A mai játék: nevessünk együtt Bochkorékkal a nők elleni erőszakon

Iván Viktória | 2015. Március 05.
Hogyan is indulhatna a nap, ha nem úgy, hogy fejben – persze csak merő szórakozásból – eljátszunk azzal a gondolattal, melyik nő érdemli ki, hogy lefektessék vagy éppen megüssék. Azokról a szőkékről nem is beszélve, akiknek még ennyi sem jár. Aki jól válaszol, az nyer. Most komolyan: hol élünk?

Haladó szexistáknak és a nők elkötelezett megalázóinak való játékot talált ki Bochkor Gábor és csapata az Önindító nevű reggeli műsorban a Music FM-en. Ahogyan a Gumiszoba blog megírta, a Szőke, vagy gyereket szeretnél tőle? nevű játékot fejlesztették tovább. Az eredetiben az a feladat, hogy a betelefonálónak 20 másodperc alatt kell kiböknie, hogy a hírességeket, akiket a műsorvezető felsorol, gyermekei anyjának akarja – magyarul megdugná –, vagy “szőkének” tartja, akik még ehhez is hülyék. Helyes válasz esetén jár a pont és a rádiósok helyeslő bőgése. Ettől aztán valóban tökös gyereknek érezheti magát mindenki a telefonvonal két végén. Ahogy Julia Roberts karaktere mondta a Sztárom a páromban, amikor az étteremben meghallotta, melyik férfi döngetné meg szívesen: erre áll fel a nadrágjukban a nudli.

 

De Bochkoréknak ez nem elég: csavartak még egyet a játékukon, és előrukkoltak a “szőke, vagy megütnéd?” cíművel: itt a nőket az alapján értékelik, hogy ki hasznavehetetlen, ki ütésre érdemes. És közben szakadunk a röhögéstől, tényleg remekül vagyunk, még a női műsorvezető is mennyire érti a remek humort.

 

Csak épp a játékos nem. Az egyik betelefonáló csak nem tud ezen nevetni. Valahogy nem jön ki a száján, hogy ezt vagy azt a nőt megütné, ő gyereket szeretne tőle. Hiába erőlködik a becses műsorvezető, bátorítja harsányan röhögve: “Megütnéd-e, vagy szőke?”

 

Nem megy. A fickó csak elrontja a játékot. Nem akar ütni, így nyerni sem fog. A rádióból meg fröcsög a harsány röhögés.

 

A rádiósok viszont nyertek, gratulálunk, hogy sikerült Sebestyén Balázsék és Maksa Zoltán gólyatábori erőszakpoénjainak szintjét megütni. Nem hittük volna, hogy bárki meg meri tenni –
nem azért, mert a büntetésül kiszabott 500 ezer forint földhöz vágna bárkit is, hanem csak úgy szimplán, emberi jóérzésből.

 

Merthogy a nő is ember – és egy ilyen egyszerű és nyilvánvaló mondatot komolyan fáj leírni. Mi azon se tudnánk röhögni, ha éppen az lenne a kérdés, melyik férfi érdemli meg, hogy jól helyben hagyják vagy töketlen lúzernek nevezzék.

Lehet arra hivatkozni, hogy nincs humorunk – Bochkor-féle tényleg nincs. Akik viszont tényleg ászok a humorban – lásd Tina Fey vagy Amy Poehler – sosem lőnének el szexista poénokat. De valamirevaló férfi sem enged meg magának hasonlót. Még egy óvodás sem, vagy ahogyan a januárban keringő videón az alig tízéves olasz kissrácok üzenték, “egy lányt nem szabad megütni”, “mert férfi vagyok”.

Az a mentegetőzés is szánalmasnak tűnik, hogy Bochkor Gábort félreértették. Egy négyórás műsor minden perce a rendelkezésére állt volna, hogy elmagyarázza, hogy ő tiszteli a nőket, elismeri méltósághoz való jogukat, és elítéli, ha valaki a nők elleni erőszakon nevet, ne adj’ isten! elkövet, mert ő és csapattársai nem csak klopfolni valót vagy éppen dugni valót látnak a nőkben. De nem tette. Holott már attól elsüllyedhetne, hogy a neve és a nőverés egy mondatba került. Az a hibás, aki őket félreérti. Vagy a vak komondor.

Komolyan fiúk, kár a gőzért. Ha egy műsort csak az tart életben, hogy az a menő, aki a legkeményebb “idióta vagyok” bombát robbantja, az elég veszett ügy. Ezt az Önindítót már jobb lenne inkább leállítani és váltani. Valami jobbra.

Nagy nap volt a nők elleni erőszak tekintetében a keddi is: a kormánypártok leszavazták, hogy az Országgyűlés fogadja el minél gyorsabban a nőket az erőszaktól védő európai egyezményt. Az Európa Tanács úgynevezett Isztambuli Egyezményének célja, hogy felszámolja a családon belüli (és elsősorban a nők elleni) erőszak minden formáját. Magyarország még tavaly márciusban aláírta az egyezményt, de azóta sem hirdették ki – ehhez módosítani kellene több jogszabályt, így a büntető törvénykönyvet, valamint intézményrendszereket kellene kialakítani. Ezt sürgette volna meg egy javaslat, de a magyar törvényhozás többsége elutasította. 
 
Exit mobile version