotó és felhívás kellett ahhoz, hogy a férfi, aki még júliusban megerőszakolt egy 52 éves nőt az Erzsébet és a Dob utca sarkán, feladja magát. Ez a rendőrségi felhívás közzétételének másnapján megtörtént. A férfi egy társával éjjel fél négykor az utcán szólította le a nőt, majd megfenyegette és megerőszakolta, miközben a társa ezt végignézte.
Az ügyészség indítványozta a 23 éves H. Dávid előzetes letartóztatását, de a bíróság úgy döntött, hogy a szexuális erőszakkal vádolt férfi szabadlábon maradhat. Döntésüket azzal indokolták, hogy a férfi büntetlen előéletű, állandó lakcímmel rendelkezik, van munkája, és maga jelentkezett a rendőrségen, ezért vélhetően tisztában van a tette következményével.
Az ügy több okból is felháborodást szült.
A Velvet újságírói megkérdezték a rendőrségtől, miért vártak több mint fél évet a nyári videofelvételek és a felhívás közzétételével. Az áldozat még az erőszak napján feljelentést tett a rendőrségen, tehát semmi sem indokolta a több hónapos késedelmet. Azt a választ kapták, hogy “a nyomozóhatóság most látta szükségesnek a felhívás kiadását”.
A bíróság döntésén is sokan felháborodtak. Az eddig ismertek alapján azonban a bírói döntés igenis helytálló lehet.
Az illető
- önként jelentkezett a hatóságoknál,
- beismerő vallomást tett,
- az áldozattal való szembesítése is megtörtént,
- és a társát is megnevezte.
A másik férfi – aki egyébként külföldön él – hazautazott, és szintén együttműködött a hatóságokkal. Fontos tisztázni: a bíróság nem az eljárást szüntette meg, csupán úgy véli, az elkövető nem fog megpróbálni kibújni a felelősségre vonás alól, és elrejtőzni valahol.
Fotó: police.hu
Más kérdés, hogy mi szüli az emberekben az indulatot egy hasonló hír hallatán.
Erőszak egy forgalmas helyen, egy nyári éjszakán. Egy 52 éves nő nincs biztonságban egy huszonéves fiataltól. Megdöbbentő és elborzasztó. Nap mint nap nők ezrei járnak arrafelé és más, eddig biztonságosnak gondolt helyeken. Úgy érezhetik, sehol sincs biztonságban az ember, akármit is visel, és akármilyen korú is, hiszen akár fényes nappal jövet-menet is áldozattá lehet válni.
Az “én is lehettem volna” ott motoszkál mindenkiben, és a zsigereinkben azonnali igazságtételt, bosszút akarunk, nem hosszadalmas procedúrát, ahol egy erőszaktevő szabadon mászkál, és a jogerős ítéletig éli a világát. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy egy jogállamban élünk. Az elkövetőknek is vannak jogaik. Az ügyészség, a bíróság és a védőügyvéd triásza végzik a dolgukat, ha a rendszer jól működik, ebben senki nem találhat kivetnivalót.
De nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a cikkünk apropóját adó hír miatti felháborodás egy nagyon fontos és sajnálatos tényre világít rá. Az emberek nem bíznak sem a hatóságokban, sem az igazságszolgáltatásban. Ha csak a nemi erőszakot tekintjük, egészen biztos, hogy hatalmas szerepe van ebben annak, hogy sokan úgy érzik, a törvények nem elég szigorúak, és a hatóságok nem az áldozatok mellett állnak.
Egy bírónő maga is azt nyilatkozta az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezetnek, hogy ha megerőszakolnák, ő bizony nem merne feljelentést tenni és eljárást indítani. Egy bírónő, aki ismeri a rendszer zegzugait. Aztán felrémlik előttünk a Zsanett-ügy, a rendőr vádlottakkal, és a kétes körülmények közt eltűnt bizonyítékokkal. Az is eszünkbe jut, vajon nem csak azért jelentkezett-e önként a tettes, mert az ügyvédje jól “kiokosította”, így lehet ezt a legkönnyebben megúszni. Eszünkbe jut a baranyai rendőrség “Tehetsz róla…” videója is, hogy “Tehetsz róla, tehetsz ellene”. Nem úgy tűnik, hogy ezek az esetek megelőzhetőek lettek volna, vagy ahogy azt általában az emberek gondolják, a nők maguk is hibáztathatók azért, mert ők voltak ott, és velük történt meg ez a tragédia. A tájékozottabbaknak az is felrémlik, hogy nem meglepő ez a rendőrségi hozzáállás, hiszen itthon a nemi erőszak áldozataival foglalkozó hatósági munkatársak számára nincs semmiféle képzés.
Miért nem bízunk az igazságszolgáltatásban?
A sok apró mozaik egy rémisztő képpé áll össze: nem bízunk az intézményrendszerben, aminek az lenne a dolga, hogy hogy az elkövetők helyett az áldozatokat védje, és azokat, akik ilyen bűncselekményeket követnek el, minden ilyen nyilvánosságot kapott ügyben figyelmeztesse: a nők elleni erőszak bűncselekmény, és bűnhődni fognak érte.
Hiába tették közzé pár napja a biztató statisztikát, hogy a bíróság elé kerülő ügyek kilencven százalékában bizonyítást nyer a vádlott bűnössége, és az erőszakolót elítélik, a közbizalom helyreállításához ennyi kevés.
Marad a felháborodás és a reménykedés, hogy az igazságszolgáltatásban mégis meg lehet bízni, és hogy a szexuális bűncselekmények elkövetői igenis és tényleg megbűnhődnek, hogy az áldozatok számíthatnak a rendszerre, és így az áldozatok közül egyre többen mernek majd a hatóságokhoz fordulni.
Reméljük.
