nlc.hu
Aktuális
Szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás: vihart kavart az elsőfokú döntés

Szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás: vihart kavart az elsőfokú döntés

Megszületett az elsőfokú ítélet az elmúlt idők egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási ügyében. Mindenki meglepetésére a szülők szabadon távozhattak, a szexuális erőszak vádja alól a szakértő teljesen kimosta őket. Szakértőkkel elemeztük a keddi döntést.

“Külső személy befolyásolhatta”

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási ügye 2013 novemberében derült ki, legalábbis a közvélemény számára. A vádirat szerint Szigetszentmiklóson a szülők szabályosan kínozták három kiskorú gyermeküket, és bár a gyerekek később a nevelőszülőknek meséltek szexuális abúzusról is, a bíróság ebben a pontban, első fokon teljesen felmentette a szülőket – írta meg az Index. A nem jogerős ítélet szerint csak kiskorú veszélyeztetésében bűnösek, amiért két év börtönbüntetés járt, de azt már le is töltötték, hiszen 2013 februárja óta előzetes letartóztatásban ültek.

Az ügyben egyszer cseréltek pszichológus szakértőt, a bíróság szerint ugyanis a korábbinál aggályok merültek fel a szakértelmével kapcsolatban. A bíróság ezután új igazságügyi pszichológus szakértőt vont be, Kitanics Márkot.

Ő mindhárom gyereket megvizsgálva arra jutott: “kétséget kizáró” megállapítása szerint nem történt szexuális visszaélés. Kitanics szerint fizikai bántalmazás valóban érhette a gyerekeket, de a szexuális bántalmazásról szóló állításaikat szerinte “külső személy befolyásolhatta”, azt se a teszteredményeik, se a metakommunikációjuk nem támasztja alá, ellenben “manipulatív attitűdöt”, színpadias előadásmódot figyelt meg náluk.

A szülőket megvizsgálva arra jutott, hogy aberráció vagy pszichoszexuális zavar egyiküknél sem mutatható ki. Szerinte nem volt motivációjuk a vádbeli cselekményekre, ezt egy grafológus véleménye is alátámasztja. A fizikai bántalmazás ügyében azt állapította meg a bíróság, hogy a gyerekeket pofozták, fakanállal és nadrágszíjjal is megverték, de ezzel sérülést nem okoztak, csak egy alkalommal, 2009-ben, amikor a nagyobbik fiúnak egy pofontól kékeslila folt lett az arcán.

Fotók: Marjai János/MTI
Fotók: Marjai János/MTI

Nő- és gyermekbántalmazás?

Első és második olvasatra is úgy tűnik, mintha száz sebből vérezne ez a történet. Hogyan lehetséges, hogy gyerekek szexuális abúzust találjanak ki? Hogyan juthat mégis ilyen megállapításra egy pszichológus szakértő? Ezekre a kérdésekre nem egyszerű válaszolni. Spronz Júlia, a PATENT Egyesület munkatársa azt mondja, jogsegélyvonalukra ennyire súlyos esetek nem futnak be, aminek az oka, hogy a telefonáláshoz az egyik szülőnek kell lennie abban a helyzetben, hogy segíteni tudjon.

“Ebben a családban minden bizonnyal a nőt is súlyosan bántalmazták. Tapasztalataim szerint minden gyermekbántalmazási ügyet, ha megkaparunk, nőbántalmazás is rejlik mögötte. Másrészt ennek a nőnek szemmel láthatóan nem sikerült érvényt szereznie reprodukciós jogai felett.”

(2005 és 2012 között a három nagyobb gyereknek négy kistestvére született: egy 2005-ben, egy 2008-ban, egy 2009-ben és egy 2011-ben.) Spronz szerint a felkészült pszichológus szakértők nem arra támaszkodnak, amit a gyermek mond, hanem arra, amit tesz.

“Ezek a gyerekek súlyosan traumatizáltak voltak, olyannyira, hogy ambulánsan nem lehetett őket kezelni, hanem be is kellett fektetni őket a gyermekpszichiátriára. A semmitől még egyetlen gyerek sem traumatizálódott. Azoknak a gyerekeknek, akik súlyos erőszakos helyzetben szocializálódnak, alapvető fogalmaik sincsenek az abúzusról.”

