Élete nyitott könyv, mert az a ritka világsztár, aki nem takargat semmit. Még azt sem, hogy a genetikai betegségtől tartva mindkét mellét megoperáltatta, mert hat gyermekével és imádott férjével olyan sokáig szeretne élni, ameddig csak a jóisten engedi. Olvasóink tudják jól, sokszor beszélgettünk Angelinával. A mostani interjúra New Yorkban került sor annak kapcsán, hogy bemutatták új filmjét, a Rendíthetetlent, amit hamarosan a magyar mozikban is vetítenek.
Tíz év után most, hogy papírod is van róla, hogy összetartoztok, mennyivel kötődsz jobban a párodhoz?
Hogy mit jelent a papír? Egyikünk se érezte, hogy hiányzik, mert olyan tökéletes harmóniában élünk egymással is, a gyerekekkel is, amitől se elválni, se elszakadni nem tudunk, és nem is akarunk. Azért házasodtunk össze, hogy ezt még jobban hangsúlyozzuk, és meg akartuk ünnepelni a gyerekekkel, hogy összetartozunk. Persze más íze van a számban, mikor kimondom, hogy “a férjem”, sokkal bensőségesebb…
Olyan tüneményes volt az esküvőtök, hogy sokan talán meg is irigyelték, miért nem akkor házasodtak össze, amikor már megvoltak a gyerekeik…
Tényleg bűbájos volt. Édes. Főleg az, hogy a gyerekek akkora lázban égtek, és annyira beleélték magukat. Knox és Shiloh azt a feladatot kapták, hogy egy kispárnán hozzák a gyűrűket, és valahol láttak valami rajzfilmet, ahonnan lerajzoltak egy kispárnát, és ketten megvarrták. Még fogadalmakat is hímeztek rá. És annyira jó, hogy nem valami puccos nagy esküvőt csináltunk, hanem tényleg a legszűkebb családnak szólót. Mindenkinek javaslom, érdemes megújítani a házassági fogadalmukat a gyerekekkel…
Kinek az ötlete volt a fátylad a gyerekek rajzaival?
Az enyém… Mert az évek során a gyerekek annyit rajzoltak nekem is, Bradnek is, és már annyi pólót meg könyvborítót csináltunk a rajzokból, sőt Brad még ékszert is tervezett nekem belőlük, hogy… szóval ezek közül válogattuk ki azokat, amiket ráhímeztek a fátylamra, és még irkáltak is mindenféle krikszkrakszot, amit máig nem tudtunk megfejteni…
Biztos sokáig tartott, mire elkészült…
Az a vicc, hogy nem. Évekig halogattuk az esküvőt, és mindig fölmerült, hogy milyen legyen a ruhám, meg hogy milyen jópofa lenne egy hímzett fátyol, aztán a végén… két hét alatt kutyafuttában készült el minden. A Versace szalon dicséretére legyen mondva, hogy megcsinálták. Minden rajzból négy méretet vágtunk ki, és kipróbáltuk, melyik illik hozzá legjobban. Szóval nem kis munka volt, de összejött.
1999 óta ismerjük egymást, és azt kell hogy mondjam, az anyaság nagyon megváltoztatott.
Teljesen igazad van. Amikor az ember fiatal, nagyon tudja, mit akar, mit nem, mert csak saját magára koncentrál, ahogy egy kamasznak kell. Aztán eljön egy pont, mikor kinyílik körülötted a világ és rájössz, hogy ahány ember, annyiféle, és mindegyik másról szól. Engem az rázott fel, amikor életemben először eljutottam egy háborús zónába, és onnantól kezdve nem voltam olyan fontos magamnak. Aztán anya lettem, nem szültem, hanem örökbe fogadtam a kisfiamat. Soha nem fogom elfelejteni, amikor hazavittem Maddoxot, ott ültünk egymással szemben, és csak néztünk egymásra. Akkor esett le, hogy fogalmam sincs, mit fogok kezdeni, csak azt tudtam, mostantól róla szól az élet. Szépen cseng, hogy az ember másokért él, másokért tesz, de amikor tényleg ott a gyerek, akkor kapnak értelmet ezek a szavak. És a te életed másodlagossá válik az övéhez képest. Csodálatos dolog másokért élni. Nyugalmat ad, belső békét.
