Nem vagyok híve a bakancslistáknak, de egy expressz sebességével száguldó aszteroidától kedvet kaptam, hogy engedjek némi morbid fantáziálásnak: mi lenne, ha mégsem 1,2 millió kilométerre közelíti meg a bolygónkat (egy aszteroidánál az ilyen távolság amúgy is bagatell), hanem bumm, becsapódik? És olyan lángokat vet, amit az egész hollywoodi látványeffektus-kreátor gárda csak bámul.
Mivel már kevesebb, mint 5 órám van hátra, nem fogom azzal tölteni az időt, hogy őszintén megmondom a véleményemet azoknak, akik előtt most udvariaskodnom vagy jópofiznom kell. Sőt, igazából az is luxus, hogy most eszembe jutottak.
Bakancslista leendő aszteroidaáldozatoknak
11. Kezdetnek adhatnánk neki egy költőibb nevet. Így olyan, mint egy ételszínezék. Halál oka: 2004 BL86? Ne már!
10. Mentsük meg Matthew McConaughey-t.
Bárhol van, mentsük meg. És ha túléli a támadást, csupa okos és szép gyerekkel népesíti majd be a Földet, akik nem fogják tudni részegen elbetűzni a nevüket. Bruce Willis meg kapja magára a szkafanderét, és induljon ízibe megmenteni a világot.
9. Ha már önzetlenül megtettem két dolgot az emberiségért, a többi időt csak magamnak akarnám.
Eszek egyet diákkori szerelmemmel Mácsai Pállal, ha nincs jobb dolga így, élete vége felé, és ha a szakácsnak még van lelkiereje összedobni egy ötfogásos vacsorát. Ha belegondolok, akkor a zenészek mindhalálig játszottak a Titanicon, úgyhogy csak süljön az a szuflé, allez, allez! Mácsai rám néz a terapeuta pillantásával, és újra Zen vagyok.
8. Utána megeszek egy hamburgert a szerelmemmel, mert nyilván egy francia vacsorától senki nem lakik jól, és különben is, ő az igazi szerelmem (nemcsak képzelt diákkori), meg a hasfájás sem érdekel, mert az aszteroidától egycsapásra elmúlik. Közben elénekelném neki az I Will Always Love Yout, még ha az always viszonylag relatív is, és mivel meghalnánk, nem lenne alkalma arra, hogy röhögve felemlegesse.
7. Megkérdezném a halálfélelemtől kocsonyaként remegő Woody Allent, hogy valójában mi történt közte és nevelt lánya között és miért, mert a botrány óta nem bírom ugyanúgy végignézni egy filmjét se, mint azelőtt.
6. Nyugtatót osztogatnék a kutyusoknak, cicusoknak, lovaknak, mókusoknak – és bárki másnak, aki igényli –, hogy ne féljenek.
5. Elolvasnám annak a skandináv kriminek a végét, amit olvasok, hogy ki a gyilkos.
És ha már itt tartunk: valaki elárulhatná, miért halt meg Marilyn, ki volt Shakespeare, vagy miért kell annyi undorító szexista poént ellőni a Morning Show-ban.
4. Bevallanám a barátnőmnek, hogy megírtam azt az emailt A-nak, amiről megesküdtem, hogy nem fogom, és az lett a vége, ami. Ezt a maradék 3 órát már ne töltsük sopánkodással.
3. Olyan hangosan játszanám le a Miss Atomic Bombot, hogy egész Budapest hallja.
Jó, a bomba nem aszteroida, de attól még lehet egy jót bulizni. A középkori festményeken is mindig dzsiggelnek a csontvázak.
2. Na jó, csessze meg mindenki, aki azt mondta, hogy sajnálni fogom, hogy nincs még gyerekem, az a nyamvadt aszteroida az EGYETLEN indok, amiért kár, hogy január 26-án 17 óra 00 perckor nincs gyerekem. És ha elmúlt a világvége, letagadom, hogy ezt mondtam.
Elbúcsúznék a családtól, barátoktól, anélkül nem megy. Az Olive Kitteridge című fenomenális sorozatban – mindenkinek ajánlom, akit megkímél a 2004 BL86 – azt láttam, hogy a véletlenül hasba lőtt fiú azt üzeni szerelmének, hogy olajat kell cserélni a kocsiban. Könnyek, sírás nélkül nem menne, arra az óriási hálára pedig, amit érzek, nem elég ennyi idő. Úgyhogy cseréljenek olajat a kocsiban.
1. Végül elmennék a barátommal a Margit-híd közepére, ahonnan a legszebb a naplemente, és várnánk.
Remélhetőleg nagy fényességgel jön majd az aszteroida, hogy ne tudjuk megkülönböztetni a narancsvörös naplementétől.
Akik pedig túlélik, ne felejtsék el lekapcsolni a villanyt. Komolyan, nem irigylem őket: megnő az üvegházhatás, és savas esők, tűzvészek, cunamik pusztítanak majd mindenütt. Nemsokára ők jönnek.