A PATENT Egyesület tapasztalata szerint az erőszakoskodó szülők a legritkábban mutatnak aberrált vagy deviáns személyiségjegyet, ez a hatalmi megnyilvánulás jele: arról szól, hogy a másik testét, szexualitását maximálisan birtokba lehet venni.

A szexuális erőszakhoz értés nem fedhető le azzal, hogy valaki klinikai szakpszichológus, ő ugyanis nem látja, milyen egy szexuális trauma.

“Sorozatban látjuk, hogy azért meszelnek el ilyen ügyeket, mert a szakértő nem ért hozzá, mert nem nyilatkozzák le, hogy ez a kompetenciájuk hiányzik. Ehhez külön képzés kellene. Szégyen és gyalázat ez az elsőfokú ítélet” – summázza véleményét Spronz.

Szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás: vihart kavart az elsőfokú döntés

Nem vallanak a szülők ellen

Azt ő is és más, név nélkül nyilatkozó szakértő is megerősítette, hogy a gyerekek mindenáron védik a szüleiket. Inkább ez a jellemző, semmint hogy igaztalanul vádolják meg őket. Spronz Júlia szerint a gyermekek elleni szexuális erőszak látenciája nagyon magas, a gyerekek eleinte inkább nem beszélnek róla, “de nem hazudnak arról, hogy szexuális abúzus érte volna őket”. Ő el tudja képzelni, hogy a bírósági procedúra alatt inkább megijedtek, de főleg azt, hogy mivel súlyosan terrorizálták őket, arra kondicionálódtak, hogy úgysem fog nekik senki hinni.

“A rendszer amúgy is áldozathibázató. Egy ilyen rendkívül kényes ügyhöz csak úgy lenne szabad hozzányúlni, ha a rendőrségtől kezdve a bíróig és a szakértőig mindenki kifejezetten szexuális erőszakra is ki lenne képezve, a tudatlanság ugyanis borzasztóan félreviheti az egészet, és így egy pöcköléssel könnyen lesöprik az asztalról az ilyen eseteket. Szeretném tudni, hogy vajon ennek a szakértőnek milyen ismeretei vannak a szexuális erőszakról, hol, kinél és hány órában tanulta ezt?”

A hvg.hu idézi Sófi Gyula gyermekpszichiátert, aki a 7/24 című hírműsornak adott interjút. Ő egy időben a bántalmazott gyerekek kezelőorvosa volt, hónapokig követte az életüket. Amikor hozzá kerültek, akkor már nevelőszülők vigyáztak rájuk. Azt mondta, a viselkedésük arra utalt, hogy komplex bántalmazást szenvedtek el. Ez azt is jelenti, hogy “részt vettek a felnőttek szexuális játékaiban”, illetve a gyerekek “szexualizált viselkedést mutattak”.

A pszichiáter azt mondta: “Úgy gondolom, hogy a gyerekek elszenvedték a szexuális bántalmazást. Sajnálom, hogy a nyomozás vagy a bíróságon a munka ezt nem tudta igazolni.”

Komóczy Mihály, aki szintén igazságügyi klinikai szakpszichológus, felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt foglalkozik, azt mondja a Nők Lapja Cafénak, nem jellemző, hogy egy gyerek szexuális abúzusról számol be akkor, amikor nem történt ilyen. “Gondoljunk bele: nem túl életszerű, hogy egy gyereknek felnőtt szexuális élményhez hasonló álmai legyenek. A hazugság ezen a téren nagyon ritka, és rögtön tetten érhető: más a megfogalmazás módja.” Arról nem is beszélve, hogy a gyerek motivációja is kérdés, más akkor, ha egyik szülő a másik ellen akarja ezt felhasználni, mint akkor, ha egy gyerek a szülei ellen vall. Komóczy szerint a pszichológus szakértőnek óriási a felelőssége, gyerekeket például nagyon nem szerencsés az elkövető jelenlétében meghallgatni a bíróságon.

Az ítélet nem jogerős, az ellen mindkét fél fellebbezett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top