Bárhová is utaznak, a gyerekeket mindig magukkal viszik
Aztán szültél még hármat, és örökbe fogadtál kettőt, járod a világot mint tiszteletbeli ENSZ-nagykövet, színésznőként listavezető szupersztár lettél, rendezőként pedig a legnagyobbakkal vetekszel…
Nem terveztem semmit. Soha nem volt bennem az, hogy ezt vagy azt szakmailag el akarom érni, vagy hogy híres filmrendező legyek. Csak mesélni akartam a legjobb tudásom szerint. És a lehető legjobban ki akartam használni az életemet… Ha csak anya és feleség lennék, az is kielégítene… Jó-jó, biztos hiányozna egy kicsit, hogy valami mást is csináljak, de boldog lennék. És ha holnap vége, akkor is volt értelme az életemnek. De amíg szusz van bennem, addig mindent csak a lehető legjobban akarok csinálni.
Kérdezik is a rajongóid, hogy fér bele ennyi minden és mikor van időd magadra.
Az életem sokkal kevésbé mozgalmas, mint amilyennek látszik. Van egy férjem, aki mindenben a társam, van egy munkám, amit imádok, meg tudjuk oldani, hogy mind a ketten akkor forgatunk, amikor a másik éppen nem dolgozik…
Kivéve most, amikor te a Rendíthetetlent forgattad Ausztráliában, Brad pedig a Haragot Londonban…
Hát ez összecsúszott, tényleg. Nem is volt könnyű, és soha többet nem fordul elő. Olyan anyagi helyzetben vagyunk, hogy a gyerekek mindig velünk lehetnek, mert otthon iskoláztatjuk őket, és mindegy, hogy Máltán forgatunk vagy Angliában. Úgyhogy amikor azt látod, hogy ide-oda repkedek, akkor azért mindig együtt van a család. De persze ezt nem tudnám megcsinálni komoly segítség nélkül, illetve akkor sem, ha nem lenne rá pénzünk, de mindkettő megvan. Hát ezért vagyok én kivételes helyzetben. És sebészi pontossággal osztom be az időmet. Szinte mániákus precizitással. De ez sem különleges tulajdonság, minden szülő tudja, hogy gyerekek mellett másképp nem megy.
Tavaly októberben kapott kitüntetést a brit uralkodónőtől, II. Erzsébettől a szexuális erőszak elleni fellépése miatt. Január 8-án pedig találkozhatott Ferenc pápával.
És mikor marad időd Angelinára?
Sokan kérdezik. Annyira sokan, hogy már kezdem azt hinni, tényleg valami baj lehet velem és terápiára kéne járnom, hogy ezt valahogy helyre tegyem. Nem is tudom. Nem tudok pihenni. Nem tudok leállni. Szeretek a forgószél közepében lenni és megoldani a problémákat. Mindegy, hogy a világbékéről vagy egy filmről van szó. Akkor vagyok boldog, ha hasznomat veszik. És nem érzem jól magam, ha nincs dolgom.
Melyik gyerek hasonlít a legjobban hozzád…?
Jó kérdés, és még jobb a válasz. Shiloh és Maddox. Ami azért érdekes, mert az egyiket szültem, a másikat örökbe fogadtam. Mind a kettőben megvan az a bizonyos… – nem is tudom, hogyan mondjam – talán lendület? Szenvedély? De az összes gyerekünk hasonlít ránk, sok dologban meg egész mások. És ahogy cseperednek, egyre izgalmasabb az egyéniségük.
Mennyire foglalkoztat, hogy mit gondolnak rólad az emberek?
Én vagyok saját magam legkeményebb kritikusa. Olyan régóta vagyok ebben a szakmában, és veled is olyan régen ismerjük már egymást, hogy kimondani sem kell, mennyi mindent összeirkáltak és összefecsegtek rólam. Szeretném magamból kihozni a lehető legjobbat és legtöbbet, és közben tényleg csak az érdekel, hogy a gyerekeim mit gondolnak rólam. Hogy mennyire vagyok jó anyukájuk. Mert mi más számít az életben?
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
