Aktuális

Vasárnapi zárva tartás: itt a következő csapás

Tegnap azt írtuk a vasárnapi zárva tartás témájában, hogy lehetnek még meglepetések. Egy napot sem kellett várni, és meg is érkezett az első.

A vasárnapi zárva tartás kapcsán legutóbb azt írtuk meg, hogy a kormány kiterjesztheti a tilalmat a világörökségi területeken lévő üzletekre is, és hogy nem árt, ha az üzlettulajdonosok tisztában vannak azzal is, hogy a törvény értelmében ki minősül segítő családtagnak. Korábban beszámoltunk arról is, hogy a most vasárnap életbe lévő szabályozás több kiskaput is magában rejt. Ezek egyikét igyekezett kihasználni a Spar azzal, hogy a tilalom alól eleve mentesülő benzinkutakon működtetett üzlethálózatát kezdte fejleszteni. Úgy tűnik azonban, hogy korai volt hirdetniük, hogy ők a hét utolsó napján is várják a vevőket. Kedden este írta meg ugyanis a HVG, hogy bezárná a kormányzat a kiskaput, amivel a benzinkúti szupermakrketek élni akartak.

A vasárnapi zárva tartásról szóló törvényhez érkezett tegnapi kormánypárti módosító javaslat ugyanis kizárná, hogy olyan kiskereskedelmi egység működjön a hét utolsó napján a benzinkutakon, amely nem értékesít üzemanyagot.

Kíváncsian várjuk, hogy az üzletek mit lépnek: bezárnak, vagy elkezdenek benzint árulni?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése