nlc.hu
Aktuális
“Te most akkor cigány vagy magyar ember vagy?”

“Te most akkor cigány vagy magyar ember vagy?”

Orsós János nem kap munkát, pedig végzettsége, tapasztalata alapján igencsak helye lenne a munkaerőpiacon. A Lakatos Bélát félreállító rendőrök rádióján ez hallható: "kisebbségiigazoltatás". Mindkét eset a közelmúltban történt, "természetesen" mindkét férfi roma. Közben kijött az ELTE legfrissebb kutatása az előítéletekről, melyben a számok azt mutatják, a többségünk inkább befogadó. Jó lenne, ha ez igaz lenne, de szerintem sajnos ez minimum vitatható.

Ül a férfi az autóban fényes nappal, nem megy sokkal, 45-öt mutat a kilométeróra. Biztonsági öve bekötve. Meglátja a rendőr, azonnal utánafordul, jelez, hogy félre kellene húzni a volánt. Odamegy, a sofőr lehúzza az ablakot, a rendőr odaszól a kollégájának: “kisebbségi vezeti az autót”. Le sem halkítja a hangját. “Mondja, maga most tényleg azért állított félre, mert roma ember vagyok? Mert egyébként az volnék” − szól a férfi a kocsiban, de választ erre már nem kap. Helyette erősítés érkezik, hamarosan öten állják körül az autóját. Megbüntetni nem tudják, nincs miért. Hamar hazamehet Ácsra, ahol egyébként polgármesterként dolgozik.

“Olvasom a hozzászólásokat, látszik, a társadalom néha mennyire nem érti meg, mi történik. Van, aki azt írja, magyarokat is igazoltatnak, más meg, hogy biztos az a bajom, hogy polgármesterként leállítottak. Nem veszik le, hogy itt nem magával az igazoltatással van a gond, hanem a kiválasztás kritériumával. Hogy valakit csak azért állítanak le, csak azért gyanús, mert cigány származású” − nyilatkozta az Indexnek Lakatos Béla.

“Legfőképp magyar állampolgár vagyok, ugyanolyan jogokkal és kötelességekkel, mint te!”

“Nem vagyok naiv, tudom, hogy van egy olyan réteg a roma társadalomban, akik tizenéves Audival vagy BMW-vel rohangálnak, és nem igazán tartoznak a becsületes réteghez − mondta a férfi az ATV-ben hétfő este. De látni kell azt is, hogy a legtöbb roma sorsa bizony születésétől fogva meghatározott. Ahogy a szegényeké is. Nemrég megkérdezte tőlem egy ember, hogy akkor te most cigány vagy magyar vagy? Azt feleltem: Cigány vagyok, erős magyar öntudattal és magyar vagyok, erős cigány öntudattal. De legfőképp magyar állampolgár vagyok, ugyanolyan jogokkal és kötelességekkel, mint te!”

A polgármester az eset után elkérte a rendőrök azonosítóját és feljelentést tett. Az ORFK közleményben tudatta, hogy eljárást indított. A rendőröket szerdán hallgatják meg.

Amúgy a történet sajnos amolyan hétköznapi eset. Mert melyik nap nem olvasni olyan esetről, hogy egy roma származású ember nem kap albérletet, másoknak beszólnak, vagy csak úgy elhajtják egy állásinterjúról? Ehhez képest az ELTE kutatása (Cigányellenesség ma: a cigányokról alkotott kép a mai Magyarországon) arról ír, hogy a magyarok többsége elfogadna roma embert szomszédjának vagy munkatársának. Partnerének mondjuk már kevésbé. Ahogy egyébként arab, kínai, zsidó, orosz, vagy román származású élettársat sem szívesen választanánk. Ami a számokat illeti, a válaszadók mindössze 12 százaléka tudta, hogy hány roma él ma az országban. Kétharmaduk az egymillió roma helyett kétmilliót tippelt.

Alapvetően hiszek a kutatásoknak, de azért egy-egy rázós téma esetén mindig belegondolok, hogy vajon az elvi válaszaink egybeesnek azzal, amit valójában érzünk, gondolunk? Vagy azzal, amit tennénk, ha például egy népes roma család költözne a szomszédunkba? 

Integráció, vagy “el innen”?

A kutatásban a megoldások között az első helyen végzett az “olvadjanak be a többségi társadalomba”, de az is nagyon népszerű volt, hogy “különüljenek el” vagy “fogják magukat és költözzenek el innen”. Legkevesebben arra szavaztak, hogy integrálódjanak, megőrizve a saját kultúrájukat. A megkérdezettek többsége az oktatásban-nevelésben látná a további megoldásokat, mások a segélyeket növelnék. A megkérdezettek 13 százaléka szélsőségesen cigányellenes volt. 41 százalék a “csak” elutasító kategóriába került. Meglepő vagy sem, a negatív véleményt megfogalmazók többsége 18–39 év közötti.

Összegezve még egyszer: a kutatás szerint a többségünk befogadó.

A többségünk vajon tényleg az lenne?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top